Idézet


2017. november 15., szerda

Beszéljünk az új kedvenc fantasy sorozatomról


Adrzej Sapkowskij – Vaják I. és II.

(Könyvkuckó)

Azért akartam mindenképp beszélni erről a könyvről már egy jó ideje, mert a Csodaidők (meg Az utolsó tünde) mellett ez az a sorozat, amivel kapcsolatban érzem, hogy gyorsan és menthetetlenül beleszerettem. Bár az első résznél még nem volt teljes ez a szerelem, azért arról annak idején nem került fel leírás a blogra. Emiatt most úgy fogok írni a második részről, hogy közben az elsővel kapcsolatban is elmagyarázom, mi az amit érdemes tudni róla.

A történet főszereplője Geralt, aki vaják, ez pedig egyszerre jelent foglalkozást és identitást is a számára. A vajákok ugyanis olyan emberek, akiket varázslat tett erősebbé egy közönséges halandónál, és a képességeiket arra használják, hogy megvédjék az embereket a világban megbújó veszélyes szörnyektől, amik ártani akarnak nekik. Ezt persze fizetség ellenében teszik, és a legtöbb ember nem szívesen közösködik velük bármivel kapcsolatban, mivel tartanak tőlük, és véres kezű, könyörtelen gyilkosoknak bélyegzik őket. Geralt azonban az átlag vajákokhoz képest is szigorú erkölcsi szabályokhoz mérve éli az életét, amik miatt nem egyszer bajba kerül. Az első két kötet az ő különböző kalandjait tartalmazza.

Ez a sorozat érdekes felépítésű: az első két kötete novellákból áll, majd további öt regény jelent meg, és időrendben csak ezek után következnek a franchise legismertebb képviselői, a három videojáték. A szerző eleinte különálló, rövid történeteket kezdett csak el írni, majd ezeket fűzte később össze egy ívvé, így keletkezett az első két kötet. Köztük is van különbség a felépítésben: az első rész több, rövidebb novelláját egy utólag hozzáírt keretsztori fogja össze, viszont maguk a történetek nagyjából-egészében különállóak, az időrend sem egyértelmű köztük. A második részben viszont csak néhány, hosszabb novella található, amik egyértelműen időrendben vannak egymáshoz képest, így ez a rész már némileg átmenetet képez egy regény és egy novelláskötet között.

Az első kötet valószínűleg azért is nem fogott még meg annyira, mert az tényleg leginkább egy bevezetés a világba és a főbb karakterekbe. Megismerjük persze borongós főhősünket, Geraltot, az ellenpontjaként szolgáló vicces fegyverhordozó karaktert, Kökörcsint (aki még bárd is, hogy jól kipipáljuk a karakterklisét), valamint élete nagy szerelmét, Yennefert, a varázslónőt is láthatjuk futólag az utolsó novellában. A második kötetben ezek az alap karakterek már ismerősként térnek vissza, és sokkal jobban kibontakozik a jellemük, többek lesznek egyszerű sztereotípiáknál. Melléjük pedig még egy rakás érdekes mellékszereplő csatlakozik.

Kínai borító a sorozat valamelyik részéhez, zseniális
Geralt szerencsére egy egészen szerethető főszereplő, bár első ránézésre voltak kétségeim. Eleinte inkább tűnik annak a tipikus hallgatag, tesztoszterontól dagadó kemény csávónak, amit az ilyen könyvek tipikus főszereplőjének tartunk, aztán szép lassan kibontakozik, hogy vannak ám neki érzései is. Sőt, egy idő után annyi érzése lesz neki, hogy a második kötet egynémely novellájában túlzásba is viszi már, olyan kis meg nem értett, nyafka unikornis a lelkem. Viszont azt is meg lehet bocsátani, hogy gyakran önironikusan nyavalyog azon, hogy senki se hiszi el, hogy vannak érzelmei, hiszen tényleg sokféle formában látható volt, hogy az emberek mennyi előítéletekkel viseltetnek iránta, meg a fajtája iránt, a legtöbben minden alapot nélkülözve. Ez gyakran hozza anyagilag és/vagy erkölcsileg nehéz helyzetbe Geraltot, aki a megpróbáltatások közepette is a saját, igen szigorú elveihez próbálja mérni magát, és ezt tiszteletet ébresztő módon többnyire keresztül is viszi. Kökörcsin, bár továbbra is főleg vicces karakter, de néha megcsillogtatja, hogy érzelmileg kompetensebb tud lenni, mint Geralt. Yennefer pedig egy tök jó erős női karakter, akinek az a fő motivációja, hogy a varázslónőket gyakran sújtó meddőség ellenére anya szeretne lenni, és ennek a célnak az elérése érdekében igen sok mindent képes feláldozni.

A második résznek már van egy központi tematikája, ami meg is jelenik a címben: a végzet kardjával, és annak két élével gyakran foglalkozik a könyv, amit arra használ vizuális megjelenítésként, hogy az ember el tud-e futni az elkerülhetetlen következmények elől, illetve, hogy a sors mennyire van kőbe vésve, vagy végül is mi alakítjuk azt. Geralt ugyan teljesen azon a véleményen van, hogy ő a saját sorsának kovácsa, de különböző események végül arra kényszerítik, hogy változtasson a hozzáállásán az életével és a jövőjével kapcsolatban. Ez az egységes tematika, és az egymáshoz kapcsolódó történetek teszik sokkal erősebb olvasmánnyá ezt a kötetet az elsőnél. Az utolsó novella több időszálon ide-oda ugráló szerkezete pedig szépen összefoglalja tulajdonképpen Geralt egész addigi életét, hogy miért kerül válságba, és miért kell megváltoznia. Bár nem volt a legkönnyebben követhető, mégis nagy hatással volt rám ez a történet, és a végén kis híján könnyekig hatódtam, amire igazán nem számítottam.

Screenshot a Witcher III játékból


Mindemellett pedig, a műfajnál igen fontos módon a fantasy világ is lebilincselő. Sapkowski lengyel gyökereiből adódóan sokat merít a szláv mesevilágból, de ezt nagyon ötletesen ollózza össze a nyugati fantasy és tündérmesei hagyományokkal. Eleinte még konkrétan feldolgozásokkal is találkozunk a történetek között (nekem A szépség és a szörnyeteg újramesélése vitte a pálmát), de később ez már az önálló történetek mellett csak kikacsintó utalások erejéig jelennek meg az ismert mesék alakjai. Eredetileg közgazdászként végzett, és ezt a tudását is felhasználja az írásnál, így olyan részletesen megalapozott, logikusan felépített középkori világot kapunk, ami még úgy is kidolgozottnak érződik, hogy nem jár mellé térkép, se több ezer oldal melléklet, és olyan valóságosnak tűnik, mintha csak egy történelemkönyvből ugrott volna elő.

Mindenképp ajánlom a műfaj szerelmeseinek a sorozatot, a gusztustalan borítók miatt ugyan elsőre taszítóak lehetnek, de a tartalom egyáltalán nem ezt a színvonalat követi. Én teljesen szerelmes vagyok ebbe a világba, a karakterekbe, a főbb tematikákba, és alig várom, hova tud fokozódni a történet az összefüggő regények hosszabb lélegzetvételű történetíveiben.


10/10  pont

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése