Idézet


2013. december 6., péntek

Még mindig nem egy hétköznapi boszorkánysztori


Maats Strandberg – Sara B. Elfgren – Tűz (Engelsfors-trilógia II.)

(Könyvkuckó)

FIGYELEM! Ez a könyvajánló egy trilógia második részéről készült, ezért szükségszerűen SPOILEReket tartalmaz az első részre vonatkozóan, aminek sajnálóját megtaláljátok ITT.

„Honnan tudja az ember magáról, hogy jó? Hogy lehet ebben biztos?”

Az engelsforsi Kiválasztottak démonmentesen vészelték át a szünetet, és készen állnak rá, hogy belevágjanak a gimnázium második évfolyamába. Azonban furcsa előjelek gyűlnek: a forró nyár szokatlanul hosszúra nyúlt, a városban egyre gyakoribbak az áramkimaradások és a vízellátási gondok, az erdőben rengeteg fa kiszáradt. A városba érkező idegenekről kiderül, hogy a titokzatos és fenyegető Tanácsnak dolgoznak, ráadásul valami nagyon-nagyon nincs rendjén az újonnan alakult civil összefogási mozgalom, a Pozitív Engelsforsért háza táján sem. A lányoknak szükségük van immár jelentős varázserejükre, valamint az eszükre és a bátorságukra is, ha életben akarnak maradni, márpedig nem lenne hátrányos, ha így tennének, hiszen a Világvége vészesen közelít.

Ismét remek példa ez a regény arra, hogy attól, ha valami második kötet, még nem feltétlenül kell ellaposodó átvezetéssé válnia. Ez a rész nagyjából másfélszer akkora terjedelmű, mint az előző, mégsem untam sehol, és határozottan gyorsan elfogyott a könyv, különösen az utolsó kétszáz oldal.

Abszolút jó folytatás a könyv, mert teljesíti a folytatásokkal szemben támasztott két alapvető elvárásunkat:növeli a téteket az előző részhez képest, de ezt úgy teszi, hogy közben mindenben arra építkezik. Nagy kontraszt érezhető az első kötettel, mert ott a lányok még gyakorlatilag mindennel kapcsolatban sötétben tapogatóztak, most már azonban jóval tudatosabbak, aktívabban formálják a sorsukat, nem csak sodródnak. Ráadásul ebben a kötetben ugrásszerűen megnő a varázsvilágról, önmagukról és a küldetésükről szerzett tudásuk, ami az olvasó számára is rendkívül érdekes. Emellé társul még a varázserejük fejlődése, ami szintén nem elhanyagolható, és izgalmasabb kalandokat, több akciót kínál a jövőre nézve is.

Anna-Karin és a rókája (Részlet a képregény változatból)
Az első kötet azonban nem annyira a cselekmény, mint inkább a kiváló karakterábrázolás miatt volt szerethető, és a második rész sem adja alább. Érzékelhető a lányok jellemfejlődése is az előző kötethez képest, mind egyénileg, mind pedig a csapat szempontjából, jó látni, hogy bár nagyon eltérő egyéniségek, végre kezdik megérteni, hogy együtt és egymásért is kell harcolniuk. Persze mindenkinek megvannak a maga is problémái továbbra is: Minoo azzal küzd, hogy szétesőben van a családja, ráadásul ő az egyetlen, aki szinte semmit sem tud az erejéről, ettől pedig a Körön belül is kívülállónak érzi magát. Anna-Karinnak szembe kell néznie az előző évben művelt szörnyűségeinek a következményeivel, Vanessa végre kidobja azt a semmirekellő Willét, Linnéa pedig rájön magával kapcsolatban valamire, amit igen nehéz hova tennie, és még bőven lesz ez probléma forrása a jövőben.

Ez a kötet különös figyelmet szentel Idának, aki az előző részben még alig, itt azonban már rendszeresen kap szemszöget, így leginkább most ismerjük meg. Az ő története, úgy gondolom, igen tanulságos: ő az a tipikus menő lány az osztályban, akivel mindenki barátkozni akar, és aki előszeretettel bántja a nála gyengébbeket. Ez valahol mégis csak a látszat, Ida valójában mélyen bizonytalan és szeretetéhes, azt palástolja ezzel a minősíthetetlen viselkedéssel, és minden próbálkozásra, hogy valaki az álarcai mögé lásson, agresszióval felel. Úgy érzi, mindig mindenki arra kényszeríti, hogy változzon meg, pedig valójában sokan úgy gondolják, akkor tudnák szeretni és elfogadni, ha végre-valahára önmaga lenne. Ez persze nehéz felismerés a számára, hosszú utat jár be, amíg belátja, hogy nem neki van igaza, de érdemes kivárni.

Részlet a képregényből
A mellékszereplők is elég érdekesek, bár, fájdalom, Adriana és Nicolaus ebben a kötetben kevesebbet szerepelnek, amikor viszont teszik, az nagyon intenzív. Aki még felkeltette a figyelmemet, az a friss, ropogós tanácstagunk, Viktor. Őt a lányok végig úgy kezelik, mintha maga lenne az Antikrisztus, pedig szerintem nem kifejezetten gonosz ő, viszont tény, hogy egy nagyon érdekes és komplex gondolkodásmódja van, nem mindig lehet tudni, hányadán áll vele az ember. Gustaf is meglehetősen a szívemhez nőt, bár kezd kissé zavarni, hogy a lányok dróton rángatják ide-oda, és ahányszor csak valami olyat lát, amit nem kéne neki, kitörlik az emlékeit, mivel megérdemelné, hogy tudja, mi folyik körülötte.

