Idézet


2013. február 25., hétfő

Végig a reinkarnációs ranglétrán



David Safier – Pocsék karma

(Könyvkuckó)

Laza, kikapcsolós olvasmánynak vettem le a polcról ezt a könyvet, és abból a jobb fajtát kaptam a Pocsék karma személyében.

Kim Lange, korunk egyik legnépszerűbb tévés műsorvezetője, botrányosra sikerült díjátadója után egy űrállomás lezuhanó roncsa miatt elhalálozik. A túlvilág helyett azonban újra ezen a planétán találja magát, méghozzá hangya képében újjászületve. Nem véletlenül érdemelte ki ezt a visszalépést: életében megcsalta a férjét, elhanyagolta a lányát, tönkretette pár kollégája karrierjét, szóval összességében szemlélve önző, buta libaként viselkedett. Persze határtalan egója miatt neki ezt jóval nehezebb belátnia, mint nekünk, de hát előtte állnak korlátlan számú jövőbeli életei, hogy rájöjjön, mit rontott el első próbálkozásakor, és miben kéne változnia. És talán arra is lesz lehetősége, hogy helyrehozza a dolgokat a családjával.

Akarva- akaratlanul is összehasonlítottam a regényt Cecelia Ahern Ajándékával (kritikámat lásd ITT), hiszen a témaválasztásuk hasonló, mindkettő a már jól ismert karrierista karakter élet értékeire való rádöbbenésével foglalkozik. Csak míg az Ajándék esetében teljesen megbukik a dolog, a Pocsék karma működik. Lássuk, miért!

Egy percig sem kérdés, hogy Kimet el kell ítélnünk azért, ahogy életében viselkedett, mert hát tényleg annyira magával ragadta a tévézés csillogó-villogó álomvilága, hogy egyáltalán nem foglalkozott a körülötte élő emberekkel, amikor pedig ezt megsínylette a házassága, inkább egy másik férfi karjába menekült. De a jó hír, hogy nem is kell azonosulnunk Kimmel, hiszen pont arról szól a regény, miképp próbálják a különböző életei megtanítani arra, miként kellene önzetlennek és együttérzőnek lennie, és hogy a szakmai sikeren kívül talán más is okozhat boldogságot az életben.

Vicces egyébként, hogy nő a főszereplő, mivel az író meg ugye férfi, de a stílusban ez egyáltalán nem érződik, eltalálta a „csajos” hangnemet. Szerintem jobban is működik így a regény női szemszögből, mert karrierista apát már annyit láttunk, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni, a karrierista anyák témaköre némileg frissebb, de a feminizmusnak hála egyre égetőbb probléma. És, félre ne értsetek, nem azzal van problémám, ha dolgozik egy nő, mert én is szeretnék család mellett munkát, szakmai sikereket, de az baj, amikor valaki ennyire nem találja meg az egyensúlyt.

Mellékszereplők terén nekem, aki tarolt abszolút mindent, az Casanova volt. Igen, ez a Casanova az a bizonyos Casanova, akit Safier úgy támaszt fel, hogy kicsapongó életmódja miatt ő is újra és újra reinkarnálódik, de mivel nem nagyon foglalkoztatta eddig a jó karma gyűjtése, megrekedt hangya szinten, így találkozik a főhősünkkel. Nagyon sok humoros szituáció, megjegyzés kapcsolható hozzá, és én rendkívül élveztem a jelenlétét a könyvben.

A többi mellékszereplő jóindulattal is középszerűnek nevezhető. Alex ugyan szimpatikus, de fájdalmasan hozza a „tökéletes férfi” karakterét, igazából sok újat nem nyújt. Nina olyan semmilyen, utálni se tudtam, de szeretni se, Daniel meg, hááát... nekem enyhén hiteltelen volt *SPOILER* hogy a nagy nőcsábász aztán pont Kimbe szeret úgy bele, hogy se előtte, se utána se tudott/akart lehorgonyozni másnál *SPOILER VÉGE*. Akiket mégis viszonylag kedveltem, és nem voltak agyzsibbasztóan sablonosak, az Lilly, illetve Kim anyukája volt. Mindkettejüknek akadtak jó pillanatai, és tetszett, ahogy változtak a könyv során.

Amitől a legjobban féltem, az a könyv spirituális részének magyarázata volt, de Safiernek sikerült viccesen, szellemesen és logikusan megindokolnia mindent. Emellett nagyon élveztem Kim állatként töltött életeit, meg azokat a jeleneteket, amikor a nem reinkarnálódott állatokkal beszélgetett, nagyon jópofák voltak.

A műfajból adódóan nem nagyon kételkedtem a pozitív végkifejletben, bár kicsit meglepett az, ahogy ez bekövetkezett. Ugyanis a regény onnantól kezdve, ameddig a témaválasztás sablonjai elviszik, még vagy ötven oldalon keresztül folytatódik. És végül is van egy nagyon jó gondolat is a könyvben, amit érdemes magunkévá tenni: hogy az embernek már a földön is lehet nirvánája (mennyországa), ha megtanulja, hogy mik azok a dolgok, amik igazán fontosak az életben.

Kinek ajánlom? Ha valami laza, kis erkölcsi tanulsággal megspékelt szórakoztató regényre vágysz, akkor tökéletes.

Kinek nem ajánlom? Ne várj tőle túl sokat, akkor nem lehet csalódás.

Cselekmény, történetvezetés: 10/8
Stílus: 10/8
Szereplők: 10/7
Érzelmek: 10/8
Összesen: 10/8

Egyéb (spoileres):
Borító(k): Egyébként a könyv siralmasan rossz minőségű, de a borító vicces.
Kedvenc szereplők: (1) Casanova (2) Kim (3) Kim anyukája (4) Lilly (5) a pók XD
Kedvenc jelenetek: (1) Kim megszökteti a tengerimalacokat a laborból (2) a befejezés (3) Kim a pók hálójában (4) Kim megengedi Alexnek, hogy elvegye Ninát (5) Kim a nirvána helyett a lányát választja
Mélypont: amikor Kim Daniellel kavar
Kedvenc ötlet: hogy emberként elhalálozott szívbetegekben születnek újjá 

2013. február 16., szombat

2013 a könyvfeldolgozások éve



(Filmszemle)

Nézegelődtem egy kicsit, és úgy tűnik, a net már előre hangos néhány idei filmtől, amik mind népszerű (többnyire YA) regények feldolgozásai. Gondoltam, összeszedem egy csokorba őket, hátha valaki még rajtam kívül végig akarja tekinteni a kínálatot. Minden véleménynyilvánításom teljesen szubjektív és anélkül készült, hogy a filmet láttam volna. :)

Eleven testek (Warm Bodies)

Könyvinfó: Isaac Marion azonos című önálló regényének filmváltozata.

Várható premier: 2013. feb. 1. (USA)

Történet: R-nek van egy kis egzisztenciális problémája – ő egy zombi. Egy olyan Amerikában él, amit tönkretett a háborút követő szociális összeomlás, és mindenfelé vérszomjas élőhalottak kószálnak. De R többre vágyik, mint felzabálni valakit. Bár csak pár szótagnyit tud beszélni, de a belső világa jóval mélyebb, tele vágyakkal. Nincsenek emlékei, identitása, vagy pulzusa, de vannak álmai.

Miután megeszi egy tinédzser fiú agyát, R váratlan döntésre jut, amikor egy intenzív, furcsa és valahogy kedves viszonyba keveredik az áldozat ember barátnőjével. Julie olyan, mint egy szivárvány az egyébként szürke világban. A döntés, hogy megvédi őt, nem csak R-t változtatja meg, hanem a többi zombit, és talán az egész világukat is.

Személyes vélemény: Eddig nem nagyon érdekelt se a film, se az eredeti regény, bár jókat hallottam róla, de féltem tőle, hogy ilyen zombi-Twilight lesz. Most viszont megnéztem a trailert... és hangosan röhögtem rajta. :D Ha nem az összes humoros jelenetet vágták össze a filmből abba a két percbe, akkor van még remény.

Státusz: Ha kedvezőek a kritikák, akkor megnézem a filmet otthon (lehet, mozi lesz belőle majd áprilisban, mert egy barátnőm nagyon rá van kattanva a témára), és ha tetszik, akkor elolvasom a regényt is.

Lenyűgöző teremtmények (Beautiful Creatures)


Könyvinfó: Kami Garcia és Margaret Stohl azonos című regényének filmfeldolgozása, ami egy sorozat első része.

Várható premier: 2013. feb. 14.

Történet: Ethan egy unalmas kisvárosban, Gatlinben tengeti az életét, amikor megérkezik az új lány, Lena, akit már számtalan suliból kirúgtak, és mindig titokzatos dolgok történnek körülötte. A fiúnak persze jobb lenne távol tartania magát tőle, de hát mégiscsak érdekli a rejtélyes légkör, ami belengi Lenát, ezért egyre gyakrabban találkozgatnak. De fogytán az idejük, a lány ugyanis egy boszorkány, akit vagy a világos vagy a sötét oldal ereje fog kijelölni magának hónapokon belül. Csak az a baj, hogy ő sem tudja, melyikhez is áll közelebb...

Személyes vélemény: A könyv megbízható forrásaim szerint elkeserítően rossz, de mivel az alapötlet jó lenne, csak a megvalósítás gyenge, ezért esetleg a film még működhet. Mindenesetre nem nagyon keltette fel az érdeklődésemet a trailer.

Státusz: Ha nagyon elismerőek a kritikák, akkor megnézem a filmet otthon. A könyvet nem vállalom.




Rubinvörös (Rubinrot)

Könyvinfó: Kerstin Gier Időtlen szerelem-trilógiájának első részéből készül.

Várható premier: 2013. márc. 14. (Németország)

Történet: Gwendolyn időutazó család sarja, de mivel nem számítottak rá, hogy pont ő örökölte a múltba tévedésért felelős gént, ezért nem készítették fel rá, mi várja, amikor egyszer csak párszáz évet hátraruccan az időben. Így aztán improvizálni kényszerül a nem éppen önként vállalt múltbéli küldetésben, ahol ráadásul az arrogáns szépfiút, Gideont kapja segítőtársául, aki hozzá hasonlóan genetikusan időutazó. A nem túlságosan összeillő párosnak ideje összecsiszolódni, mert csak együtt tudják leküzdeni a testközeli nosztalgiázás kihívásait.

Személyes vélemény: A könyvről nagyon sok jót hallottam, igazi bájos-lightos tinifantasynak ígérkezik, a film trailere pedig, bár nem állítanám, hogy sokat értettem belőle, elég látványos.

Státusz: Mivel valószínűleg el sem jut a magyar mozikig (lévén német film), ezért nem kell sokat fontolnom, hogy széles vásznon nézem. Inkább elolvasom a regényt, és majd valamikor felkajtatom a filmet is.

A burok (The Host )

Könyvinfó: Stephenie Meyer azonos című regényéből készül, ami elvileg egy sorozat első kötete, folytatás azonban még nem jelent meg hozzá, de történet befejezett.

Várható premier: 2013. márc. 28.

Történet: Létezik egy faj az univerzumban, ami szinte kizárólag más fajok egyedeiben képes élősködni, olyanformán, ezek a lények a gazdatest idegrendszerébe rágják be magukat, teljesen átvéve felettük az uralmat. Az úgynevezett „lelkek” több bolygón átívelő sikertörténetük legújabb fejezeteként tekintenek a Földre, amit sok más világhoz hasonlóan megszálltak, leigázva az emberi lakosságot. Az alapvetően jóságos és békeszerető lelkek meggyőződése szerint helyesen cselekedtek, hiszen az emberiség szörnyű faj, él-hal az erőszakért, ráadásul a bolygót is tönkretette, amióta pedig ők itt vannak, minden szép, békés, és barátságos.

Néhány ember azonban nem ért velük egyet: ők a lázadók, akik elhagyott helyeken bujkálnak, abból élnek, amit a lelkektől loptak, és foggal-körömmel harcolnak, mert ha elkapják őket, akkor belőlük is agymosott gazdatesteket csinálnak. Melanie Stryder sincs ezzel másképp, csakhogy neki nem sikerül megmenekülnie: elfogják, és az egyik legtapasztaltabb lélek, a Vándor gondjaira bízzák az elméjét, hátha információhoz juthatnak tőle a lázadókkal kapcsolatban. Vándort azonban meglepetés éri új otthonában: Mel nem hajlandó elpárologni, mint a legtöbb gazdatest, amivel eddig dolga volt. Nem, Mel harcol, hiszen élni akar, és megvédeni a szeretteit a Hajtóktól, akik belőlük is gazdatesteket akarnak csinálni, rosszabb esetben pedig megölik őket. Azonban a Vándort is kemény fából faragták: egyre több emléket sikerül kisajtolnia Melből, és szép lassan megszeret két lényt, akiket nagyon nem kéne: Mel öccsét és szerelmét. Amikor kettesben maradnak a sivatag közepén, és a lázadozó gazdatest rájön, hogy talán megtalálhatja a szeretteit, Vándor úgy dönt, hogy maga mögött hagyja a lelkek közti élet biztonságát, és belép az emberek érzelmektől túlfűtött, veszélyekkel teli világába.

Személyes vélemény: A könyvet számomra meglepő módon nagyon szerettem, ezért eléggé várom a filmet. A Vanda/Mel együttállást alakító Saoirse Ronan nagyon ügyes színésznő (először egyébként szintén egy könyvadaptációban, a Komfortos mennyországban láttam én főszerepben). A srácokkal viszont gondjaim vannak, se Jared, se Ian nem tűnik elég karakteresnek (ráadásul első ránézésre zavarbaejtően hasonlítanak egymásra), és összességében véve attól is félek, hogy ilyen romantikus nyáltenger irányába megy el a film.

Státusz: Lehetőség szerint szeretném moziban megnézni.
Tegye fel a kezét, aki vágja, mikor kivel látjuk épp Vandát a trailerben!


World War Z

Könyvinfó: Max Brooks azonos című regényének filmfeldolgozása.

Várható premier: 2013. jún. 27.

Történet: A történet főszereplője egy családos tudósító, aki egyszer csak két gyermekével és feleségével a kitörő zombi világvége közepén találja magát. Azonban nem lesz miden rendben, miután nagy nehezen kivergődnek a közvetlen életveszélyből, hősünket várja a haza (hogy mit tehet ő a megmentéséért, azt nem igazán vágom). Így hát csak egy dolgot tehet: megígéri a gyerekeknek, hogy visszatér hozzájuk és megy, hátha még lehet tenni valamit a világ teljes összeomlása ellen.

Személyes vélemény: Bár a trailer marha látványos, mégsem érzem azt, hogy bármivel is többet fog ez a mozi adna, mint az az 5800 másik, amit már készítettek erre a kaptafára, főleg, hogy sokat valószínűleg nem merít a regényből, mert az már a háború után játszódik.

Státusz: A film nem nagyon hoz lázba, a regényt elolvasnám.

Percy Jackson – Sea of Monsters

Könyvinfó: Rick Riordan Percy Jackson és az olümposziak című könyvsorozatának második részéből készül.

Várható premier: 2013. aug. 16. (USA)

Történet: Percy és kis barátai ebben a részben is tovább kalandoznak, mitológiai ellenfelekkel és megpróbáltatásokkal tűzdelt útjuk pedig ezúttal a Szörnyek tengerére vezeti őket, ahonnan el kell hozniuk az aranygyapjút, hogy megmentsék a félvéreket, meg a világot, meg a saját félhalhatatlan kis életüket. Vagy valami ilyesmi.

Személyes vélemény: Egyszer elkezdtem megnézni az első részt, de hibás volt a videó és a film felénél megszakadt, így igazából a legjobb részekből kimaradtam, ami kár, mert kifejezetten élveztem addig a sztorit. Remélem a folytatás is hasonlóan szerethető lesz.

Státusz: Megnézném ezt is, ha sikerül valahonnan előkotorni egy használható első részt.

Csontváros (City of Bones)

Könyvinfó: Cassandra Clare Végzet ereklyéi sorozatának első részéből készül.

Várható premier: 2013. aug. 23. (USA)

Történet: Clary Fray élete váratlan fordulatot vesz, amikor a Pandemonium nevű new yorki szórakozóhelyen egy gyilkosság szemtanúja lesz, amit furcsa fegyverekkel hadonászó kamaszok követnek el. Nemsokára pedig az édesanyja eltűnik, így Clary kénytelen egy nyomozásba belevágni, ami során megismerkedik az Árnyvadászokkal, akik a világunkat védik a démonok ellen. A lánynak az úton nehéz döntéseket kell meghoznia, szerelmes lesz, szembe kerül a legjobb barátjával, és azzá az emberré válik, akitől az édesanyja mindig próbálta megvédeni.

Személyes vélemény: A könyv rendkívül népszerű mind külföldön, mind kis hazánkban, és már nagyon ideje lennem elolvasnom. A trailer alapján a film is egy kellemesen izgalmas tinifantasynak ígérkezik, de talán tud mutatni ennél valami többet is.

Státusz: Augusztusig elolvasom a könyvet, talán megnézem a filmet is, ha nagyon megtetszik.

Majd újra lesz nyár... (How I Live Now)

Könyvinfó: Meg Rosoff azonos című önálló könyvének feldolgozása.

Várható premier: 2013 ősz ??? (Egyesült Királyság)

Történet: A kiállhatatlan és engedetlen tinédzser Daisyt New Yorkból Angliába küldik a nyári szünidőre, hátha a rokonoknál magába száll egy kicsit. Itt a lány megismerkedik a nagynénjével meg az unokatestvéreivel, akik nem nevezhetők épp hétköznapi figuráknak. Főleg az ikerpár, a barátságos Edmond és a hallgatag Isaac keltik fel a figyelmét. Előbbi fiúval hamarosan olyan viszonyba keveredik, ami semmiképp sem lenne kívánatos a vérrokonságuk ismeretében. Mire azonban Daisy kitalálná, hogy tulajdonképpen hányadán is állnak, a nagynénje eltűnik, a nyár pedig darabjaikra hullik körülöttük, amikor kitör a III. Világháború.

Személyes vélemény: Én a könyvet nagyon szerettem, rövidsége ellenére reálisnak ható és érzelemgazdag történet, mind a vérfertőzéses szerelmi szál, mind a háború polgári vonatkozásait nézve. A filmet azonban nagy titokzatosság övezi, mivel angol mozi lesz, nem hollywoodi. Annyit lehet tudni, hogy a főszerepet Saoirse Ronan vállalta itt is. Ennek nagyon örülök, mivel Daisy jellemfejlődése, felnőtté válása a központi tartalma a regénynek, és ehhez kell egy ilyen tapasztalt és tehetséges fiatal színésznő (aki idén nem mondhatni, hogy a babérjain ülne). Találtam is róla egy képet a filmből és iszonyat vagányul néz ki. :D A casting többi tagjának neve is ismert, de szándékosan nevenincs angol fiatal színészek játszanak benne, úgyhogy annyira nem érdekes.

Státusz: Bár gondolkodás nélkül ülnék rá be a moziba, valószínűleg erre nem lesz lehetőségem. Remélem, azért előbb-utóbb eljut hozzánk a film.

Futótűz (Catching Fire)

Mottó a plakáton: Every rebellion begins with a spark (Minden forradalom egy szikrával kezdődik)

Könyvinfó: Az éhezők viadala-sorozat azonos című második részének filmváltozata.

Várható premier: 2013. nov. 22. (USA)

Történet: Katniss és Peeta mindezidáig példátlan módon ketten is diadalmaskodtak a hetvennegyedik Éhezők Viadalán, így megkezdődhet nélkülözésektől mentes új életük a Győztesek Falujában. Azonban hőseink nem ülhetnek sokáig a babérjaikon, vár rájuk a Győzelmi Körút, amin egyetlen cél lebeg Katniss szeme előtt: be kell bizonyítania Snow elnöknek, hogy halálosan szerelmes Peetába, különben mindennek vége. Azonban még ha túl is élik az elviselhetetlen protokolleseményeket, villámgyorsan közelít a következő viadal, ami már a hetvenötödik lesz, így a harmadik a Nagy Mészárlások sorában, amik minden viadalnál véresebbek és kegyetlenebbek. Vajon a lázongások miatt bosszúra szomjazó Snow elnök milyen szörnyűséget eszel ki ezúttal?

Személyes vélemény: Azt hiszem, nem kell sokat magyaráznom, mennyire IMÁDOM ezt a könyvsorozatot, ráadásul az első film is nagyon tetszett, szerintem abszolút korrekt volt. Remélem a rendezőváltás meg a kapkodva összedobott forgatókönyv nem vágja tönkre a folytatást, bár, ahogy néztem, a színészek még mindig nagyon lelkesek és elhivatottak, az optimizmusok engem is bizakodással tölt el. :)

Mindazonáltal az alapján, amit eddig tudok a moziról, úgy tűnik, kissé eltolják a könyv hangsúlyait, az unalmasabbik első felét felpörgetik, ami jó lenne, mert így talán több idő marad a film második felében belépő új karaktereknek, akiknek a színre lépését már nagyon várom.

Státusz: Moziban akarom nézni, lehetőleg premiervetítésben, legkésőbb a következő nap, tovább úgysem bírok várni. XD


A hobbit – Smaug pusztasága (The Hobbit – The Desolation of Smaug)

Könyvinfó: J. R. R. Tolkien egy részes A hobbit című regényéből készült filmtrilógia második része.

Várható premier: 2013. dec. 12.

Történet: Ott hagytuk el Bilbót, Gandalfot, meg a törpöket, hogy kijutottak a Ködhegységből és vidáman masíroznak tovább a Magányos hegy felé, ahol már várja őket az évszázados álmából frissen ébredt Smaug. De hőseinknek addig még rengeteg veszéllyel kell szembenézniük, többek között minden vándor rémével, a Bakacsinerdővel, és a nem túl törpszerető tünde lakosságával. A bátor kis kompániának minden ügyességére, na meg Bilbó gyűrűjére is szüksége lesz, ha valaha egyáltalán elveszett királyságuk közelébe akarnak kerülni.

Személyes vélemény: Az első film szemet gyönyörködtető, kedves, bájos, izgalmas, de összességében mégiscsak egy kissé kiszámítható mese volt. Remélem, ez a rész már nyújt egy kicsivel többet, bár sokat nem várok, az igazán nagy dráma úgyis majd csak a befejező filmben jön.

Státusz: A látványos 3D miatt jó lenne moziban nézni, egyébként nem olyan lényeges.

Mi a ti véleményetek? Melyik filmek érdekelnek titeket a legjobban ezek közül? Esetleg tudtok más könyvadaptációról, ami kimaradt? És még egy kérdés: ti melyik kedvenc regényeteket látnátok legszívesebben filmvásznon? Életemben nem dolgoztam még ennyit blogbejegyzésen, mint ezen, úgyhogy jól esne pár visszajelzés. :D

2013. február 12., kedd

Az örökkévalóság rövidsége


 John Green – The Fault In Our Stars (Rossz csillagzat)

(Könyvkuckó)

„There are infinites bigger than other infinites.” – Minden végtelennél van nagyobb végtelen.

Hazel Grace egy orvosi csoda. Tizenhárom évesen pajzsmirigyrákkal diagnosztizálták, ami hamarosan átterjedt a tüdejére, és amibe határozottam bele kellett volna már halnia, de bekerült egy gyógyszerkísérletbe, a szer pedig megállította a tumorjai növekedését és megmentette az életét... egyelőre. Hazel a történet idején már tizennyolc éves, angol irodalmat tanul az egyetemen, de a mindennapjait nagyrészt még mindig a betegség tölti ki, aminek ikonikus bizonyítéka a gyenge légzését támogató oxigéntartály, ezt mindenhová magával kell hurcolnia.

A lány a rákos gyerekek terápiás csoportjában ismerkedik meg Augustus Watersszel. A tizenhét éves fiú másfél éve tünetmentes osteoszarkómás, amiért összességében nem volt olyan nagy ár, hogy elvesztette az egyik lábát. Gus jóképű, okos, vicces, és – ami a legfurább – tetszik neki Hazel. Az érzés kölcsönös, a lány azonban úgy érzi, nincs joga elfogadni Gus szerelmét, hiszen valószínűleg hamarosan meghal, ennek pedig nem akarja őt kitenni. De a fiú olyat ajánl föl neki, amire nem tud nemet mondani: Augustus a saját magának járó rákos gyerekek kívánságából el akarja vinni őt Amszterdamba, ahol találkozhatnak Hazel kedvenc regényének írójával, és megkérdezhetik tőle: mi történik a könyv szereplőivel az utolsó oldal után?

“The world is not a wish-granting factory.” – Az élet nem kívánságműsor.

Oké, szóval hol is kezdjem... talán ott, hogy nekünk van már John Greennel közös előéletünk, mindkét magyarul megjelent könyvét olvastam. Az Alaska nyomában nekem iszonyatosan tetszett, nagyon mélyen megérintett és elgondolkodtatott. A Katherine a köbönt is élveztem, de az igazából nem volt semmi különös, csak egy kellemes kis romantikus regény.

De ez a könyv, ez... ez a könyv az a fajta könyv, amit olvasás közben legalább háromszor falhoz vágnál szíved szerint, de csak azon kapod magad, hogy negyedszer is visszamászott a kezedbe, és a végén még te köszönöd meg neki, hogy érzelmileg megnyomorgatott. Épp ezért akartam várni a bejegyzéssel, hogy egy kicsit lenyugodjak, de nem vagyok rá képes, úgyhogy inkább gyorsan kiírom magamból, hátha az segít feldolgozni az élményt.

Sokat gondolkodtam rajta, miért is volt rám olyan nagy hatással a regény, hogy nem tudtam tőle aludni, és napokig gyomorgörccsel feküdtem-keltem. Nem csak azért, mert nekem is volt rákos megbetegedés a családomban, ismerősi körömben, szerencsére vagy régen volt, vagy nem annyira közeli hozzátartozót érintett. Inkább arra jutottam, hogy azért, mert amiket a szereplők feszegetnek, azok az emberi élet általános egzisztenciális kérdései, amik akkor is fel-felmerülnek bennünk, ha épp nem haldoklunk. Például: mi az élet értelme? Hagyunk-e valamilyen nyomot magunk után? Ha igen, akkor jó lesz vagy rossz? Mi vár ránk az élet után? Mennyire kell másokért élnünk, mennyire kényszeríthetünk másokat arra, hogy értünk éljenek? Miért történnek rossz dolgok az ember életében? És ehhez hasonlók.

Persze, szerepet játszott a teljes berántásomban az is, hogy szinte tökéletesen azonosulni tudtam a főszereplőkkel, hiszen, ha elképzelem, én hogy érezném magamat a helyzetükben, pontosan ugyanazok a dolgok járnak a fejemben, mint amiket ők is megfogalmaztak. Ahhoz képest, hogy férfi az író, a női szemszög egyáltalán nem hat hiteltelennek, bár Hazel nem egészen átlagos csaj, de akkor sem. Agustus pedig ilyen kis tökéletes (féllábú) álompasinak tűnhet a fülszöveg alapján, de nem az, inkább sokszor nagyon fura a millió rögeszméjével, de azért összességében meglehetősen szerethető karakter.

Sokan kritizálják John Green karaktereit, hogy minden regényében ugyanazokat a sablonokat rántja elő, de nekem ez egyáltalán nem tűnt fel. Viszont akad valami a szereplőiben, ami nagyon megfog: az átlag feletti intelligenciájuk. Nagyon kevés író tud és mer ilyen főszereplő(ke)t választani, anélkül, hogy szembeállítaná az átlagos emberekkel, mintha csak ez lenne a normális. Ez pedig nekem nagyon imponáló, és mindig is az lesz.

A két főszereplő kálváriája (hé, nem számítotok rá, hogy ez egy boldog történet lesz, ugye?) pedig remekül kiegészül a mellékszereplőkével. Gondolok itt elsősorban Hazel szüleire, Isaacre, meg Peter van Houtenre. Az egész egyveleg pedig valahogy annyira reális és személyes lesz, ami tökéletesen ellenpontozza a cselekmény nagy hátrányát: a kiszámíthatóságát.

Ezt példázza Hazel és Augustus kedvenc regénye is, ami az An Imperial Affliction (ezt elég nehéz fordítani, talán Méltóság a szenvedésben) címet viseli, és egy leukémiás lány utolsó hónapjainak története. Ez a regény teljes mértékben fiktív... ez először nem egészen nyilvánvaló, mert John Green olyan alaposan felépítette, hogy akár lehetne is létező irodalmi alkotás, de amikor már ott tartanak, hogy találkoznak az íróval Amszterdamban, akkor elég valószínű, hogy nem az. Mégis, a belőle származó idézetek annyira jók és hihetőek, hogy önmagában is szívesen elolvasnám. A szereplőink számára pedig (szerintem) azért bír ilyen jelentőséggel, mert azonosulni tudnak a főhőssel, és látni akarják, hogy igenis lesz élet az ő valószínűsíthető haláluk után is.

„You don't get to choose if you get hurt in this world...but you do have some say in who hurts you.” – Nem választhatsz, hogy megsérülsz-e valaha ebben az életben, de arról dönthetsz, kinek hagyod, hogy megsebezzen.


Ja igen és Amszterdam, Amszterdam, ó, Amszterdam! Nem tudom, mondtam-e már, mennyire pozitív pont nálam, ha olyan külföldi helyszínen játszódik a könyv, ahol jártam, Amszterdam pedig történetesen az egyik legkedvesebb városom. A regény tökéletesen elkapja a hangulatát, teljesen oda tudtam képzelni magam a helyszínekre, ebben persze az is segített, hogy Green két hónapig a városban dolgozott a könyvén, a mázlista.

Szóval ez egy viszonylag egyszerű cselekményű regény, ami sok teret hagy a szereplők gondolatainak, és ez pont jó így. Felmerül például, hogy lehet-e egyáltalán védekezni az elmúlás ellen, és az ember rávágná, hogy persze, ha valaki híres, akkor nem fogják elfelejteni, de a regény után az az érzésem, hogy csak annyi a különbség az én holnapután esetleg bekövetkező halálom meg a pár napja elhunyt Bud Spencer halála között, hogy az ő üzenőfalára ezerszer, tízezerszer annyian írnak semmitmondó üzeneteket, mint tennék az enyémre. De valójában úgyis az az öt-tíz ember számít igazán, akiknek annyira fáj az elvesztésünk, hogy a közhelyek nem tudják kifejezni. Akik a temetésünkön sem fognak őszinte gyászbeszédet tartani, mert az az élőknek van, nem a holtaknak.

És persze előjött bennem a kérdés, hogy mennyi értelme van hiányolnom a rákban meghalt hölgyet a szomszéd utcából, akit alig ismertem, és épp ezért senkinek sem mondtam még el, hogy minden egyes alkalommal, amikor ránézek a házukra, eszembe jut, hogy a világ egy kis részlete valahogy mérhetetlenül félresiklott a halálától, és érzem a hiányát, bár tényleg szinte csak néhányszor találkoztunk?

„Az írás nem támaszt fel. Az írás csak temet.”

Akkora rakás gondolat van a könyvben életről, halálról, szerelemről, szülő-gyerek kapcsolatról, hogy az az érzésem, csak átrobogtam rajta, és a felét sem fogtam fel a mondanivalójának (ami egy fiataloknak szánt regény esetében iszonyú nagy dolog ám!). Persze sokszor nem mond egyértelműen semmit, inkább kérdéseket tesz fel, ami pont jó így. Mert igen, én is hiszek a Valami létezésében (szigorúan nagy V-vel), de ettől még nem lenne tisztem egy regényben úgy kardoskodni mellette, hogy ez az egyetlen létező értékrend és igazság.

Mindazonáltal nem ugranék fejest azonnal az újraolvasásba, mert ez a könyv érzelmileg határozottam megterhelő élmény volt. Igen, úgy is, hogy fel voltam készülve rá, milyen szomorú regény is lesz ez tulajdonképpen, és én bírom, sőt szeretem is az ilyesmit. De már az idézetektől (amikből még rengeteg jót tudnék találni) visszajön az a sok érzés, ami kavargott bennem olvasás közben, és el kell halványodnia ennek az élménynek, hogy tiszta fejjel át tudjam gondolni ezt még egyszer.

Mégis az a véleményem, hogy Green maradjon ezeknél az alapvetően komoly könyveknél, kevés humorral megtűzdelve (amiből itt is akadt bőséggel, bár néha eléggé morbid volt, de ez kellett), ne menjen át teljesen súlytalan romantikába, mert az nem áll jól neki. Remélem, mihamarabb megjelenik ez a regénye is magyarul, meg a Paper Towns is, amit még nem sikerült felkajtatnom.

“But it is the nature of stars to cross, and never was Shakespeare more wrong than when he has Cassius note, ‘The fault, dear Brutus, is not in our stars / But in ourselves.” – De a csillagoknak szokásuk rosszul találkozni, és Shakespeare még sosem tévedett akkorát, mint amikor Cassius szájába adta: „Nem csillagainkban, Brutus, a hiba, /Hanem magunkban, kik megbókolunk.

Kinek ajánlom? Aki szereti az elgondolkodtató, szomorú realista regényeket.
Kinek nem ajánlom? Tizenhat éven alattiak, és személyes érintettségűek lehet, túlságosan megrázónak vagy visszataszítónak fogják találni bizonyos részeit. Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy utóbbiak esetleg felháborodnak azon, amikor a szereplők a saját nyomorúságukon viccelődnek.

Cselekmény, történetvezetés: 10/9
Stílus: 10/10*
Szereplők: 10/10
Érzelmek: 10/10*
Összesen: 10/10*

Egyéb (spoileres):
Én ezt most nem bírom végiggondolni, sajnálom... csak annyit mondanék, hogy a borító szörnyű, ez alapján nem nagy gusztusom támadna elolvasni, remélem, kiadják valami normálisabbal is, mint ez az óvodásrajz.

2013. február 1., péntek

Szabadítsuk ki Annát!



 Kendare Blake – A rémálmok lánya

(Könyvkuckó)

FIGYELEM! Ez egy sorozat második részének kritikája, ezért szükségszerűen SPOILERES az első részre, amiről a blogbejegyzést ITT találjátok.

Már fél év telt el azóta, hogy Anna megmentette Cas életét, amikor magával rántotta az obijét a túlvilágra, a fiú azonban nem tud felejteni. Barátai bíztatják, szerintük ideje már túltenni magát a halott lányon, de ő képtelen rá. Érzi, hogy valami nincs rendben, hogy Anna nem érdemelte meg, amit kapott. Ez az érzése egyre erősebbé válik, amikor a halott szerelme elkezd neki megjelenni. Őt látja, őt hallja mindenhol, és a lány szemmel láthatóan szenved. Vajon ezek csak hallucinációk, vagy Anna így próbál meg segítséget kérni tőle?

Az előző részről szárnyalóan lelkes kritikát írtam, valamikor azonban a két kötet megjelenése között leszálltam a földre, ezért sajnos már jobban látom a sorozat hibáit. Egy barátnőm felhívta a figyelmemet rá, hogy a szerelem Anna és Cas között bizony eléggé instant alakult az előző kötetben, és sajnos igazat is kellett adnom neki. Ez, meg a többi gubancocska, amikre később térek ki, pedig rányomta a bélyegét az élményre.

Azért nézhettem be elsőre ezt a szerelmi szál dolgot, mert viszont az is igaz, hogy amiben Kendare Blake jó, abban nagyon jó. A stílusa iszonyú olvasmányos, ez a kötet is ugyanúgy beránt egy másodperc alatt, mint az előző, mivel pedig a cselekmény izgalmas és jól felépített, ezért nem is ereszt nagyjából az utolsó oldalig. Amivel még szerintem nagyon jól bánik, az a háttérmitológia kreálása a történeteihez, konkrétan a lappföldi sámándoboktól (aminél teljesen végem volt) ősi druida testvériségekig minden van a könyvben, mégis egységes és értelmes világ, amit keresztül-kasul átjár a varázslat. Iszonyú jó ötletei vannak, és ezeket nagyjából meg is tudja valósítani.

Mindezt kiválóan párosítja azzal  a jó tulajdonságával, hogy nagyon tud hangulatot teremteni. Jó, nem kifejezetten horror ez a könyv se, de azért egy késő estig olvasás után én aludtam el úgy, hogy úgy éreztem, mindjárt ott fog állni egy szellem az ágyam fölött.

Cas még mindig szuper főszereplő, a tépődése az Anna iránt érzett szerelme meg a józan ész által szabott határok között megindító. Különösen az elején tetszett a vívódása, nagyon jól meg volt írva, ahogy maga is azt hiszi, csak hallucinálja az egészet, mert persze mindenki más ebben erősíti meg. Viszont a szimpátiám végig kitartott, hiszen akármi történt is, nem mártírkodott, nem siránkozott, csak tette, amiről úgy gondolta, hogy helyes.

Az előző kötetből megismert mellékszereplők jelleme kibontakozik, egyre szimpatikusabbá válnak, de nagyon reálisan ábrázolja őket az írónő, nem szépít semmit. Anna sajnos keveset szerepel a könyvben, ami nem tett jót neki kifejezetten, de Thomas és Carmel brillíroznak, nekik köszönhetjük a poénok java részét is, amik kellettek, hogy oldják a konstans gyomorgörcs felé tendáló hangulatot. A felnőtt mellékszereplők is jók voltak, főleg Cas anyukája. Annyira tetszett, hogy nem tudta nyugodt szívvel azt mondani a fiának, hogy menjen csak és ölesse meg magát, de azt is megértette, miért érzi úgy Cas, hogy harcolnia kell.

A történet határozottan izgalmasabb, drámaibb és monumentálisabb az első kötetnél, én pedig nagyon élveztem az olvasását. A befejezés pedig Anna és Cas sorsát illetően pont olyan, amilyennek lennie kell, nagyon meghatónak találtam a végkifejletet. Ennek ellenére nem állítanám, hogy a könyvnek nincsenek hibái. Még mennyire, hogy vannak!

Először is, ami nem az írónő sara: a magyar kiadás jó pár helyen hibás. Az elején több párbeszéd is rosszul van központozva, párszor azt sem lehet tudni, tulajdonképpen ki is beszél. Emellé jön még pár elgépelés, én meg csak néztem, hogy vajon az előző kötetben is ennyi gubanc volt-e, mert már nem emlékszem.

Ami viszont Kendare Blake-re tartozik, az a könyv többi része. Igazából minden gondnak a fő forrását abban látom, hogy mindkét kötet RÖVID ahhoz képest, amennyit el akar mesélni. Ez elég furcsa, mert általában inkább arról kell beszélnem, hogy a regények erősen túl vannak írva, sok bennük az unalmas rész. Talán ezt akarta elkerülni Blake, amikor olyan rövidre írta a könyveit, amennyire csak lehetett, de ez több helyen is visszaütött.

Amit Blake háttérbe szorít a sztori kedvéért, az többek között a karakterkidolgozás. Még Cas elmegy, mert állandóan az ő szemszögéből követjük a világot, de a mellékszereplők többségére úgy jutott csak elég idő, ha mindkét kötetben szerepeltek. Az első részben a legszembetűnőbben kimaradt dolog a szerelmi szál megalapozása, ami miatt aztán kicsit megbicsaklik a második rész érzelmi alapja is. A rémálmok lányában a legidegesítőbb szerintem Jestine karaktere, aki csak ott van, és inkább irritáló, mint szimpatikus, a könyv végére pedig nagyjából semmit sem tudunk meg róla. Könyörgöm, ha tudod, hogy az összesen 600 oldalas sorozatodból egy szereplő az 500. oldalon fog felbukkanni, akkor nem érsz rá, hogy az a karakter titokzatos legyen!

A történet, bármennyire is jó alapvetően, azért emiatt a rövidség miatt szintén küzd néhány problémával. Nincs tér nagy csavarok beiktatására, ezért aztán számomra elég kiszámítható volt a történet. A blablabla rendje (ezen mindig röhögtem) történetszála pedig olyan szinten lóg a levegőbe, hogy az hihetetlen, valószínűleg azért, mert nekik kevesebb, mint száz oldaluk volt kibontakozni.

Összességében azért mégsem mondanám, hogy rossz volt a könyv, mert nagyon élveztem, és szívesen újra is olvasnám. Remélem, Kendare Blake új sorozata is mihamarabb kijön magyarul, mert szívesen olvasnék még általa megteremtett sztorikat. Bár elvileg ezzel a résszel az Anna sorozat lezárult, én örülnék még Cas főszereplésével más könyveknek, talán azokban Jestine (egyébként őt Gideon tényleg becézi Jessynek, vagy az is csak elírás volt?) és a Rend is nagyobb szerepet kapna.

Köszönöm a kötetet a Geopen Kiadónak!

Kinek ajánlom? Aki szerette az első részt, mindenképp olvassa el, enélkül nem lezárt a történet.
Kinek nem ajánlom? Aki nagyon horrort vagy nagyon romantikusat akar olvasni, mert ez igazából egyik sem, illetve akit idegesített az előző könyvben, hogy Cas meg Anna túl hamar beleestek egymásba.


Cselekmény, történetvezetés: 10/9
Stílus: 10/10
Szereplők: 10/9
Érzelmek: 10/8
Összesen: 10/9

Egyéb (spoileres):
Borító(k): Az eredeti borítóval lett kiadva, ami szerintem fantasztikusan szép és érzelemgazdag, igazi gyöngyszem!
Kedvenc szereplők: (1) Cas (2) Thomas (3) Cas anyukája (4) Carmel (5) Morfran
Kedvenc jelenetek: (1) a látogatás Riikánál (2) Cas elbúcsúzik Annától (3) Anna megjelenik Cas hálószobájában (4) Carmel visszatér (5) Cas anyja elbúcsúzik a fiútól, mielőtt Londonba megy
Mélypont: Cas még mindig nem tudja, pontosan mit is szeret Annában X(
Kedvenc ötlet: az öngyilkosok erdeje, a túlvilággal kapcsolatos dolgok