Nick
James – A gyöngyháború (Éghajó Akadémia I.)
(Könyvkuckó)
Teljesen véletlenül keveredett ez a
kötet a kezembe a könyvtárban, és igazából úgy álltam neki, hogy a fülszöveg
tartalmán meg néhány blog véleményén kívül mást nem tudtam róla. Nem igazán
voltak hát elvárásaim sem, de nagyon meg voltam elégedve azzal, amit kaptam.
A terrorizmus ellen folytatott háború
során mindkét fél kissé túlzásba esett, így a végén egy vegyszerektől
átitatott, gyorsan felmelegedő bolygót hagytak maguk után. A status quo az
USÁban végül két ellentétes tábor között állt be: a Földön kialakított,
Bio-Hálókkal védett Kiválasztott Városokat az Egyesült Párt diktatórikus
rendszere felügyeli, akiknek pedig ez a politikai állapot nem tetszett, azok
megalapították a felső légkörben lebegő Éghajós Közösséget. Akik nem kértek
egyik rendszerből sem (vagy nem tudták befizetni magukat), azok a Peremlakók,
akik a külvilág mostoha körülményei között próbálnak túlélni. A szembenálló
felek csendes hidegháborút folytatnak egymás ellen, de egyvalamiben közös az
érdekük: a városok lakhatóságának fenntartásához mindkét oldalnak a gyöngyökre
van szüksége, amik az űrből meteorként hulló különös, óriási energiatartalmú
rögök.
Jesse Spencer az Éghajó Akadémia, a
titkos katonai iskola egyik legkevésbé ígéretes diákja, akinek folyton
balszerencséje van, és örökké a piszkálódások kereszttüzében él. Jessenek nem
igazán jut sikerélmény a kiképzésen, nem is biztos benne, hogy valaha alkalmas
lesz ügynöknek, de mivel az árva fiúnak nagyjából az iskola az otthona, ezért
nincs választása. Cassius Stevenson a felszínen nevelkedett, és ő az Egyesült
Párt katonai vezetőjének, a titokzatos Madame-nak az egyik kedvenc tanítványa. A
két fiú egy gyöngyszerző felszíni küldetés kapcsán találkozik, és amikor
egymáshoz érnek, valami nagyon furcsa, megmagyarázhatatlan dolog történik, ami
mindkettejük életét felforgatja. Cassius Jesse nyomába ered, aki kénytelen
fellelni magában a küzdőszellemet, ha túl akarja élni a kalandot.
Ha egy mondatban akarnám összefoglalni
ezt az olvasmányélményt, akkor az a következő lenne: hát, gyerekek, így kell
ifjúsági (posztapokaliptikus) sci-fit írni! Szinte semmibe sem tudok belekötni
a könyv kapcsán. Szinte. Mert azért azt meg kell említenem, hogy a stílussal
nem mindig voltam megelégedve. Sokszor a narrációban nagyon gyakorivá válik a
„hogy” kötőszó, ezen kívül szóismétlés is előfordul pár helyen. És. A. Néhány.
Szavas. Tőmondatok. Nem. Drámaiak. Hanem. Idegesítőek! Nem tudom, ez mennyire
az eredeti szöveg és mennyire a fordító hibája, de lehetett volna jobb is, az
biztos.
Viszont ezen a téren sem minden
kizárólag rossz, például én kissé húzogattam a szemöldökömet, amikor kiderült,
hogy Jesse E/1-ben elbeszélt fejezeteivel Cassius E/3-ban narrált részei
váltakoznak. Általában ez a fajta elbeszélésmód nem nagyon szokott működni, de
itt tökéletesen megállja a helyét, Cassius hideg, megfontolt, céltudatos
jelleméhez ugyanis tökéletesen illik az E/3-as belső elbeszélő viszonylag
nagyobb távolságtartása. Ezen kívül amit még nagyon szerettem a könyvben, az
Jesse elbeszélői- és beszédstílusa volt, tényleg olyan fiatalos, humoros és
könnyen megszerethető, mint a fiú egész személyisége.
A műfajra jellemző módon nagyon fontos
a világkidolgozás, és meg kell, hogy mondjam, Nick James nagyon jól teljesített
ezen a téren. Nincsenek következetlenségek, minden úgy esik, ahogy esnie kell,
legszívesebben Amy Kathleen Ryan orra alá nyomnám ezt a könyvet, hogy „látod,
valaki tudja a fizikát!”. :D Ráadásul most egyáltalán nem volt az az érzésem,
hogy nem kapunk elég információt. A nem megfelelően részletes világkidolgozású
könyvek olvasása közben néha az az érzésem támad, mint amikor régi számítógépes
játékokban arra akartam menni, amerre nem kellett volna, és láttam ugyan, hogy
ott van a folyosó, mert oda volt animálva, de nem tudtam továbbhaladni rajta.
Például bármennyire is szeretem Az éhezők viadalát, ilyen szempontból azért
hagy kívánnivalót maga után, engem mindig idegesített, hogy még említés
szintjén sem léteztek más országok Panemen kívül, mintha a világ összes többi
részét elnyelte volna az óceán. Viszont A gyöngyháború világa kellően részletes
idő- és tértávlatban egyaránt, hogy a képzeletem ne ütközzön láthatatlan
falakba: igen fontos szerepet játszik a történetben a világ összeomlását okozó
háború részleteinek feltárása, és van olyan kontinens, hogy Európa, ahol
szintén maradtak lakott részek. Ezen kívül járunk éghajós városokban, felszíni
városokban, a peremvidéken, szóval igazán sok mindent látunk, amit látni
érdemes, és a plasztikus leírásoknak köszönhetően tényleg eléggé meg is
ismerjük ezeket a helyeket.
A műfajnak megfelelően ez inkább
cselekményközpontú regény, és ilyen vonatkozásban sem lehet okom a panaszra. A
könyv végig nagyon pörög, kiváló adrenalinpumpa-élmény a sok menekülést és
harcot olvasni. Ezen kívül a történet tartogat bőven csavarokat, amik közül nem
mind kitalálhatatlan, de azért van, amire én speciel nem jöttem rá, szóval
okozhat meglepetést. :D Kifejezetten filmvászonra kívánkozó történet ez,
elképzelve a jeleneteket, igazán látványos mozi kerekedne ki belőle.
De azért szerencsére a karakterek sem
maradnak el minőségben, és az író arról sem felejtkezik el, hogy fejlesztenie
kéne őket. Jesse, az egyik főszereplőnk, eleinte szerencsétlen, határozatlan
srác, tipikusan az a figura, akibe mindenki rúg egyet az osztályban, csak mert
miért ne. Ő rákényszerül a könyv során, hogy megtanuljon túlélni és harcolni,
hogy kiálljon magáért, és rátaláljon arra az ügyre, amiért érdemes küzdenie.
Cassius, mondhatni, ellentétes pályát ír le: ő egy erős, határozott
karakterként kezdi, majd egyszer csak kirántanak alóla mindent, amiben ezidáig
biztos volt, otthagyják egy támpont nélkül a semmi közepén, és innen kell
felküzdenie magát oda, hogy megint sejtse, merre tart és hová tartozik. Ami
kettejükben közös, az az árva mivoltukból adódó szeretetéhség és az a vágy,
hogy tartozzanak valahová, valamint az alapvető emberi jóság, amit nem sikerült
kinevelnie még az igen kemény kiképzésnek sem.
Mellékszereplők terén is egészen jó a
felhozatal, bár nem túl sok szereplőt ismerünk meg, de ők nagyon kellemes
karakterek. Különösen szerettem a könyv női szereplőit, mivel sok férfi írónál
megfigyelhető, hogy nem igazán alkot erős női karaktereket, de itt korántsem ez
a helyzet: a „főgonosz” maga is nőnemű, és a két legerősebb mellékszereplő is
lány. Én különösen Averyt kedveltem: bátor, erős és határozott csaj, de
emellett tényleg nőies is, és az észjárását különösen kedveltem. Bár sokan
panaszkodnak a könyvben lévő szerelmi szálra, de nekem személy szerint
tetszett, a szereplők kora és helyzete alapján reálisnak találtam, a lassú
kifejlődés is rendben volt, ha ennél többet kaptam volna, akkor azt már túl
soknak éreztem volna. Ráadásul igen valószínű, hogy a kapcsolat, bármilyen
bimbódzó is, fontos szerepe lesz a következő kötetekben.
Végső soron, azért szeretem ezt a
könyvet, mert igen fontos és aktuális társadalmi problémákat feszeget. A
terrorizmus elleni háború, ami szeptember 11. óta szerepel a háborús okok
listáján, még olyan fogalom, amiről nem biztos, hogy látjuk, pontosan hová is
vezet. Ugyanakkor a helyzet nem ilyen egyszerű, és ez a könyv erről szól, hogy
a helyzet SOHA nem ilyen egyszerű. Hiába tűnik első látásra úgy itt is, hogy az
Egyesült Párt az ördögi gonosz, az éghajósok meg a jó fiúk, de őszintén szólva
nem gondolom, hogy a döntéshozók jelentős többsége Madame helyében mást tenne, az
éghajósok pedig jó céljaik ellenére ugyanúgy függenek a gyöngyenergiától,
aminek beláthatatlan következményei lehetnek. És persze az éghajósok valamilyen
szinten azért segítik a Peremlakókat, de annak is jelentős mozgatórugója a
gazdasági érdek. Mert azért alapvetően minden embernek a legfőbb törekvése
életben maradni, és lehetőleg viszonylag élhető körülmények között lenni, ez a
szükség pedig sokszor sok mindent felülírhat. És ez az erkölcsi relativitás meg
érdekek bonyolult összefonódása alkotta dzsungel az, amiben a szereplőinknek el
kell igazodniuk, ez pedig az én szememben nagyon is felnőtt és komoly
problémafelvetés.
Összességében véve egy-két apróságot
leszámítva nekem nagyon tetszett a könyv, és kíváncsian várom a következő
kötetet, hogy még többet tudhassak meg erről a világról, és lássam, hova fut ki
ez az egész. :D Reménykedem, hogy mielőbb érkezik a második kötet.
Kinek ajánlom? Akár sci-fi-rajongóknak is, szerintem tud még újat mutatni.
Kinek nem ajánlom? Magas vérnyomással küszködőknek, egészségügyi okokból. :D
Cselekmény, történetvezetés: 10/10*
Stílus: 10/7
Szereplők: 10/10*
Érzelmek: 10/10
Összesen: 10/10
Egyéb
(spoileres):
Borító(k): Nekem
tetszik a magyar borító is, a srác tisztára olyan, mint amilyennek Cassiust
képzelem, és a tekintete valami bámulatosan átható, de tény, hogy az eredeti
látványosabb. Viszont egyiken se értem a pilótaszemüveget, ilyen jellegűt
nagyjából a II. Világháború óta nem hordanak a pilóták.
Kedvenc
szereplők: (1) Jesse (2) Cassius (3) Avery (4) Eva (5) Alkine
Kedvenc
jelenetek: (1) Jesse és Cassius megtalálja a gyöngy-lányt Seattle-ben (2)
Cassius felrobbantja a vonatot (3) Jesse kiszabadítja a gyöngyöt Portlandban (4) a beszélgetés a végén (5) kezdés
Mélypont: az
alienek humanoidok, MIÉRT?
Kedvenc
ötlet: az egész világkidolgozás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése