Tera
Lynn Childs – Forgive My Fins (Hableányok kíméljenek!)
(Könyvkuckó)
Egy kihívás miatt vettem fel a listámra
a regényt, és ha már ott volt, nem akartam levenni róla, bár egyre kevesebb
kedvet éreztem hozzá, de végül nem bántam meg, hogy rászántam magam.
Lilynek van egy aprócska titka: félig
sellő. Ez megmagyarázza feltűnő érdeklődését a halfajok iránt, és hogy miért
használ néha furcsa kifejezéseket, mégsem árulhatja el senkinek a szárazföldi
gimnáziumban, ahova már három éve jár. Amióta rájött, hogy az anyja igazából
ember volt, furcsa kettős gyökereinek megismerése miatt a nagynénjénél él, de
már készül rá, hogy visszatérjen a tengerbe, ahol majd elfoglalja a
sellőkirályság, Thalassinia trónját. Egy valamit azonban mindenképp szeretne
magával vinni a partról: a helyes úszó srácot, Brodyt, akibe titokban a gimiben
töltött első napja óta szerelmes, és úgy érzi, végre kész elmondani neki a
titkát... ha elmegy vele a bálba. A kérdéses este azonban nagyon rosszul sül
el, és Lily véletlenül megcsókolja a totál kibírhatatlan szomszéd srácot,
Quince-t. Egy a bökkenő: a sellőknél a csók mágikus kötődést alakít ki, ami
miatt Quince teste azonnal elkezd felkészülni a víz alatti életre. Lilynek
vissza kell vele jutnia Thalassiniába, ahol az apja hivatalosan feloldja a
kötődést, mielőtt a következő holdciklussal elválaszthatatlanokká válnak. De
talán nem minden az, aminek látszik, és a döntés meghozása nehezebb lesz, mint
Lily gondolná.
Igazából még mindig értetlenül állok az
előtt, hogy egyáltalán mi tetszett nekem ebben a könyvben. Szimpla romantikus
kis szerelmi háromszöges sztori, nem kellett volna egyáltalán élveznem, és
mégis megfogott. Talán ennek az az oka, hogy bár semmiben nem nyújt
kiemelkedően sokat a könyv, de összességében véve nagyon harmonikus az egész.
Mindjárt az elején megragadta a
figyelmem Quince karaktere, aki visz egy kis színt a szerelmi háromszög szokott
sémájába. Ugyanis ezúttal az a srác, aki után a lány nem érdeklődik, nem a
talpnyaló legjobb barát... hanem éppen az ősellenség. Nagyon bírtam, ahogy
Lilyt folyton ugratta és kihozta a sodrából, és már azelőtt neki szurkoltam,
mielőtt előbújt volna az intelligens és érzékeny énje, egyszerűen azért, mert
sokkal izgalmasabb meg mélyebb karakter, mint Brody. Mondjuk nincs nehéz dolga,
utóbbi nem igazán kidolgozott, bár nem is az a funkciója, ő képviseli azt az
ideált, ami utána néha mind futunk, a Tökéletes Pasit, akibe azt hisszük, hogy
szerelmesek vagyunk, közben pedig nem is ismerjük igazán...
Lily pedig a tipikus összezavarodott
kamaszlányt hozza, aki az ideálja megszerzéséről fantáziál naphosszat (érdemi
tettek nélkül), és akkor sem látná meg azt, ami az orra előtt van, ha kiveri a
szemét. Szinte már komikumba hajló, mennyire nyilvánvaló mindenki számára a
helyzet rajta kívül. Igen, sajnos az olvasónak is. Viszont a jó hír, hogy Lily
nem teljesen sötét, és sok értékelhető tulajdonsága van, például a jó humora, a
hűsége a népe és a szerettei iránt, a megfontoltsága veszélyhelyzetben (!),
stb. A mellékszereplők is aranyosak az anyja-helyett-anyja Rachel néni, a
szárazföldi és a vízi legjobb barátnő, ami pedig ezúttal különösen kiemelendő
számomra, az apa karaktere. A sellőkirály nem egy önnön nagyságától elszállt
lény, hanem becsületes és jó ember (habfiú?), aki őszintén, mindennél jobban
szereti a lányát. Mivel a kamasz könyvek szinte mindig az apával való kapcsolat
problémás oldalát mélyítik el, így jól esett végre a lelkemnek egy ilyen
pozitív apafiguráról olvasni.
Ami még külön nagyon jó pontja a
regénynek, az a sellővilág. A leírások egyszerűen gyönyörűek, látom magam előtt
a színpompás palotát, Lily kedvenc barlangját, vagy éppen a földi mintára
kialakított éttermet a terráriummal. Nagyon kidolgozott Thalassinia mind
külsőségeiben, mind a társadalmi rendjében, szokásaiban, ételeiben ruháiban,
ami hihetővé, beleélhetővé teszi ezt a világot. Ennek egy érdekes
megnyilvánulása Lily elbeszélői- és beszédstílusa: gyakran vonatkoznak halakra
a szólásai, vagy más tengeri élőlényekre, amik a mi ember fülünknek nagyon
viccesek.
Aztán itt vannak azért kérem szépen
komoly dolgok is, például az, hogy milyen gyötrő tud lenni a viszonzatlan
szerelem, vagy a Lily édesanyja iránt érzett gyásza. Na meg persze az is, hogy
egy kapcsolatban mennyit lehet feladni magadból a másik kedvéért, ezzel
kapcsolatban azért hőseink nehéz döntéseknek néznek elébe.
Összességében ez egy teljesen jól
kidolgozott, arányos regény, ami annyira tisztában van a saját korlátaival,
hogy nem is idegesített egy percig sem, milyen kiszámítható vagy sablonos
(pedig néha az). Egyszerűen csak egy jól megírt nyári történet néhány megható
pillanattal, eltalált karakterekkel, és egy érdekes világgal. Ez pedig
pillanatnyilag épp elég, hogy érdekeljen a folytatás.
Kinek ajánlom? Aki ki szeretne kapcsolódni egy kellemes paranormális
románc mellett.
Kinek nem ajánlom? Aki bármi többet szeretne ettől a könyvtől, mint amiket
fent elsoroltam.
Cselekmény, történetvezetés: 10/7
Stílus: 10/9
Szereplők: 10/9
Érzelmek: 10/8
Nyelvi nehézség (angol eredeti): 10/6 (Nem igazán igényel magas szókincset, de szleng azért van benne.)
Összesen: 10/8
Egyéb
(spoileres):
Borító(k): Szépek
és illenek a könyvhöz.
Kedvenc
szereplők: (1) Quince (2) a király (3) Shannen (4) Lily (5) Doe
Kedvenc
jelenetek: (1) Quince képen törli Brodyt (2) a halászok elcsalása a
szigettől (3) a második teszt (4) Lily és Quince felbukkanása a bálon (5) a
befejezés
Mélypont: Lily
érzelmi vaksága
Kedvenc
ötlet: A sellővilág minden velejárójával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése