Idézet


2015. március 31., kedd

Szülinapos blogságok



Szóval... március 15-én ünnepelte a Kultúrkukac blog a – hihetetlen, de igaz! – negyedik születésnapját, és már hagyományszerűen nekem nem volt időm semmit kirakni az alkalomból. :D Azonban ezúttal előkészültem egy kérdőívvel, aminek az eredményeit most megosztom veletek.

Köszönöm a kilenc embernek, aki végül rászánta az idejét a kérdőívre. Külön öröm számomra, hogy utálkozni senki se jött, többnyire a véleményeitek nagyon is építő jellegűek voltak.

- Mint látjátok, készült egy új design a blognak. Ebben figyelembe vettem a ti tanácsaitokat is a saját okos meglátásaimon kívül: ezúttal egy világosabb színsémát választottam, egyúttal kiszélesítettem a szövegtörzset, amitől egyből kellemesebben olvashatóvá vált az egész.

- Tervezek kicsit javítani az áttekinthetőségen is: lesznek aloldalak, ahol szervezetten találjátok majd meg a különböző bejegyzéseket. Ennek a kialakítása, mivel az oldalon már több száz bejegyzés van, nem lesz egyszerű, fokozatos munkával fog megtörténni, párhuzamosan a bejegyzések átnézésével, hibák javításával.

- Mivel a nagy többség szeretné, ezért visszatér az a lehetőség, hogy a kihagyott könyveimből megszavazhattok egyet, amire mégiscsak kitérek valamilyen formában. Ennek megfelelően az első szavazást már meg is találjátok az oldalsávban.

- Az általam véleményezett könyvek műfajaira is lehetett szavazni. Itt azt találtam érdekesnek, hogy a YA kategóriára szavaztatok a legtöbben, amikor én speciel úgy érzem, hogy abból amúgy is elég erős az oldal (végül is ez pozitívum, ezek szerint kiszolgálom az igényeket :D). A fantasy végzett szintén az első helyen, ami azért jó, mert idén „szokjunk vissza a high fantasyra”-programot tartok, szóval, ha találok valami említésre méltót, arról írok nektek.



- A facebook-oldal hasznosságáról ugyan egyértelműen nem vagytok meggyőződve (én sem), de azért próbálkozom majd a jövőben egy kis tartalommal megtölteni, hátha beindul még a dolog. :D

- Az egyéb témájú bejegyzésekre is szavazhattatok, hogy mit látnátok szívesen. Itt hármas holtverseny alakult ki az élen, és egyébként sem voltak nagy különbségek: a filmajánlók, a sorozatajánlók, illetve a személyes jellegű bejegyzések tartanak számot a legnagyobb érdeklődésre. Előre szólok, hogy az életem nem valami izgalmas.



- Az ask.fm érdeklődés hiányában elmarad (ettől még nyugodtan feljogosítva érezhetitek magatokat hogy bármikor, akármelyik kommunikációs csatornámon keresztül kérdezzetek), a vlog ötletét viszont nem vetem el, csak várjátok ki a végét. :D

Tettetek föl kérdéseket is, most ezeket is megválaszolom:

- Szíved szerint, te melyikre koncentrálnál a blog mellett: facebook, ask.fm vagy vlog?

Egyértelműen a vlog lehetősége izgat a legjobban, de sajnos az is ütközik a legtöbb technikai akadályba. Egyrészt nincs jó minőségű kamerám, másrészt nem tudok vágni, harmadrészt nem vagyok fotogén, szóval egyáltalán nem tudom, hogy fogok festeni miközben egy kamerának magyarázok könyvekről. XD Mindenesetre dolgozunk az ügyön, régi barátnőm, chesslady személyében nagyon odaadó támogatóra lelt a projekt, meglátjuk, mi sül ki belőle.

Az ask. fm-nek akkor lenne értelme, ha kérdeznétek is, ami nehezen megy többnyire, a facebookot mindenképp meg akarom tartani kapcsolattartási célokból, de majd meglátjuk, mennyire tudom kihasználni.

- Szereted a plüssállatokat?

Ööö... igen. :D Az a vicces, hogy kiskoromban odavoltam értük, majd ahogy nagyobbacska lettem, kicsit lanyhult a lelkesedés, aztán ahogy lassan kiértem a kamaszkorból, újra érdeklődni kezdtem irántuk. Jelenleg az a rendszer, hogy minden nagyobb utazásomról hozok egy plüssöt, ezért vannak már egészen különleges darabjaim is, mint például a Norvégiában zsákmányolt népies kötött szoknyás rénszarvas. ^^ Illetve van két ajándékba kapott, kézzel készült darabom, ezeket is nagy becsben tartom.

- Mi a kedvenc színed? :D (Just kidding.)

Márpedig én nem ismerem a tréfát, úgyhogy megválaszolom. :D Nekem, kérlek, korszakaim vannak, időnként változik a kedvenc színem. Mostanában a lila mindenféle árnyalata (kivéve a rózsaszínesek) és a tengerészkék állnak közel a szívemhez.

- Mi indított el az olvasás útján?

Én mindig is úgy gondoltam, hogy ebben nagy szerepet játszottak a szüleim, mert amióta az eszemet tudom, a ház összes polca roskadozott a könyvektől, őket pedig már egész töpörtyű koromban is láthattam olvasni, és már babakoromban is hagyták, hogy nyúzzam a könyveket (Ablak Zsiráfból kettő kísérte végig a cseperedésem, mert az elsőt szó szerint felfaltam). A tudatos elköteleződést a Harry Potter-sorozat jelentette számomra nyolc évesen, akkor kaptam rá igazán, előtte inkább csak ilyen képeskönyveket olvasgattam, utána viszont mindent, amire a szüleim nem mondták azt, hogy ezzel még várjak úgy 5-10 évet. :D

- Szeretnél írással foglalkozni hosszú távon?

Igen, ha látnám benne a távlatot, hogy ebből meg tudok élni normális színvonalon, akkor szívesen foglalkoznék írással. Úgy általában mindenféle értelemben lenyűgöz ahogy egy könyv megszületik, szóval szívesen adatnám ki a regényeimet, de a másik oldalon is el tudnám magam képzelni, fordítóként vagy szerkesztőként (persze az kissé elkedvetlenít, hogy milyen feszített tempóban dolgoznak milyen kevés pénzért). Valamelyest az újságírás/netes újságírás is érdekel.

- Jönnél Pestre blogger találkozóra?

Persze, szívesen. Szeretek új embereket megismerni, és biztos jó móka lenne társítani valós személyeket a netes felületekhez, amit nap mint nap látok belőlük. :) Ha már alakul ilyen rendezvény, akkor küldj nekem információt róla, jó?



- Melyik Fumax könyves megjelenést várod idén a legjobban és miért?

Őszintén szólva nem nagyon vagyok tisztában a Fumax Kiadó kínálatával, mint ahogy többnyire a többi kiadóéval sem. Én a könyveket kísérem figyelemmel, nem a kiadókat. Ráadásul a Fumax kínálata nem feltétlenül a legerősebb prioritáson, hiszen viszonylag kevés high-fantasyt olvasok. Mindenesetre így hirtelen utánakeresve talán Az elvarázsoltak számot tarthat az érdeklődésemre.

- Volt már olyan, hogy csak azért vettél meg egy könyvet, mert tetszett a borítója?

Nem igazán szoktam könyvet venni anélkül, hogy megbízható forrásaimból előtte nem tájékozódtam róla, úgyhogy nem, ez nem jellemző. Olyan előfordult, hogy egy olyan könyvet, amit angolul már olvastam, főleg a borító miatt vettem meg, mert annyira szépnek találtam.

- Oké. Szóval én továbbra sem tudom, mivel veszed rá magad, hogy végigszenvedj egy-egy brutális könyvet. Mi a titkod?

Jó adag makacssággal vegyes mazochizmus, plusz az a naiv hit, hogy egészen a köszönetnyilvánításig bezárólag még előfordulhat valami, ami meggyőz, hogy ez a könyv bizony mégis jó. (Volt már rá példa, a Pi élete.)

- Mely írók inspirálták/-ják leginkább a saját írásaidat?


Ez egy nagyon jó kérdés. Próbálok tudatosan eltávolodni a befolyástól, ami persze aztán tudat alatt ott van nyilván. Több apróságból tevődik össze szerintem: például Jókainak az az öröme, amivel mesélni tud, Daniel Keyesnek a szakmai háttere, amit minden könyvéhez felhasznált, Tolkiennek az elhivatottsága, amivel egy egész életen át dolgozott egy világ felépítésén, Joseph Heller, aki nem fél a lehető legőrültebb könyvet megírni egy adott témáról mind inspirálnak. Ahhoz valószínűleg mást kéne inkább kérdezni, hogy konkrétan amit írok, abban mi érződik leginkább, ezt valahogy még nem látom át.



Kisorsoltam a könyvjelző boldog nyertesét is, az első kitöltő lett a szerencsés, aki azt kérdezte, hogy mire koncentrálnék a legszívesebben. Kérlek, jelentkezz, hogy tudjam, kinek kell küldeni a nyereményt!

Mit gondoltok az újdonságokról? Hogy tetszik az új design? Várom a véleményeiteket továbbra is.

2 megjegyzés:

  1. Boldog BlogSzülinapot :)) Sajnálom, hogy csupán ennyien töltöttük ki, viszont örülök, hogy így megválaszoltad mindegyik kérdést! ^.^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! ^^ Igen, ez volt az előnye, ennyi kérdést még abszolút meg tudtam válaszolni.

      Törlés