A kötet feléig várakozó állásponton voltam cselekmény szempontjából, mert, bár érdekesnek találtam, közel sem tűnt olyan borzongatónak vagy megrázónak, mint az előző köteté. Aztán egyszer csak beindultak a dolgok, és nagyon hamar eldurvult a helyzet. Ebben a könyvben se olyan nagyon meglepő a fő nyomozás végeredménye, de igazából ez nem is zavart, mert magában a regényben is nagyjából ez izgatott a legkevésbé. Nekem nem sikerült kitalálni, csak azt mertem elég biztosra venni, hogy sosem az, akire a gyanút akarják terelni. Így utólag az a benyomásom, hogy nem adtak igazán nyomokat a kezünkbe, amivel ezt ki lehetett volna okoskodni, ezért a bánásmódért pedig kissé haragszom.

Az angol borító
Mindazonáltal volt egy-két nagyon érdekes, önreflexióra serkentő kérdés a könyvben, amiket szintén értékeltem. A lányok problémái kapcsán is adódtak ilyenek, hiszen majdnem mindegyikük életében akadt legalább egy olyan pont, amivel azonosulni tudtam. Mégis, inkább egy globálisan az egész történeten átívelő problémakört szeretnék boncolgatni, az pedig a Pozitív Engelsforsért ügye. Egyrészt ott van ugye az ideológiai alapja, hogy ha nem engeded be az életedbe a negatív gondolatokat, akkor majd minden jó lesz. Erről nekem az a véleményem, hogy nem az a pozitív gondolkodás, ha hátat fordítasz a világban nyilvánvalóan jelen lévő rossznak és fájdalomnak, épp ellenkezőleg, ha szembenézel vele és erőt merítesz a tapasztalatból. A könyv is emellett áll ki, valamint nagyon szépen kimondja azt is, hogy igazából nem a gondolatok, hanem a tettek viszik előre egy ember életét.

„Minél elkeseredettebben igyekezett távol tartani magától a rémeket, azok annál hatalmasabbra nőttek. Ezért aztán nagyon jól tudja, milyen fontos, hogy az ember folyton emlékeztesse magát az élet napfényes oldalára. Ám ez nem azonos azzal, mint amikor úgy csinálunk, mintha a sötét dolgok nem is léteznének.”

A másik ami érdekes ezzel a jelenséggel kapcsolatban, a tömegmanipuláció kérdése. Mert igazából ez az egész megtörténhetett volna úgy is, hogy fikarcnyi varázserő sincs az ügyben. Nem hiszitek? Nézzétek meg A hullám című német filmet. Sajnos az emberek nagyon könnyedén befolyásolhatóak hangzatos eszmék és a közösséghez tartozás vágya által, és időről időre van, hogy ezt ki is használják.

A szerzőpáros és a képregény rajzolója... meg egy pingvin :)
Szóval ez egy nagyon jó folytatás és egy hangulatos, elgondolkodtató könyv. Volt egyáltalán, ami nem tetszett? IGEN, volt, a VÉGE! Jó, az aktuális kisgonoszt legyőzzük meg minden, de ami az egyik szereplővel történik, az egész egyszerűen gusztustalan húzás volt az írók részéről, mert ettől megrendült a hitem a regényben szereplő mindenféle felsőbb hatalomban... ráadásul még lesz ezzel valami kavar a harmadik részben is és ááá, nem tudok normálisan, spoilermentesen beszélni. Szóval olvassátok el, és akkor majd tudni fogjátok, miről van szó.





Köszönöm a könyvet a Geopen Kiadónak!

Kinek ajánlom? Senkinek sem okoz csalódást, akinek az első rész tetszett.
Kinek nem ajánlom? -

Cselekmény, történetvezetés: 10/9
Stílus: 10/10
Szereplők: 10/10*
Érzelmek: 10/10*
Összesen: 10/10

Egyéb (spoileres):
Borító(k): Az eredetivel adták ki, szerintem tökéletes, bár ezúttal kevésbé szimbolikus, mint az első esetén. Az egyetlen problémám, hogy nem értem a címet. Azon kívül, hogy Adriana tűz elemű boszorkány, meg a könyv vége felé kigyullad egy épület, sok kapcsolódás nem volt.
Kedvenc szereplők: (1) Minoo (2) Anna-Karin (3) Viktor (4) Adriana (5) Linnéa
Kedvenc jelenetek: (1) Minoo és Viktor beszélgetése a végén (2) Minoo kitörli Adriana emlékeit (3) a szeánsz (4) a party vége Idáéknál (5) Ida találkozása Gustaffal a PE-központban
Mélypont: a VÉGE

Kedvenc ötlet: a Kiválasztottak háttértörténete, az őrzők

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése