Holokauszt nyelvzavarban

A felolvasó

(Filmszemle)

Hosszú idő után kérésre ismét egy filmajánlóval jelentkezem, ezúttal is egy könyvadaptációt hoztam nektek, azonban az eredeti regényt még nem olvastam, így önálló alkotásként fogom szemlélni a mozit.

A tizenöt éves Michael Berg egy véletlennek köszönhetően találkozik Hana Schmitzcel – a nő viszi őt haza, miután egy skarlátfertőzés teljesen kiüti a fiút az utcán. Felgyógyulása után felkeresi a nőt, és bár az anyja lehetne, mégis szenvedélyes viszonyba bonyolódnak. A két aktus közötti időt Hana hobbijával töltik, a nő ugyanis szereti, ha felolvasnak neki. Aztán Hana a nyár végén eltűnik, kétségek közt vergődve hagyván az érzelmileg idővel teljes függésbe került Michaelt. Néhány év múlva találkoznak megint, amikor ifjú hősünk a jogi egyetem ígéretes tehetségeként nácik pereit látogatja. Legnagyobb megdöbbenésére Hanát a vádlottak padján látja viszont: a nőt azzal gyanúsítják, hogy miatta és a társai miatt égett bent háromszáz zsidó egy templomban. És ő nem is tagad semmit...

Ez a film nagyon jó is lehetett volna, ha... Igen, sajnos akad ha ezzel a történettel kapcsolatban. Ami nagy kár, mert szerintem ennél több potenciál is lett volna az alapötletben.

Először is a film első fél órája halál unalmas. Nincsenek igazából konfliktusok, nem nagyon történik semmi, azon kívül, hogy a két főszereplőnk szexuális életet él, meg pancsol, meg olvasgat. Michael mondjuk láthatóan egyre messzebb sodródik a kortárscsoportja normalitásától, de ez annyira nem köti le a néző figyelmét, mint az azon való agyalás, hogy akkor ez a történet mikor is játszódik, hol játszódik, meg egyáltalán, hogy lesz ebből Holokauszt-film?

A kérdések egy részére választ kapunk, amikor Michael belép a tárgyalóterembe, és megkezdődik Hana pere, de bennem még akkor is volt egyfajta bizonytalaságérzet, aminek okát csak a film kétharmadánál sikerült megtalálnom. Azért nem értettem én semmit, mert, bár a film elvileg Németországban játszódik, ezek a szerencsétlenek MINDENT angolul csinálnak. Angolul vannak nyomtatva Michael iskolai kötelező olvasmányai *SPOILER* Hana angolul tanul írni *SPOILER VÉGE*, általában mindenhol, ahol írást használnak, angol betűket látunk német helyett. Mondhatjátok, hogy ez apróság, de engem ez az igénytelenség mélységesen felháborít. Ne hülyéskedjenek már, hogy nem lehetett találni Hollywoodban egy embert se, aki meg tudja mutatni három német szó leírását a színészeknek?! Ez a részlet engem minden egyes alkalommal kidobott a történetből, amint írott szöveget láttam, aztán kapaszkodhattam vissza.

Aztán történik egy s más, ugrálunk az egymáshoz egyre közelebb kerülő idősíkok között, és igazából a jelen annyira nem érdekel senkit, hogy nem nagyon értem, miért kellett bevagdosni a múltba, simán lineáris szerkesztésmóddal is működött volna a film. A Hana pere körüli rész tényleg érdekes és jó gondolatokat vet fel az egyéni felelősségről, de az utána következő részek megint nem nagyon szólnak a Holokausztról, meg igazából másról sem, csak lassú jelenetek egész során át nézhetjük a felnőtt Michael szenvedését.

Jó, ha ez igazából nem egy Holokauszt-film, akkor koncentráljunk a főszereplők jellemére! Michael fiatal korában úgy néz ki, mint egy kibontakozóban lévő pszichopata (szegény srácnak nem nagyon sikerült elkapnia a szerep lényegét), jó adag szexuális aberrációval és frusztrációval a Hanával szerzett furcsa első tapasztalatoknak köszönhetően. A hab a tortán, hogy a nővel soha nem beszéltek semmiről, a kommunikációjuk nagyjából ilyen szinten volt működőképes:

Michael: Ma van ám a szülinapom, de te meg sem kérdezted, hogy vagyok. Miért nem beszélsz velem soha semmiről?
Hana: *kiabál* Azért, mert te soha nem mondasz el nekem semmit!
*csókolózni kezdenek, majd szexjelenet*

Mivel Michael élete nagy szerelme egy kavics szintjén állt kommunikációs készségekben (és ezen Kate Winslet bánatos távolbanézései sem segítenek, hiába jutalmazták Oscar- és Golden Globe-díjjal is), ezért egy hellyel-közzel normális kamaszfiúból egy totálisan érzelmi analfabéta felnőtt lett. És a legszebb az egészben, hogy amikor az ember várja már a nagy találkozást, amikor majd szerencsétlen csórikám végre egyszer kifejezi, mit gondol Hanáról, vagy egyáltalán, lesz bármi értelme annak, hogy ők találkoznak, akkor NEM MONDANAK EGYMÁSNAK SEMMIT! Gyönyörűen értelmetlen, ha engem kérdeztek.

Hana jelleme meg, hát... a bíróságon egész sokáig együtt tudtam vele érezni, egészen addig, amíg *SPOILER* be nem vállalja az egész balhét egyedül! Nem szégyellheti annyira, hogy nem tud írni, hogy cserébe vállaljon húsz év börtönt, míg azok a szemét dögök, akik ugyanúgy elkövették ezt a szörnyűséget, mint ő, csak sikeresen bemártották, megússzák öt évvel. Úristen, ne legyél már ennyire mártír, te, kalauzok majdnem-pedofil gyöngye, te! *SPOILER VÉGE* Szóval ennél a bizonyos pontnál meghalt számomra a karaktere, és innentől kezdve már semmivel sem tudott szimpátiát ébreszteni bennem, és nem is érdekelt, mi lesz a sorsa.

Hát ez van. A film felvet pár kérdést, fő tanulsága pedig az, hogy ne hágj anyád korabeli volt SS-tiszttel, mert egy életre érzelmi nyomorék maradsz! Mindezt olyan lassú tempóban mondja el, hogy a tananyag sokkal jobban érdekelt, mint a film, pedig azért kezdtem el nézni, hogy ne kelljen már tanulnom.

Kinek ajánlom? Aki szereti a NAGYON lassú drámákat, esetleg érdekli ez a tinirománcos-érzelmi függéses szál.

Kinek nem ajánlom? Aki jó Holokauszt-filmet akar látni, aki nem bírja a céltalan meztelenkedést.

10/6

Jókait a népnek!

 Jókai Mór – Az új földesúr

(Könyvkuckó)

Nem igazán illeszkedik a blog profiljába a könyv, amiről most írok, pedig olvasok én ám ilyeneket is, csak sokak által ismert regényekről (szerintem) nehezebb érdekeseket írni. De hát nincs mit tenni, ez a gyöngyszem a harmadik Könyvmolypárbajos olvasmányom, úgyhogy lássunk neki!

A történet az 1850-es évekbe kalauzol minket, amikor is Magyarországon javában dúl a forradalom utáni, kiegyezés előtti patthelyzet. Ebbe az áldatlan állapotba szokott bele már egy ideje Garanvölgyi Ádám úr, egykori köztiszteletben álló táblabíró, aki a passzív ellenállás feltétlen híve, ennek megfelelően már évekkel ezelőtt önkéntes remeteségbe vonult, megfogadta ugyanis, hogy nem lép ki az utcára. Jobbára maradék kis földjein gazdálkodik, és sokat gondol az unokaöccsére, Aladárra, aki forradalmi hőstettei jutalmaképp Kufsteinban üli tizenöt éves börtönbüntetését.

Garanvölgyi nyugodt mederben folyó, rendezett kis életét azonban megzavarja az „új földesúr” felbukkanása. A szerencsés tulajdonos Ankerschmidt lovag, aki a forradalomban a császári csapatok egyik vezetője volt, békeidőben viszont megözvegyülvén, úgy döntött, két szép hajadon leányával a kies magyar földön telepszik le. Igazából kész is a konfliktus a két éltes férfiú között, amire még rásegít egy minden lében kanál szélhámos, egy haszonleső ügyvéd, és Aladár számtalan kérőt talonban tartó, kapzsi menyasszonya is.

Tehát beszéljünk Jókairól... szerintem a törzsolvasóim nagy része már rég abbahagyta a bejegyzést, de azért folytatom rendületlenül. :D Na de miért is ilyen ellenszenves minden idők legtermékenyebb magyar regényírója (a könyveit méterre lehet venni polctölteléknek, kiválóan mutatnak) a mai fiatalság szemében? Első helyen szerepel talán az a triviális indok, hogy azért, mert kötelező olvasmányok formájában ismerkedik meg vele a fogékony korban lévő diákság, ráadásul nem is feltétlenül a legolvasmányosabb köteteivel.

Aztán persze kétségtelen ott van az a bosszantó szokása, hogy hajlamos fejezethosszú leírásokat közölni gyakorlatilag bármiről, ami a regényeiben előfordul, melyben képes húsz-harminc oldalakat regélni például Tímár Mihály gabonakereskedelmi karrierjéről (vagy bármi másról... tényleg). Meg hát azért nyilvánvalóan a fogalmazásmódja felett eljárt az idő, a latin, francia, német szavak a szövegeiben pedig már egyáltalán nem képezik az alapműveltség részét. A „kedvcsináló” filmfeldolgozások szerintem még inkább ártanak, a regényekben legalább a cselekmény érdekes, de ezek a nagy klasszikus magyar mozik, amik a történetei alapján készültek, képesek a legjobb könyvét is három-hat órás dagályos unalommá változtatni.

Kufstein

De ha valaki leküzdi az előítéleteit, és nem zavarja, hogy átlagosan mondatonként előfordul egy szó, amit nem ért, akkor hamar úgy járhat, hogy felfedezi ennek a kiváló írónak az erényeit. Jókai tökéletesen ismerte azt a kort és környezetet, amiről éppen írt, azért minden helyszíne olyan élő és lélegző, és minden eseménye olyan valósághű, mintha a szomszéd sarkon is történhetett volna 150 évvel ezelőtt. Emellett a könyveinek cselekménye kifejezetten gördülékeny, a karakterek jól felépítettek, és az egész úgy általánosságban szemlélve nagyon szórakoztató.

Konkrétan ezt a könyvét nézve engem először az döbbentett meg, milyen humoros a regény. Az első húsz oldalt végignevettem, de utána is akadtak jócskán mulatságos részletek.  Az öreg Garanvölgyi olyan hanyag eleganciával és mérhetetlen makacssággal műveli a passzív ellenállást, hogy egyszerűen minden jelenetet öröm olvasni, amiben benne van, Aladár hasonlóképpen „laza”. A negatív karakterek ebben a regényben pitiáner, haszonleső szélhámosok, akiken szintén lehet szórakozni bőven. Emellett feltűnő, hogy ebben a könyvben még egy öncélú leírás sincs, az elbeszélő részek jól illeszkednek a cselekménybe, és egyik sem válik unalmassá vagy vontatottá.

Jókai egyik korai műve ez a regény, amit még áthat egyfajta mérhetetlen optimizmus, épp ezért bírálták a kortársai. Viszont néha olyan jó hinni abban, hogy a magyar föld elvarázsolhat valakit, hogy békében megférhet egy faluban a magyar táblabíró meg az osztrák hadastyán (kedvenc szavam a könyvem XD), ésatöbbi. Kellemes mese ez, nem több, nem kevesebb, de azért akadt néhány nagyon mély pillanata, amikor a sírás kerülgetett.

Akad egy meglehetősen átlátszó szerelmi szál is a történetben, ami bár nagyon bájos, azért, mégis egy kissé bugyuta talán... illetve inkább az egyszerű a jó szó rá, de hát nem lehet minden tökéletes. És Eliz mennyivel jobb női szereplő, mint az összes eddigi Jókai regény női figurái! Önálló, akaratos, engedetlen, de mégis csak épp annyira, amennyire még hihető az adott korban. :D Jó kis figura.

A történetben a legnagyobb izgalmat a negatív mellékszereplők szolgáltatják, akik önző ármánykodásukkal megpróbálják tönkretenni a főszereplők életét, de persze nem járnak akkora sikerrel, mint szeretnének. Viszont fordul elő emiatt az anekdotaszerű történetekben néhány csavar.

Összességében véve a regény nem tartogat eget verő izgalmakat, de kellemes, humorral gazdagított szórakozást nyújt néhány napra, kevés erkölcsi tanulsággal és hiteles történelmi betekintéssel.

Kinek ajánlom? Aki kedveli a korszakot, vagy csak egy pihentető olvasmányélményre vágyik.

Kinek nem ajánlom? Akit zavar, ha olyan kifejezések vannak a könyvben, amit nem ért (főleg német és francia nyelvűek, illetve latinizmusok).

Cselekmény, történetvezetés: 10/9

Stílus: 10/9

Szereplők: 10/10

Érzelmek: 10/9

Összesen: 10/9

Egyéb (spoileres):

Borító(k): Hát erről különösen fölösleges nyilatkozni. :D

Kedvenc szereplők: (1) Garanvölgyi Ádám (2) Ankerschmidt lovag (3) Garanvölgyi Aladár (4) Eliz (5) Kampós úr

Kedvenc jelenetek: (1) Ankerschmidt először találkozik Garanvölgyivel (2) Aladár az ürgementést meséli (3) Ankerschmidt elmegy Aladárért a börtönbe (4) a kezdés (5) Eliz lebukik, hogy ő írt levelet Garanvölgyinek

Mélypont: -

Kedvenc ötlet: a disznólopás XD

Évösszefoglaló 2012.

És ím, véget ért a 2012. év is, amiben nem következett be a világvége, viszont jó sok könyvet olvastam. :D Szám szerint ugyan csak 49 kötet került terítékre (mangákkal együtt), viszont oldalra a molyos számító szerint 15.282 fogyott, ami nem rossz. :) Ami azt jelenti, hogy hetente 0.93 könyvet és  293 oldalt tudtam elolvasni.

Beszerzési forrásaimat tekintve 10 könyv (20%) került hozzám könyvtárból, 3-at kaptam kölcsön (6%), a többi 36 (74%) saját vagy családi tulajdon. Az olvasott könyveim között 9 (18%) e-könyv volt, aminek javarészét már a saját e-könyvolvasómon követtem el. :) Az olvasott kötetek közül 14 (28%) angol nyelvű volt. Az idén általam olvasott könyvek közül 18 (37%) büszkélkedhet női szerzővel, tehát tavalyhoz képest javult az arány. Viszont a magyar szerzők aránya sajnos nem javult: 4 általam olvasott könyv született hazánk fia tollából (8%).

Tehát összességében véve sikerült növelnem az angol eredetik arányát, a magyar szerzőkét viszont nem... majd jövőre.

A 2012-es évben sikerült 14 sorozatot elkezdenem, 3-at folytatnom, és egyet sem fejeztem be sajnálatos módon. XD Erősen nőtt az általam követett sorozatok száma.

Blogtörténeti szempontból jelentős, hogy kapcsolatba léptem a Geopen Kiadótól, akiktől megkaptam életem első recenziós példányát! :) Még egyszer köszönöm.

És jöjjenek a toplisták és díjak.

TOP 10 legjobb könyv

Mint kiderült, sok jó könyvet olvastam az idén, és egyáltalán nem vagyok biztos a konkrét sorrendben, de körülbelül ez lenne:

1. Courtney Summers – This Is Not a Test

Annyi rengeteg jó könyvet olvastam ebben az évben, ez mégis kiemelkedik talán közülük. Szerettem a nyomasztó hangulatát, a stílusát, az összes karakter iszonyúan érdekelt, a konfliktusaik pazarul fel voltak építve, szóval úgy tetszett ez a könyv, ahogy volt.

2. Joseph Heller – A 22-es csapdája

Egyébként is nagyon szeretem a háborús regényeket, és nagyon nem bántam meg, hogy apám unszolására elolvastam ezt a könyvet. Bár a cselekmény kissé követhetetlen, de olyan tökéletes görbe tükre a háborúnak, az amerikai társadalomnak, az emberi természetnek, hogy az valami hihetetlen.

3. Julianna Baggott – Tiszták

Hú, de előkelő helyen végeztek idén a posztapokaliptikusok. :D Ebben a könyvben a lendületes történetvezetése, a kiválóan kidolgozott, szerethető szereplői, meg a jó kis érfelvágós hangulata fogott meg.

4. Rob Thurman – Éjvilág

Nagyon dinamikus és fiatalos urban fantasy, igazi véráztatta családi tragédia, aminek nagyon örülök, hogy sorozat, mert akárhány részt el tudnék olvasni belőle.

5. George Orwell – 1984

Egy ideje már kíváncsi voltam a kedvenc műfajom, a disztópia ősapjára, és nagyon nem csalódtam. Gyomorforgatóan nyomasztó, minden emberi erőfeszítés mélységesen értelmetlen benne, és ez olyan jóóó. :D

6. Maats Strandberg, Sara B. Elfgren – A kör

Nem egy egyszerű középsulis boszorkánysztori, az biztos. Foglalkozik az öngyilkossággal, evészavarokkal és még sok más emberi problémával, a lányokban pedig szerintem sok kamasz találhat tükröt saját magához.

7. Carlos Ruiz Zafón – Angyali játszma

Nagyon örülök, hogy folytatta az író A szél árnyékát, mert ebben a kötetben még több sötétséget, izgalmat és drámát találtam, mint az elsőben, ráadásul igen nehezen lehetett elválogatni a valóságot a képzelet játékától.

8. James Dashner – Az útvesztő

Ez a könyv az izgalmakkal, kalandokkal és érdekes szereplőkkel ragadott magával, amik egy remek, különleges alapötlet kibontásában segítettek.

9. Marissa Meyer – Cinder

Nagyon belopta magát a szívembe ez a sorozatkezdő kötet, a remek világkidolgozásával, ötletességével és szerethető karaktereivel. Bár nem szeretem a feldolgozásokat, de ez a Hamupipőke-átirat szuper. Alig várom a folytatást!

10. Cressida Cowell – How To Train Your Dragon

Bár ez egy gyerekmese, de imádom a főszereplőt, és olyan szuper, eredeti módon gondolja újra a sárkánymítoszt, ami nekem nagyon tetszett.

TOP 3 legrosszabb könyv

1. Cecelia Ahern – Ajándék

Unalmas volt, semmi értelmes sem találtam benne, és utáltam minden szereplőjét. Sajnálom a fákat, amiket erre a könyvre pazaroltak.

2. Jane Austen – Értelem és érzelem

Hasonló, mint az előző, de talán egy árnyalattal kevésbé utáltam. Legszívesebben elküldtem volna az összes nyafka úri kisasszonyt szenet lapátolni egy hónapra, hogy tudják becsülni az életet.

3. Lissa Price – A testbérlők

Ez a könyv legalább helyenként érdekes bírt lenni, bár a világkidolgozás elég gyérre sikerült, és az univerzum legirritálóbb női főhőséhez lehetett szerencsém... és nem, a mellékszereplők nagy része sem volt jobb.

Egyéb díjak:

Legnagyobb pozitív csalódás: Perfect Chemistry – Sokáig nem mertem elolvasni, mert azt hittem, hogy egy ilyen nyálas kis romantikus izé lesz, és utálni fogom, de végül nagyon élveztem.

Az év kedvenc komoly témája: a rák - Korunk népbetegsége, szóval annyira nem nagy csoda, hogy foglalkozik ezzel jópár könyv, de idén sikerült többet is kifognom.

Az év kedvenc műfaja: a fantasy - Sikerült végre úgy igazából megismerkednem az urban fantasyvel az Éjvilágnak köszönhetően, valamint a high-fantasyk közül is kijutott néhány jó idén.

Kedvenc női főszereplő: Idén egész sok vállalható női főhős akadt az általam olvasott könyvekben. Első helyen talán Jennát emelném ki Az imádott Jenna Foxból, mert hát olyan érdekes személyisége van, hogy az simán elvitt egy egész regényt. A második helyre került a szívemben Cinder, az azonos című könyv főhőse, aki vagány, jó a humora, és kiborg. :D Harmadik helyen végzett Minoo A körből, aki nem annyira vagány, inkább az eszével hódít, komoly és szimpatikus gondolkodású lány.

Legrosszabb női főhős: Callie A testbérlőkből... legszívesebben kinyírtam volna, hogy ne szenvedjen tovább. Úúúúútáltam.

Kedvenc férfi főszereplő: Hiccup (Hablaty) a How To Train Your Dragonből végzett az első helyen, azért, mert képviseli azt, hogy nem kell erősnek és erőszakosnak lenni ahhoz, hogy igazi vezető legyen az ember. Cal és Niko Leandros a második helyen az Éjvilágból, köztük nem tudok dönteni, úgyis ilyen egységben vannak jelen az agyamban. A harmadik helyre tenném Kait a Cinderből. :)

Legrosszabb férfi főhős: Lou Stuffern az Ajándékból. A történet elején egy gennyláda volt, és bár elvileg a történet a jellemfejlődéséről szólt volna, semmivel sem lett jobb ember a végére.

Kedvenc női mellékszereplő: Mrs. Peterson a Perfect Chemistryből. Ha valaha tanár lennék, ilyen elhivatott szeretnék lenni.

Kedvenc férfi mellékszereplő: Jesse A nővérem húgából. Nagyon érdekes karakter volt, legszívesebben talán a róla szóló részeket olvastam a könyvben.

Kedvenc párosítás: Pressia/Bradwell a Tisztákból. Bár sok szimpatikus pár volt, de szerintem nekik szurkoltam a legjobban.

Az év kedvenc állatszereplője: A sárkányok ide számítanak? :D Ha igen, akkor Toothless (Fogatlan) a győztes a How To Train Your Dragonből, aki egy önző, kiszámíthatatlan kis dög, ennek ellenére imádnivaló. Ha maradunk a létező állatfajoknál, akkor Tybalt, a macska a befutó a Vérbe öltözött Annából... mert több esze van, mint az egész szereplőgárdának együttvéve.

Az év kedvenc humoros könyve: A 22-es csapdája. Nem mindenkinél működik ez a fajta humor, de nálam nagyon, ráadásul ennek a könyvnek a viccessége mellett mondanivalója is van.

Az év legjobb írója: Marissa Meyer, a Cinder szerzője, aki nemcsak, hogy debütáló fiatal szerzőként olyat tett le az asztalra, amire nyugodtan büszke lehet, de a remek kis blogja azt is elérte, hogy emberként is érdeklődjek iránta, ne csak a könyveit nézzem, mint ahogy általában szoktam.

Az év legrosszabb írója: Cecelia Ahern, aki az Ajándék című könyvével elérte, hogy immár egészen biztos legyek benne: soha többé nem akarok olvasni tőle semmit. Még ha az ötletei jók is, tisztességesen megírni akkor sem tudja őket, és mélyen sajnálom, hogy két könyvig eltartott, mire erre rájöttem.

Az év legszebb borítója: A kör magyar borítója (ami az egyik eredeti is volt), ami, bár elég kevés színt használt, de mégis gyönyörű, és ha az ember többször is megnézi a regény olvasása közben, egyre inkább érti, mire is utalnak a különböző kis részletek.

Az év legszebb kivitelű könyve: A hobbit, amit egyedülálló módon szövegkritikai kiadásban olvastam, tele volt illusztrációkkal.

Az év legjobb feldolgozása: Ööö... ugyan, kit álltatok? Hát persze, hogy Az Éhezők Viadala! :D Könyvhű volt, izgalmas, látványos, már nagyon várom a folytatást.