Az új évben többek között az az új elhatározás is
dobogtatja a szívemet, hogy felélesztem gyakorlatilag halott állapotából a
blogomat.
De hová is tűntem a virtuális térből 2016-ban?
Gondolkodva azon, hogy miért is nem volt kapacitásom a blogra, rá kellett
jönnöm, hogy a válasz az egyszerű kérdés mögött elég összetett. Legnagyobb
részben mondjuk az fedi le, hogy még 2015 végén egy másik kutatócsoportba
kerültem, ahol jóval többet dolgozom, mint az előző helyen. Mellette még ott
van az egyetem is, illetve a különböző szabadidős tevékenységek terén egyre
inkább érzem, hogy túlvállaltam magam, szóval az otthon töltött szabadidőm az
év jelentős részében szinte 0-ra zsugorodott (értsd: volt olyan időszak, hogy
hetekig csak aludni vagy tanulni jártam haza). Emellé társultak még bizonyos
személyes nehézségek is, amik nem segítettek, hogy kibogozzam az életemet, meg
valami embernek jobban való időbeosztást alakítsak ki.
Mondjuk az a csoda, hogy ezt a káoszt az olvasási
szokásaim szinte alig sínylették meg. Jelentem: azért a könyvekre még mindig
jut időm. Viszont utólag észrevettem, hogy milyen kevés igazán meghatározó
olvasmányélményem volt a 2016-os évben, és amikor végre olvastam egy olyan
könyvet, amitől feszített a vágy, hogy beszéljek róla, rá kellett ébrednem,
hogy a visszatérésemet valószínűleg ez is késleltette. A legtöbb könyv, amit
tavaly olvastam, teljesen középszerű volt, se nagyon jó, se nagyon rossz,
vagyis pont olyan, amiről az embernek az égvilágon semmi kedve írni, még egy
molyos értékelést is alig köhög ki magából, nem hogy egy értelmes
blogbejegyzést.
De most, hogy ezen az egész mizérián (remélhetőleg)
túllendülök, először egy régi tartozásomat törlesztem. Ez a bejegyzés
gyakorlatilag tavaly február óta pihen a gépemen szinte érintetlenül, csak arra
várt, hogy még pár statisztikát befejezzek benne(… nem fogom, nyilván).
Változatlan formában rakom most fel, még képeket se rakok bele, mert gyors
sikerélményre vágyom. :D
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
2015-ben a reményteljes kezdést több kisebb
olvasásszegény időszak (feburár-március, illetve június) és egy hosszadalmas
olvasói válság (augusztus vége-december) követett, így összességében nem
sikerült felülmúlnom a 2014-es teljesítményt, csak 54 könyvet olvastam el, ezek
között összesen 1 képregény, 1 verseskötet, néhány kisregény és meseregény
található. Összesen ez 16 734 oldalt jelentett, ez is kicsivel kevesebb, mint
tavaly. Így átlagosan hetente körülbelül egy könyvet vagy 322 oldalt olvastam
el. 2015-ben gyalázatos módon 11 olvasásom maradt függőben, plusz nem sokat
fejeztem be a régebbi félbemaradt olvasásaimból sem.
Beszerzési forrásaimat tekintve 14 könyv (25%) került
hozzám könyvtárból, ez kicsit több, mint 2014-ben, hatot kaptam kölcsön
utazókönyvként vagy barátoktól (11%) – ez viszont kicsivel kevesebb, mint volt.
A könyveim nagy része még mindig saját/családi tulajdon, összesen 34 (63%) könyvhöz
jutottam ilyen módon hozzá. Az olvasott könyveim közül 13 (24%) e-könyv volt, javult
picit az arány 2014-hez képest. Egy darab könyvet fogadtam be hangoskönyvként,
látszik, hogy hanyagoltam picit a futást. Kipróbáltam egy egészen újfajta
olvasásélményt is: a közös felolvasást, az Olvasás Éjszakája keretében egy
éjszaka alatt közösen olvastunk el egy könyvet. Az olvasott kötetek közül 10 (18,5%)
volt angol nyelvű. A 2015-ben általam olvasott könyvek közül 25 (46%)
büszkélkedhet női szerzővel, ez egy picivel több, mint 2014-ben.
A blogra 36 bejegyzés került fel 2015-ben, ezzel
alulteljesítettem 2014-hez képest (meg az elvárásaimhoz képest is). A
legnépszerűbb tavalyi bejegyzés a TOP 10 könyvadaptáció, amit várok 2015-ben
poszt volt, az örök ranglistán a 9. helyre kúszott fel látogatottságban, ennek
fejben már készül az idei változata is. :D Igen szépen feljött a 2014-es
Papírvárosok könyvajánlóm is, a film miatt sokan keresték ezt a tartalmat, úgy
tűnik, most már ez a 3. legnépszerűbb bejegyzésem. Nézegettem nektek egész
évben hűségesen a keresőszavakat is, a legviccesebb és meglepően gyakran
keresett kifejezés számomra az „Ansel Elgort lába” volt, ami ugyan már 2014-ben
is hódított, de tavaly is töretlen volt a népszerűsége, mostanra már 56
kereséssel a 6. leggyakrabban keresett kifejezés a blogomon.
A blog fejlesztésében nagy előrelépés volt, hogy
tavasszal új designt kapott, amit még mindig nagyon szeretek. Ígértem
szerkezeti átrendezést, átláthatóbbá tételt is, ez még várat magára a sok
tartalom meg a mérhetetlen lustaságom miatt.
2015-ben nem írtam recenziót, mondjuk nem is kerestem a lehetőséget, de annyira
nem is hiányzik.
2016-ben újra cél a legalább 60 könyv elolvasása, a
több nem-angol anyanyelvű külföldi szerző megismerése, lehetőleg olyan
regényeken keresztül, amik ritkábban bemutatott kultúrákat ábrázolnak, illetve
havonta egy félretett könyv befejezése, vagy amelyik hónapban ez nem jön össze,
abban kiválasztok egy könyvet, amit félbehagyott olvasásnak fogok jelölni.
És akkor jöjjön a legizgalmasabb rész: a 2015-ös
toplistás és díjas könyvek!
TOP 10 legjobb könyv
A tavaly bevezetett szokás szerint pár extra könyvvel:
Honorable
Mentions:
Siobhan
Dowd - Éles és gyors sikoly
Ez az ifjúsági regény nagyon különleges élményt
nyújtott a számomra, főleg azért, mert úgy éreztem, végre találtam egy könyvet,
ami úgy tudott beszélni a hitről, hogy az engem is megérintett. Nem volt
szirupos, igenis megmutatta a vallásos identitás nehézségeit is, szerettem,
hogy olyan sötét, komor és atmoszférikus volt, de közben valahogy mégis
sikerült reménytelinek és szépnek maradnia.
Scott
Westerfeld – Behemót
Nahát, ez a könyv a sorozat első részéhez hasonlóan
felhőtlen szórakozást nyújtott addig, amíg olvastam, egy igazán egyedi világot
mutat be, rendkívül szerethető karakterekkel, akiket nehéz elfelejteni.
Ráadásul dübörög benne a feminizmus is, amit valami borzasztó szerethető
egyveleget alkot a vázolt világgal. Olyan jó elmerülni ezekben a könyvekben,
remélem, a harmadik is hasonló élmény lesz.
Andrzej
Sapkowski: Vaják I. – Az utolsó kívánság
Tavaly meghirdetett programom volt, hogy megpróbálok
visszaszokni a high fantasyre, és ez volt az egyik jól sikerült kísérletem.
Szerettem mindent ebben a laza narratív keretbe ágyazott novellafüzérben, főleg
a főszereplőt, Geraltot, aki első ránézésre ilyen tipikus high fantasy
keménycsávó karakter, de aztán elég gyorsan kiderül, hogy nem, ennél sokkal
több: egy komplex és érdekes személyiség, aki nem ész nélkül dúlja végig a
szörnyeket, hanem minden helyzetben törekszik a legokosabb, mindenki számára jó
kompromisszumra, ami, mit ne mondjak, nem teszi népszerűvé. Szívembe zártam a
világot is, illetve tetszettek a klasszikus tündérmesék hivatkozásai,
mindenképp folytatni fogom a sorozatot.
Andy
Weir - A marsi
Ebben a könyvben tulajdonképpen az a legjobb, hogy olyan
önazonos. Nem akar nagyot faktítani sci-fi terén, nem bombázza a gyenge lelkem
szingularitással meg poszthumanizmussal, a technológia már kb. ma is létező, de
a karakterek sincsenek túlsallangozva. Fantasztikus humor garantálja a
kikapcsolódást, és némi Robinson-párhuzam mozgatja néha az agyat.
George
Orwell - Állatfarm
Az 1984 egy nagyon súlyos könyvként maradt meg az
emlékezetemben, de ez se kevésbé emlékezetes, csak be van csomagolva a
társadalomkritika cuki (aztán annyira nem cuki) állatokba és humorba. Így azért
könnyebben fogyasztható valamennyire, és némely része elég általános érvényű
sajnos.
Lionel
Shriver - Beszélnünk kell Kevinről
Ez a könyv épp csak lecsúszott az első 10-ről, tipródtam is rajta rendesen.
Végül, az az igazság, azért hagytam le, mert az első harmadán annyira
szenvedtem a könyvnek, hogy majdnem abbahagytam. Kisebbfajta csoda, hogy ezek
után a vége eksztázis lett és összességében mégis beleszerettem a könyvbe.
Mint érezhető talán, az előző könyveket is
nagyon-nagyon szerettem, nem is igazán tudok rosszat mondani róluk. Ami a
TOP10-et kiemeli még hozzájuk képest is, az talán az, amennyire meg tudtam
figyelni, hogy valamilyen szempontból ezeknek a köteteknek sikerült meglepnie.
10. Matthew Quick - Napos oldal
Ennek a
könyvnek a Jennifer Lawrence-nek Oscart hozó film árnyékából kellett kinőnie
számomra, na mondjuk volt tere, mert azért én nem voltam 100%-ig elájulva a
filmtől. Viszont a regénytől igen, sokkal mélyebben és komplexebben mutatta be
a főhős mentális problémáit, valamint családi viszonyait, miközben tele volt
keserédes bájjal, szerethetőséggel és humorral.
9. Jojo Moyes - Mielőtt megismertelek
Ezt a
könyvet szerintem kb. évekig nem voltam hajlandó elolvasni azért, mert dugig
voltam előítéletekkel iránta, elkönyveltem magamban, hogy ezt biztos csak egy
ilyen felszínes romantikus regényecske, aztán koppantam egy nagyot, amikor
végül elkezdtem olvasni a könyvet. Mert persze van szerelmi szál, meg elég sok
humor is, de ez attól még alapvetően egy elég komoly történet, ami megfelelő
mélységben foglalkozik a mozgássérültek mindennapi nehézségeivel és az
eutanáziával is.
8. Marie Lu - Prodigy – Született tehetség
Ez volt az a sorozatfolytatás, ami a legnagyobbat
tudott nekem javítani az első kötethez képest. Persze azt se utáltam, de nem
igazán vett meg magának a románc, úgy éreztem, túl instant alakult, és mivel az
adta a történet fő érzelmi gerincét, az egész valahogy sántikált nekem. De ez a
kötet nagyon jól elmélyítette, komplexszé és érdekessé tette a két főszereplő
kapcsolatát, miközben a világfelépítés terén hozzám vágott információk is
abszolút lenyűgözőek voltak, tetszik, hogy nagyobb a térléptéke, mint az
átlagos disztópiáknak és már a második részben ki meri mondani, hogy NINCS
tökéletes társadalmi rendszer. Ráadásul ebben a könyvben olvastam az egyik
számomra legmaradandóbb nyomot hagyó jelentet, ami érzelmileg felért egy
gyomron rúgással.
7. Marissa Meyer – Cress
Ez a sorozat
leginkább azzal tudott meglepni tavaly is, hogy milyen szívós kitartással bír
stabilan jó lenni, sőt, kötetről kötetre fokozatosan emeli a színvonalat. Ebben
a részben Cress személyében egy újabb imádnivaló főhőst köszönthetett Cinder
világmegváltó kis csapata, miközben az eddigi tagok is egyre jobban a szívemhez
nőttek, a humor király volt, az akció király volt, minden nagyon király volt,
szeretem ezt a sorozatot.
6. Grecsó Krisztián - Mellettem elférsz
Bár
kóstolgatom a kortárs szépirodalmat, nem nagyon találtam olyan művet belőle,
ami igazán megfogott volna, egészen eddig a kötetig. Szerettem, ahogy mesélt, a
családi történeteket, amikkel olyan könnyű volt párhuzamba állítani a saját
családom történetét, és végül is a főhős énkeresését is, bár azt azért kevésbé.
Azt meg főleg szerettem, hogy milyen sok gondolatot ébresztett bennem saját
magammal kapcsolatban.
5. Silvana de Mari - Az utolsó tünde
Vicces vagy sem, de ez a middle-grade korosztályos
meseregény lett a 2015-ös év high fantasy kampányának abszolút győztese.
Igazából tökéletes felnőtteknek (is) való mese: egy végtelenül komplex és
érdekes világ, kellő mértékig kidolgozott társadalmi problémákkal, egy maroknyi
szerethető karakterrel, rengeteg érdekes ötlettel, és egy kellemesen izgalmas
cselekménnyel. Gyerek fejjel biztos nem láttam volna ilyen mélyen bele a
drámába és a könyv bölcsességébe, de így felnőtt fejjel is találtam benne
bőséggel felfedeznivalót.
4. Lisa Genova - Megmaradt Alice-nek
Ehhez a regényhez kötöm a kilábalásomat az olvasási
válságból, mivel a nehéz témája ellenére – egy ambíciózus nyelvészprofesszor
hanyatlását mutatja be a könyv korai Alzheimer-kór következtében – meglepően
gördülékeny és megragadó olvasmánnyá vált számomra. Nem csak a kognitív képességek
elvesztésének általános tragédiája hatott fejbekólintóan, de az
értelmiségi-tudóslét kapcsán megfogalmazott gondolatai is megérintettek. Bár
ritkán sírok könyvön, de azt túlzás nélkül állíthatom, hogy Alice
konferenciabeszédét olvasva igen komolyan eltörött a mécses.
3. Karen Thompson Walker - Csodák kora
Ez a könyv
is ékes példája annak, hogy nem kell nagyon nagyra törni, hogy valami jó
legyen. Bár a (poszt)apokaliptikus műfaj általában (főleg filmekben mondjuk)
elég nagy volumenű történeteket dolgoz fel, ez a regény egy teljesen más
megközelítési módot választ. Egy kislány szemszögén keresztül mesél el egy
lassú változásokkal járó katasztrófát úgy, hogy nyilván a főszereplő
figyelmének középpontjában az ő kis hétköznapi élete áll. Nekem nagyon szimpatikus
volt, amit Walker kihozott ebből az egészből, maximálisan át tudtam élni a
könyv szomorkás, mégis naiv hangulatát, és maradandó élmény is marad szerintem.
2. Neil Gaiman - Óceán az út végén
Ezt a könyvet még az egyetemi olvasókörre is beajánlottam,
és szerencsére ott is megállta a helyét, a vájtfogú szépirodalom-szeretők is
találtak benne valamit maguknak. Amellett, hogy minden benne van, amitől Gaiman
jó, még sikerült ebben a könyvben becsempésznie egy extra jelentésréteget, ami
baromi érdekessé és elgondolkodtatóvá teszi.
1. Jonathan Safran Foer - Rém hangosan és irtó közel
Nem tudom, pontosan miért, de ez a regény
azóta, hogy augusztusban elolvastam, megingathatatlanul foglalta el a helyét a
lista ezen pontján. Annyira fantasztikus a regény felépítése, ahogy érdekes
vizuális megoldásokon és történeti párhuzamokon keresztül összeszövődik a két
fő szál, Oskar és a nagyszülei története, és végül az egész egy ilyen nagy
színes szőttes lesz, ami feledhetetlen módon mesél emberi sorsokról és a
történelem tragédiáiról.
TOP5 legszebb borító:
1. Imaginary Girls
2. Nap nap után
3. Csodák kora
4. Cress
5. A marsi
TOP 3 legrosszabb könyv
2015 is egy egészen jó évnek bizonyult, nem volt túl
sok könyv, amit ne kedveltem volna, viszont akadt pár versenyző akik kicsapták
a biztosítékot, leginkább ők:
3.
Kemény Zsófi - Nyílt láng használata
Szerintem ezt a kötetet hibás módon hívta életre az a
vágy, hogy most már Zsófinak is –aki amúgy egészen potens slam poetryben és még
talán arra is hajlok, hogy a YA regényét elolvassam – legyen egy. A versek jó
kétharmada egyszerűen nem elég kiforrott még, érdemes lett volna pár évre
eltenni őket a fiókba, vagy akár örökre is, ha nem akarnak javulni.
Egyértelműen korai volt még ez a debütálás, és bár Zsófi emberként szimpatikus,
költőként remélem, hogy még fog fejlődni.
2.
Markus Zusak - A könyvtolvaj
Na jó, tudom, hogy ez a véleményem megosztó, mert sok,
még amúgy olvasott ismerősöm szereti ezt a könyvet, de szerintem elborzasztóan,
hányingert keltően hatásvadász és GICCSES. Aha, azt hinnéd, a Holokausztról nem
lehet giccsesen írni, de ez a könyv úszik a felületes, már-már coelhói
mélységeket karcoló életbölcsességekben meg a rózsaszín nyálban. Mert valahogy
egyszerre próbál hajjdenagyon irodalmi is lenni meg azért egy cuki regény is
egy kislányról meg azért néha, amikor eszébe jut, holokausztregény is, de csak
próbál mindent, és többnyire kizárólag az izzadságszagot éreztem. Semmi igazi
mélység nincs benne, ami méltatlan az ábrázolni kívánt hihetetlen tragédiákhoz.
1.
Sarah J. Maas – Üvegtrón
Ez a könyv, hát ez a könyv, már gondolom érződött,
hogy az előzőt is utáltam, de ez iránt meg egyenesen kénköves gyűlöletet érzek.
Minden borzasztó YA és high fantasy-sablon benne van amit valaha utáltam, de
nem dobja fel semmi egyedi ötlettel vagy gondolattal, élvezhető cselekménnyel,
vagy akár háromnál több érdekes karakterrel. Nem, ő nem adja meg neked azt a
kegyelmet, hogy a pofátlan fanserviceon kívül bármi módon is jó próbáljon meg
lenni. És még ha el is nézném, hogy milyen irgalmatlanul rossz ez a könyv, azt
akkor is nehezen tudnám megemészteni, hogy mindezt a vérfagylaló
minőségtelenséget még 600 oldalon keresztül is műveli.
Egyéb díjak:
Legnagyobb pozitív csalódás: Prodigy.
Bár elvoltam ez első kötettel is, nem számítottam rá, hogy a sorozat második
részétől abszolút, feltétel nélkül és minden szempontból el fogom dobni az
agyam.
Legnagyobb csalódás: Smaragdzöld. Ahhoz képest, hogy a sorozat
korábbi részeit kedveltem, ez valami eszméletlenül felhúzott, ilyen rossz
sorozat befejezést én még sosem olvastam.
Az év kedvenc komoly témája: mentális
betegségek – azt hiszem, két éve is ez volt, de ez még mindig egy olyan téma,
amivel nem tudok betelni. Legyen szó depresszióról, pszichopataságról, vagy
korai demenciáról, egyszerűen lenyűgöz minden olyan kórság bemutatása, ami az
emberi elmébe piszkál bele.
Az év kedvenc műfaja: High
fantasy. Mint már említettem többször is, az év egyik célkitűzése volt, hogy
több év hanyagolás után ez a műfaj is újra rendszeresen megjelenjen az
olvasmányaim között. Bár vegyes eredményeket hozott az energiabefektetésem,
összességében azért szerintem sikeresnek nevezhetem az akciót, találtam két
sorozatot is, amiket biztosan nagy élvezettel fogok továbbolvasni.
Az év legjobb sorozata: Még
mindig a The Lunar Chronicles. Menthetetlen vagyok, sajnálom. Ebben az évben
két kötetet is letudtam, a harmadik részt, a Cresst, illetve a prequel regényt,
a Fairestet.
Kedvenc női főszereplő: Hát,
akárhogy is forgatom, a legemlékezetesebb nő, akinek a karaktere egyedül kitöltött
egy egész regényt, az Alice volt a Megmaradt Alice-nek főhősnője. Egy független
értelmiségi nő, aki Alzheimer-kór miatt elveszíti önmagát pont olyan fájdalmas
narrátor, mint amit gondolhatsz elsőre, ugyanakkor végig nagyon pozitív maradt
és törekedett az életét mindig a lehető legjobban élni. A dobogó második fokára
Cress léphet fel, a The Lunar Chroniclesből, mert… annyira cuki és szerethető
és bátor és álmodozó és jaj, imádtam a kis lelkét. Harmadik helyre pottyantanám
Macet (Az Archívum), mert ő végre egy olyan YA főhős, aki tényleg kemény, nem
csak állítja magáról.
Legrosszabb női főhős: Hmhm…
már épp elkezdtem gondolkodni, hogy Tesst (Amíg élek) vagy Chloét (Imaginary
Girls) utáltam-e jobban, mert mindkét regényt nagyrészt a főhős értékelhetetlen
viselkedése rontotta el számomra, DE kis híján figyelmen kívül hagytam a
nyilvánvalót. CELEANA SARDOTHIEN (Üvegtrón) olyan tipikus, nyafka YA-főhős,
hogy az irritálóságáról ódákat tudnék zengeni, de az még külön hab a tortán,
hogy közben megpróbálja lépten-nyomon lenyomni a torkomon, mekkora fasza,
veszélyes bérgyilkos ő.
Kedvenc férfi főszereplő: Erős
volt itt is a mezőny, és végül itt is egy tudós kerekedett felül a többi
versenyzőn. Mark Watneyt választottam, mert hihetetlenül bírtam az elvetemült
humorát, a pozitív hozzáállását a nehézségekhez és a találékonyságát. Második
helyen Pat áll a Napos oldalból, aki szintén egy nagyon pozitív figura,
tetszett az elszántsága, ahogy mindig felül akart kerekedni magán. Harmadik
helyre Geralt került A vaják sorozatból, őt a műfaj főszereplőitől szokatlan
megfontoltság és erkölcsi tartás tette számomra emlékezetessé.
Legrosszabb férfi főhős: Igazából
olyan különösképpen egy férfi főszereplőt se gyűlöltem mint ahogy a lány
mezőnyből többet is, így végül Greget választottam a Me and Earl and The Dying
Girlből, mert tudom, hogy az egész regénynek az ő karaktere lenne a lényege, de
engem idegesített inkább, mint szórakoztatott, rettenetesen infantilisnek és
önzőnek találtam.
Kedvenc női mellékszereplő: Evanelle
Franklin A csodálatos Waverley-kertből. Bírtam ezt a fantasztikusan
excentrikus, mégis nagyon bölcs öreglányt.
Kedvenc férfi mellékszereplő: Amos
Kane a Kane Chroniclesből. Ugyan Riordannek (meg azért valljuk be, sok másik
ifjúsági írónak is) szokása sarokba állítani a felnőttkaraktereket, hogy a
kölkedvények nyugodtan garázdálkodhassanak, de ő egy kivételesen érdekes és
kidolgozott figura volt a regényben, remélem, a továbbiakban is az marad.
Az év legelvetemültebb gonosza: Kevin
a Beszélnünk kell Kevinről címszereplője. Némileg mondjuk nem érzem
helytállónak a „gonosz” kitételt, de tény, hogy a srác pszichopata, és már
totyogós csecsemőnek is olyan, mint az Antikrisztuska, és akkor már tudod, hogy
baj lesz, de még 400 oldalon és 10enpár éven át össze vagy zárva vele. Az, hogy
ezzel együtt mégis vannak valamiféle érzelmei az anyja iránt, egyszerre szomorú
és hátborzongató.
Az év kedvenc párosa:
1.
Cress/Thorne (Cress): Kész, végem, ez volt az a páros, akiket
még azelőtt shipeltem, hogy mindkét karaktert megismertük volna, és a saját
regényükben pont jól volt kibontva a történetük, aranyos volt, ahogy kezdték
szépen lassan megismerni egymást, lebontani a falakat, de még csak ártatlan,
bimbódzó románcnak lehettünk szemtanúi.
2. Lou/Will (Mielőtt megismertelek):
Nyilván, ha már ez elsősorban egy romantikus regényként van számon tartva,
illik, hogy a középpontjában álló páros jó legyen. De Lou és Will nem csak hogy
külön-külön is teljes egészet alkotó, szerethető karakterek voltak, együtt is
egy nagyon szép példáját adták az önzetlen szeretetnek.
3. Benedek/Sanyi (Mellettem elférsz):
Álljon ez a páros itt történelmi bizonyságul az első esetre, hogy egy meleg
párosnak szurkoltam regényben.
(Mondjuk ezek közül mindegyik canon volt… nagyon kis konformista vagyok.)
Az év kedvenc nem-emberi szereplője: Na
jó, itt picit csalok, mert azért humanoid lesz… bár a tavalyi választásom is az
volt, na mindegy. Szóval Yorsh-ot választom, Az utolsó tünde főszereplőjét.
Szerettem, hogy a könyv elején még kisgyerek, ezzel pedig egy olyan oldalát
mutatta meg ennek a fantasyben már szinte lerágott csontnak számító fajnak, ami
teljesen új volt, hiszen általában méltóságteljesnek és magasztosnak ábrázolják
őket. Kamaszként sem keltett azonban csalódást: olyan szeretnivaló volt a
jóságával, és azzal, hogy egy olyan világon is segíteni akar, ami egyáltalán
nem fogadja be őt, sőt, tűzzel-vassal üldözi.
Az év kedvenc humoros könyve: A
marsi maradt meg leginkább olyan regényként, amit a humora miatt (is)
szerettem.
Az év legjobb írója: Grecsó
Krisztián marad meg emlékezetes szereplőjének a 2015-ös évemnek, mivel elég
széles spektrumban sikerült magam beleártani a munkásságába, ráadásul kétszer
találkoztunk személyesen is.
Az év legrosszabb írója: Markus
Zusak. A könyvtolvajért megérdemelne egy külön bugyrot a pokolban ami azoknak
az íróknak van fenntartva, akik valamilyen fontos témáról nem kellő
komolysággal írnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése