Égjen tovább a láng!

Az Éhezők Viadala II - Futótűz

(Filmszemle)

A premier után két nappal nekem is volt szerencsém megnézni Az Éhezők Viadala-trilógia második részének, a Futótűznek a filmváltozatát. Persze, mint mindenki más, én sem bírom megállni, hogy le ne írjam róla a saját kis véleményem, bár mivel az egyetem meg miegymás közbejött, sajnos csak kissé megkésve tudom ezt tenni. Én a könyvvel összevetve fogom leírni a gondolataim, szóval SPOILERES lesz. (A regényről annak idején írt ajánlómat ITT találod, az első filmről alkotott véleményemet pedig ITT.)

Katniss és Peeta mindezidáig példátlan módon ketten is diadalmaskodtak a hetvennegyedik Éhezők Viadalán, így megkezdődhet nélkülözésektől mentes új életük a Győztesek Falujában. Azonban hőseink nem ülhetnek sokáig a babérjaikon, vár rájuk a Győzelmi Körút, amin egyetlen cél lebeg Katniss szeme előtt: be kell bizonyítania Snow elnöknek, hogy halálosan szerelmes Peetába, különben mindennek vége. Azonban még ha túl is élik az elviselhetetlen protokolleseményeket, villámgyorsan közelít a következő viadal, ami már a hetvenötödik lesz, így a harmadik a Nagy Mészárlások sorában, amik minden viadalnál véresebbek és kegyetlenebbek. Vajon a lázongások miatt bosszúra szomjazó Snow elnök milyen szörnyűséget eszel ki ezúttal?

Kezdjük mondjuk ott, hogy bár találkoztam pár olyan rajongóval, aki nagyon utálta az első filmet, nekem igazából az is tetszett. Jó, egy-két helyen nagyon tömény volt, máshol talán kicsit lassú, és történt benne egy-két hülye változtatás, de összességében egy egészen jó adaptáció volt, és sok embernek kedvet csinált a könyvsorozathoz, ami szintén dicséretes. Aztán a rendező a premier után leköszönt, és Francis Lawrence vállalta a sorozat további filmjeit. Kicsit aggódva figyeltem, ugyanis rettenetesen kevés idejük maradt az előkészítő munkálatokra, ésatöbbi, de a filmen egyáltalán nem érződik semmi, SŐT, sokkal jobb lett, mint az előző, jól jártunk tehát a váltással.

Egyrészt sokkal könyvhűbb lett az egész forgatókönyv, bár az előző is nagyjából okés volt, de itt még inkább törekedtek rá. Konkrétan vannak olyan részek, ahol szó szerint a regény mondatait követik a szereplők (Katniss beszéde a Tizenegyedik Körzetben, a kockacukros jelenet, a zárójelenet), és máshol is úgy általában véve nagyon hiteles lett a film. Vannak persze betoldott jelenetek, amikor Katniss szemszögéből kilépve kicsit kalandozunk az események jobb megértése érdekében, de ezek kifejezetten jól megírt, érdekes párbeszédek, elsősorban Snow és Plutarch, másodsorban Snow és az unokája között, akinek a szerepeltetése a film egyik legnagyobb pozitív meglepetése volt számomra. Jó pont még, hogy nem éreztem akkora törést a film felénél, mint az előzőben, a körút és az azt követő események is elég izgalmasak voltak, hogy folyamatosan fenn tudja tartani a film a feszültséget.

A prezentálás tekintetében is sokat fejlődött a film az elődjéhez képest. Mindenki nagy megelégedésére Lawrence bölcsen kihagyta a rángatózó kézikamerás felvételeket, helyette cipeltette az IMAX-kamerát a hawaii dzsungelben. Emellett nem sajnálta a pénzt (a film majdnem kétszer akkora büdzsével készült, mint az első) a lehető legjobb digitális effektek és jelmezek elkészítésére. A Kapitólium korábban is extravagánsnak tűnt, de el kell ismernem, hogy például Effie ruhái az első a filmben a mostanihoz képest szegényes turkálói rongyok voltak csak, az Aréna pedig minden kis részletében lélegzetelállítóan néz ki. Az akciójelenetek akkor is valóságosnak tűnnek, amikor egy rakás animált pávián ellen harcolnak, és azért ez se kis teljesítmény.

Megette volna a fene viszont a jó forgatókönyvet meg a látványt, ha a színészek nem teljesítenek olyan jól, ahogy, azonban ezzel egyáltalán nem volt gond. Egyértelműen a Katniss szerepében tündöklő hollywoodi állócsillag, Jennifer Lawrence viszi a hátán a filmet, akinek minden rezdülése olyan ösztönösen tökéletes és hiteles, hogy teljesen átélhetővé teszi a karaktert sújtó poszttraumás stresszt, és minden más szenvedését. Mellette a támogató karakterek is hozzák a tőlük megszokott formát, Haymitch változatlanul vicces és nagyon szomorú egyszerre, és a filmben Effie jelleme jobban kibontakozik, mint az előzőben, megláthatjuk végre a felszínes máz alatt az érző, gondoskodó nőt, amit Elisabeth Banks tökéletesen el tud játszani. Aki még pozitív csalódás volt nekem, az Donald Sutherland Snow elnöke: végre tényleg félelmetes volt, de annyira, hogy napokig rá sem bírtam nézni a fehér rózsákra a film után.

Bejött egy rakás új szereplő is ebben a részben, amivel kapcsolatban joggal lehettek félelmeink, hiszen mind

nagyon összetett és a cselekmény szempontjából igen jelentős figurák. Nem kellett azonban csalódni senkiben: Philipp Seymour Hoffmann szemmel láthatóan lubickol a manipulatív és tenyérbemászó Plutarch szerepében, minden perc egy élmény, amit képernyőn tölt. A fiatalok közül aki teljes és tökéletes telitalálat volt, az Jena Malone Johanna szerepére. Bár a való életben Jena egy kedves és finom hölgy, a kamerák előtt olyan vadállati indulatok szabadultak föl belőle, amikkel teljesen hitelesen tudta játszani a Hetedik Körzet szabadszájú győztesét.

Sam Claflin Finnickje is elég meggyőzőre sikerült: az előzetes rajongói ijedelmek ellenére a huszonhét éves brit színész bőven el tudta magát adni sármos szívtiprónak, és bár a forgatókönyvírók nem sok lehetőséget adtak neki a kibontakozásra, a megtört, sok szörnyűséget átélt Finnicket is ügyesen hozta. A Beetee-t játszó Jeffrey Wright jeleneteit is nagyon élveztem, sikerült megjelenítenie azt az introvertált, kicsit fura zsenit, Magsnek (Lynn Cohen) pedig képernyőn töltött minden percébe belehaltam egy kicsit. Meglepetésként kaptunk egy villanásnyi Annie-t (Stef Dawson) is, szerintem ez ügyes húzás volt, sokat hozzátett Finnick háttértörténetéhez (annak ellenére, hogy neki kivételesen nem sikerült megfelelő színűre festeni a haját...).

Amit még értékeltem, hogy a film bátrabban bánt a humorral, mint az elődje, Katniss és Peeta az elején kifejezetten pofátlanul viselkednek néha, ez közelebb áll a könyvbéli valójukhoz. A legtöbb poént persze Haymitchre terhelték, de azért mások is hozzák a formájukat, Johanna sztriptízén a liftben konkrétan visítva röhögött az egész mozi.

Többek között ilyen fantasztikus alkotásokat inspirált a film

Persze, azért nem tökéletes a film, helyenként maradt hiányérzetem. Egy ilyen lyukas pont például Peeta karaktere, akit ugyan erősebbé tettek, mint a könyvben volt, de közel sem jutott neki annyi karakterkidolgozásra alkalmas jelenet, mint kellett volna, így eléggé üres maradt, a szerelmi háromszög meg épp ezért hiteltelenné vált. A másik, amit hiányoltam, hogy Finnick majdnem minden poénos jelenetét kivágták, nyilván nem akarták megtörni az Arénában a feszültséget, de emiatt kicsit kevésbé volt szerethető, mint a könyvben. Emellett még előfordultak olyan kis furcsaságok, hogy a Tizenharmadik Körzet konkrétan csak az utolsó öt percben kerül említésre, vagy hogy Katniss kamuterhessége az Arénában már egyáltalán nem beszédtéma, de én ezek fölött szemet tudok hunyni, engem egyszerűen nem zavartak.

Ami miatt mégis úgy gondolom, ez egy kiemelkedően jó filmfeldolgozás, az az a tény, hogy jóformán minden jelenet és karakter ugyanazt az érzelmi reakciót váltotta ki belőlem, mint a könyvben. Helyenként a könnyeimmel küszködtem (a Tizenegyedik Körzet, vagy amikor látjuk, Finnick milyen odaadóan gondoskodik Magsről), de meg is tudott lepni a film olyan könnyfacsaró jelenettel, ami a regényben annyira nem volt talán hatásos (a Nagy Mészárlás kihirdetése). A karakterek közül csak azokat nem állhattam, akiket már a könyvben sem szerettem, de őket aztán nagyon nem („Gale, takarodj a vászonról, nem érdekelsz”).

A zárójelenete a filmnek egyébként különösen hatásos, az utolsó negyedóra ugyanaz az adrenalintól túlfűtött zűrzavar, mint aminek én a regény végét megéltem, és eléri, hogy az ember nagyon-nagyon várja a folytatást.

Végül ez a jelenet sem került be a filmbe

Még külön poén, hogy én viszonylag nagy figyelemmel kísértem a promózás folyamatát, és elég jelentős mennyiségű anyagot tettek közzé a filmről (három trailer, számtalan TV-reklám, három sorozatnyi poszter, forgatási képek hadai, a kísérőalbum számai), és az a furcsaság állt elő, hogy a kiadott anyagokban szerepelt olyan is, ami végül nem került be a filmbe. Az utómunkák végső fázisában még kivágtak negyven percnyi anyagot, és ezeknek egy részéről már láttuk, hogy ott kéne lennie, furcsa volt tehát, hogy nem került bele. De ha minden jól megy, érkezik majd DVD-n a bővített változat, amiből például már azt is megtudhatjuk, miről csevegett Katniss és Finnick kötélcsomózás közben a kiképzésen.

Ha tetszett az előző film, akkor ezt is kötelező jelleggel ajánlom, de ha az első rész annyira nem is jött be, viszont a könyveket szeretted, ez akkor is megér egy próbát, mert határozott fejlődést mutat az elődjéhez képest.

10/10 pont

Szellemes karácsony

Charles Dickens – Karácsonyi ének

(Könyvkuckó)

„De azért valahányszor csak eljött a karácsony, mindig úgy gondoltam rá (…) mint az egyedüli napokra az esztendő hosszú során, amikor minden ember mintha csak közös elhatározással nyíltan kitárná bezárt szívét, és úgy gondolna a nála kisebbekre, mint akik igazán útitársai a sír felé és nem másfajta lények, akik másfelé utaznak.”

Új borító a  2009-es animációs film alapján

Csatlakoztam november elején egy adventi témájú blogturnés szerveződéshez molyon, ennek a keretében fogok én most beszélni erről a könyvről. Azért választottam, mert, ha van klasszikus karácsonyi történet, hát ez az, szerintem nagy vonalakban mindenki ismeri, ráadásul számos feldolgozást megért, és rendszeresen utalgatnak is rá más karácsonyi művekben. Ezen kívül nekem egy nagyon jó ünnepi élményem fűződik hozzá, amit a bejegyzés végén szintén elmesélek.

A százötven oldalas kisregény története alapvetően végtelenül egyszerű. Főszereplője Scrooge úr, aki valószínűleg az iparosodó Anglia legborzalmasabb embere: rettenetesen fösvény, egyedül a vagyonszerzés boldogítja, és teljes mértékben hiányzik belőle a jóság vagy az együttérzés. Nem csoda hát, ha a karácsony, mint olyan, teljes mértékben hidegen hagyja az öreg szőrös szívét, ismét pénzszámlálással kívánja tölteni, mint eddig minden évben. Hanem három egymást követő estén meglátogatja őt a Múlt a Jelen és az Eljövendő Karácsonyok szellemei, és feltárják előtte, mennyire sekélyes és értéktelen életet él, és hogy merre tart vele.

„Sajnálom őt; akarva sem tudnék haragudni rá. Ki szenved meg az ő gonosz szeszélyei miatt? Mindig csak ő maga.”

Igazából ezt a történetet szerintem mindenki hallotta már, ugyanis azóta ilyen visszatérő filmes toposszá vált: a karácsonynak még véletlenül sem örülő, minden emberi értéket megtagadó, borzalmas, szánni avagy egyenesen leköpni való főszereplőt végül megérinti az ünnep hangulata (szelleme, haha, szóvicc), rájön, hogy mégiscsak a család meg a szeretet a fontos, és változtat az életén. Viszont nagy valószínűség szerint ez volt az első ilyen történet, úgyhogy ha érdekel az autentikus forrás, akkor bátran ajánlom.

Ezen kívül van valami báj és őszinte tisztaság ebben a könyvben, ami minket is kicsit Scrooge úrrá tesz, és kigyomlálja a kis szívünket, újra kinyitja az ember szemét a karácsony igazi üzenetére. Épp ezért nagyon jó olvasmány a könyv, ha egy kicsit torkig vagy már a november elején felbukkanó girlandokkal, csokimikulásokkal, meg úgy általában ezzel a kereskedelmi hisztériával, és szeretnél megállni pár órára, hogy végiggondold, miről is kéne szólnia valójában az ünnepnek.

A filmváltozat plakátja

„Sokat láttak, messzire jutottak, számos otthont felkerestek, de a vége mindig jó volt. A szellem megállt ágyban fekvő betegek mellett., s azok jobban lettek; idegen tájakon, s azok hazaiak lettek; küszködők mellett, s azok türelmesek és bizakodók lettek; a szegénység mellett, s az gazdagság lett. Menhelyen, kórházban és börtönben, a nyomorúság minden olyan hajlékában, ahol a dölyfös ember parányi kis hatalmával feszítve nem reteszelte be előtte az ajtót, a szellem otthagyta áldását, és mindezen dolgokra tanította Scrooge-ot is.”

Az engem keresztényként különösen nagyon megfogott, hogy a regény keletkezési ideje miatt Dickens még nem érezte szükségét annak, hogy megfossza a karácsony ünnepét az eredeti jelentésétől, kispórolja belőle Jézust. Alapvetően ez még mindig egy vallási ünnep a világon nagyon sok ember számára. Valószínűleg ez volt a legsikeresebben világiasítható vallási ünnep, mert ugyan a húsvét a legmeghatározóbb a keresztények életében, azt mégsem lehet ilyen könnyen másnak maszkírozni, mint ami. Persze egyáltalán nem baj, hogy a karácsony szellemisége kiáradt minden emberre, világnézettől függetlenül, de talán mégis pont azért küszködünk manapság annyit azzal, hogy felnőttként is ünnepnek éljük meg, mert pont az egyetemes üzenet, a szellemiség kopott ki a csillogó fehér műfenyőktől meg az ajándékhajhász forgatagtól.

A könyv elég érzékletesen beszél az iparosodáskor lecsúszott rétegek nyomoráról, épp ezért talán tíz éves kor alatt nem ajánlanám, fölötte viszont szerintem már nem tesz semmiféle kárt a gyerekekben. Humor is akad benne, bár jobbára felnőtteknek való, de azért élvezetes, nagyon sokat lehet nevetni Scrooge úr kemény fejű természetén meg Dickens kedélyesen mesélő stílusán.

„Az öreg Marley halott volt, akár az ajtószög.

Egy pillanat! Nem azt akarom mondani, hogy saját kútfőmből tudom, mi teszi kiváltképp halottá az ajtószöget. Jómagam talán a koporsószöget vélném a leghalottabb vasárucikknek. De ez a hasonlat őseink bölcsességét őrzi; és én ugyan nem nyúlok kegyeletsértő kézzel a hagyományokhoz, különben mivé lenne szép hazánk. Szíves engedelmükkel tehát nyomatékosan megismétlem, hogy Marley halott volt, akár az ajtószög.”

És akkor a történet és a javaslat az advent utolsó idejére: nagyjából két vagy három éve lehetett, hogy kitaláltam, el akarom olvasni ezt a könyvet a karácsony előtti utolsó napokban. Mivel igencsak nyúlfarknyi, végül tényleg csak közvetlenül az ünnep előtt álltam neki. Szüleim érdeklődéssel nézték, ahogy este a tévé mellett olvastam, és végül is kitaláltuk, hogy hangosan felolvasom a könyvet, hadd élvezzék ők. Naponta egy fejezetet haladtunk, de mivel nagyjából öt-hat fejezet az egész könyv, így még kényelmesen befejeztük az ünnepek alatt. Kellemesebb és családiasabb elfoglaltság volt, mint ugyanazokat a bugyuta filmeket bámulni, amiket minden évben leadnak, ráadásul mindhárman nagyon élveztük a regényt, együtt nevettünk, együtt gondolkodtunk el, és ez mindegyikünknek kedves emlék maradt. :)

Ha kedvet kaptál, még nem késő rátenni a mancsod a könyvtár valamelyik példányára.

„– Ilyenkor, karácsony táján szenvedek a legkeservesebben, – folytatta azután. – Az önvád mardos, hogyan is voltam képes semmit sem törődni embertársaim gondjával-bajával. Vakon és süketen járni a világban! Semmibe se venni azt a csillagot, amely a napkeleti bölcseket a szegénység hajlékába vezette. Vajon, nem akadt volna egy kunyhó, ahol énrám vártak, ahová a csillagnak engem kellett volna vezérelnie?”

Még mindig nem egy hétköznapi boszorkánysztori

Maats Strandberg – Sara B. Elfgren – Tűz (Engelsfors-trilógia II.)

(Könyvkuckó)

FIGYELEM! Ez a könyvajánló egy trilógia második részéről készült, ezért szükségszerűen SPOILEReket tartalmaz az első részre vonatkozóan, aminek sajnálóját megtaláljátok ITT.

„Honnan tudja az ember magáról, hogy jó? Hogy lehet ebben biztos?”

Az engelsforsi Kiválasztottak démonmentesen vészelték át a szünetet, és készen állnak rá, hogy belevágjanak a gimnázium második évfolyamába. Azonban furcsa előjelek gyűlnek: a forró nyár szokatlanul hosszúra nyúlt, a városban egyre gyakoribbak az áramkimaradások és a vízellátási gondok, az erdőben rengeteg fa kiszáradt. A városba érkező idegenekről kiderül, hogy a titokzatos és fenyegető Tanácsnak dolgoznak, ráadásul valami nagyon-nagyon nincs rendjén az újonnan alakult civil összefogási mozgalom, a Pozitív Engelsforsért háza táján sem. A lányoknak szükségük van immár jelentős varázserejükre, valamint az eszükre és a bátorságukra is, ha életben akarnak maradni, márpedig nem lenne hátrányos, ha így tennének, hiszen a Világvége vészesen közelít.

Ismét remek példa ez a regény arra, hogy attól, ha valami második kötet, még nem feltétlenül kell ellaposodó átvezetéssé válnia. Ez a rész nagyjából másfélszer akkora terjedelmű, mint az előző, mégsem untam sehol, és határozottan gyorsan elfogyott a könyv, különösen az utolsó kétszáz oldal.

Abszolút jó folytatás a könyv, mert teljesíti a folytatásokkal szemben támasztott két alapvető elvárásunkat:növeli a téteket az előző részhez képest, de ezt úgy teszi, hogy közben mindenben arra építkezik. Nagy kontraszt érezhető az első kötettel, mert ott a lányok még gyakorlatilag mindennel kapcsolatban sötétben tapogatóztak, most már azonban jóval tudatosabbak, aktívabban formálják a sorsukat, nem csak sodródnak. Ráadásul ebben a kötetben ugrásszerűen megnő a varázsvilágról, önmagukról és a küldetésükről szerzett tudásuk, ami az olvasó számára is rendkívül érdekes. Emellé társul még a varázserejük fejlődése, ami szintén nem elhanyagolható, és izgalmasabb kalandokat, több akciót kínál a jövőre nézve is.

Anna-Karin és a rókája (Részlet a képregény változatból)

Az első kötet azonban nem annyira a cselekmény, mint inkább a kiváló karakterábrázolás miatt volt szerethető, és a második rész sem adja alább. Érzékelhető a lányok jellemfejlődése is az előző kötethez képest, mind egyénileg, mind pedig a csapat szempontjából, jó látni, hogy bár nagyon eltérő egyéniségek, végre kezdik megérteni, hogy együtt és egymásért is kell harcolniuk. Persze mindenkinek megvannak a maga is problémái továbbra is: Minoo azzal küzd, hogy szétesőben van a családja, ráadásul ő az egyetlen, aki szinte semmit sem tud az erejéről, ettől pedig a Körön belül is kívülállónak érzi magát. Anna-Karinnak szembe kell néznie az előző évben művelt szörnyűségeinek a következményeivel, Vanessa végre kidobja azt a semmirekellő Willét, Linnéa pedig rájön magával kapcsolatban valamire, amit igen nehéz hova tennie, és még bőven lesz ez probléma forrása a jövőben.

Ez a kötet különös figyelmet szentel Idának, aki az előző részben még alig, itt azonban már rendszeresen kap szemszöget, így leginkább most ismerjük meg. Az ő története, úgy gondolom, igen tanulságos: ő az a tipikus menő lány az osztályban, akivel mindenki barátkozni akar, és aki előszeretettel bántja a nála gyengébbeket. Ez valahol mégis csak a látszat, Ida valójában mélyen bizonytalan és szeretetéhes, azt palástolja ezzel a minősíthetetlen viselkedéssel, és minden próbálkozásra, hogy valaki az álarcai mögé lásson, agresszióval felel. Úgy érzi, mindig mindenki arra kényszeríti, hogy változzon meg, pedig valójában sokan úgy gondolják, akkor tudnák szeretni és elfogadni, ha végre-valahára önmaga lenne. Ez persze nehéz felismerés a számára, hosszú utat jár be, amíg belátja, hogy nem neki van igaza, de érdemes kivárni.

Részlet a képregényből

A mellékszereplők is elég érdekesek, bár, fájdalom, Adriana és Nicolaus ebben a kötetben kevesebbet szerepelnek, amikor viszont teszik, az nagyon intenzív. Aki még felkeltette a figyelmemet, az a friss, ropogós tanácstagunk, Viktor. Őt a lányok végig úgy kezelik, mintha maga lenne az Antikrisztus, pedig szerintem nem kifejezetten gonosz ő, viszont tény, hogy egy nagyon érdekes és komplex gondolkodásmódja van, nem mindig lehet tudni, hányadán áll vele az ember. Gustaf is meglehetősen a szívemhez nőt, bár kezd kissé zavarni, hogy a lányok dróton rángatják ide-oda, és ahányszor csak valami olyat lát, amit nem kéne neki, kitörlik az emlékeit, mivel megérdemelné, hogy tudja, mi folyik körülötte.

A kötet feléig várakozó állásponton voltam cselekmény szempontjából, mert, bár érdekesnek találtam, közel sem tűnt olyan borzongatónak vagy megrázónak, mint az előző köteté. Aztán egyszer csak beindultak a dolgok, és nagyon hamar eldurvult a helyzet. Ebben a könyvben se olyan nagyon meglepő a fő nyomozás végeredménye, de igazából ez nem is zavart, mert magában a regényben is nagyjából ez izgatott a legkevésbé. Nekem nem sikerült kitalálni, csak azt mertem elég biztosra venni, hogy sosem az, akire a gyanút akarják terelni. Így utólag az a benyomásom, hogy nem adtak igazán nyomokat a kezünkbe, amivel ezt ki lehetett volna okoskodni, ezért a bánásmódért pedig kissé haragszom.

Az angol borító

Mindazonáltal volt egy-két nagyon érdekes, önreflexióra serkentő kérdés a könyvben, amiket szintén értékeltem. A lányok problémái kapcsán is adódtak ilyenek, hiszen majdnem mindegyikük életében akadt legalább egy olyan pont, amivel azonosulni tudtam. Mégis, inkább egy globálisan az egész történeten átívelő problémakört szeretnék boncolgatni, az pedig a Pozitív Engelsforsért ügye. Egyrészt ott van ugye az ideológiai alapja, hogy ha nem engeded be az életedbe a negatív gondolatokat, akkor majd minden jó lesz. Erről nekem az a véleményem, hogy nem az a pozitív gondolkodás, ha hátat fordítasz a világban nyilvánvalóan jelen lévő rossznak és fájdalomnak, épp ellenkezőleg, ha szembenézel vele és erőt merítesz a tapasztalatból. A könyv is emellett áll ki, valamint nagyon szépen kimondja azt is, hogy igazából nem a gondolatok, hanem a tettek viszik előre egy ember életét.

„Minél elkeseredettebben igyekezett távol tartani magától a rémeket, azok annál hatalmasabbra nőttek. Ezért aztán nagyon jól tudja, milyen fontos, hogy az ember folyton emlékeztesse magát az élet napfényes oldalára. Ám ez nem azonos azzal, mint amikor úgy csinálunk, mintha a sötét dolgok nem is léteznének.”

A másik ami érdekes ezzel a jelenséggel kapcsolatban, a tömegmanipuláció kérdése. Mert igazából ez az egész megtörténhetett volna úgy is, hogy fikarcnyi varázserő sincs az ügyben. Nem hiszitek? Nézzétek meg A hullám című német filmet. Sajnos az emberek nagyon könnyedén befolyásolhatóak hangzatos eszmék és a közösséghez tartozás vágya által, és időről időre van, hogy ezt ki is használják.

A szerzőpáros és a képregény rajzolója... meg egy pingvin :)

Szóval ez egy nagyon jó folytatás és egy hangulatos, elgondolkodtató könyv. Volt egyáltalán, ami nem tetszett? IGEN, volt, a VÉGE! Jó, az aktuális kisgonoszt legyőzzük meg minden, de ami az egyik szereplővel történik, az egész egyszerűen gusztustalan húzás volt az írók részéről, mert ettől megrendült a hitem a regényben szereplő mindenféle felsőbb hatalomban... ráadásul még lesz ezzel valami kavar a harmadik részben is és ááá, nem tudok normálisan, spoilermentesen beszélni. Szóval olvassátok el, és akkor majd tudni fogjátok, miről van szó.

Köszönöm a könyvet a Geopen Kiadónak!

Kinek ajánlom? Senkinek sem okoz csalódást, akinek az első rész tetszett.

Kinek nem ajánlom? -

Cselekmény, történetvezetés: 10/9

Stílus: 10/10

Szereplők: 10/10*

Érzelmek: 10/10*

Összesen: 10/10

Egyéb (spoileres):

Borító(k): Az eredetivel adták ki, szerintem tökéletes, bár ezúttal kevésbé szimbolikus, mint az első esetén. Az egyetlen problémám, hogy nem értem a címet. Azon kívül, hogy Adriana tűz elemű boszorkány, meg a könyv vége felé kigyullad egy épület, sok kapcsolódás nem volt.

Kedvenc szereplők: (1) Minoo (2) Anna-Karin (3) Viktor (4) Adriana (5) Linnéa

Kedvenc jelenetek: (1) Minoo és Viktor beszélgetése a végén (2) Minoo kitörli Adriana emlékeit (3) a szeánsz (4) a party vége Idáéknál (5) Ida találkozása Gustaffal a PE-központban

Mélypont: a VÉGE

Kedvenc ötlet: a Kiválasztottak háttértörténete, az őrzők

Csak akkor van kiút, ha akarod is

Laurie Halse Anderson - Jégviráglányok

(Könyvkuckó)

„Miért? Akarod tudni, miért?

Menj be egy szoláriumi kabinba, és süljél két-három napig! Amikor a bőröd felhólyagzik és hámlani kezd, hemperegj meg durvára őrölt sóban, aztán húzzál üvegszálból és szögesdrótból szőtt, hosszú alsót! Erre jöhet a rendes ruha, csak szűk legyen! Szívjál puskaport, menj be az iskolába, ahol parancsra ugrálhatsz át a karikán, ülhetsz, pitizhetsz és hempereghetsz! Hallgasd a suttogásokat, amelyek éjszaka begyűrűznek a fejedbe, rondának és hájasnak és hülyének és undoknak és kurvának, és ami a legrosszabb, „csalódásnak” neveznek! Okádj és koplalj és vagdosd magadat és igyál, mert nem akarod ezt érezni! Okádj és koplalj, és vagdosd magadat, és igyál, mert érzéstelenítőre van szükséged, és működik! Egy darabig. De egyszer az érzéstelenítő méreggé változik, és akkor már késő, mert addigra vénásan lövöd be magadnak, egyenesen a szívedbe. Megrohaszt, és nem bírod abbahagyni.

Nézz a tükörbe, és egy kísértetet találsz. Hallgasd csak, amint minden szívverés azt visítja, hogy benned az égvilágon minden rossz!

„Miért?” Ez rossz kérdés.

Azt kérdezd: „Miért ne?”!”

Vannak bizonyos komoly témákkal foglalkozó könyvek, amik kifejezetten szemléletformálóak a számomra. Ilyen volt például néhány évvel ezelőtt a Tizenhárom okom volt, ami sokat segített, hogy kevésbé egysíkúan értelmezzem az öngyilkosságot, és most ilyen a Jégviráglányok is. Még nehezebb dolga volt ennek a regénynek, mint az előzőnek, viszont nyilvánvalóan ez egy viszonylag széles réteget érintő társadalmi probléma, úgyhogy készen álltam, hogy belehelyezkedjem egy kis időre valaki olyannak a fejébe, aki nem így látja.

Lia anorexiája miatt már kétszer került kórházba, ezért amikor a szülei értesülnek róla, hogy egykori legjobb barátnője, a bulimiás Cassie furcsa körülmények között meghalt, aggódnak, hogy ez a lányt megint az összeomlás szélére sodorhatja. De a szülők, a nevelőanya és az imádnivaló kishúg olyan sok mindent nem tudnak Liáról. Hogy valójában eddig sosem akart meggyógyulni, csak azt mondta, amit vártak tőle. Hogy számára még mindig megfelelő választásnak tűnik halálra éheztetni magát. És hogy Cassie talán mégsem hidegült el tőle teljesen, hiszen azzal töltötte élete utolsó óráit, hogy őt hívogatta. És Lia nem vette fel a telefont...

„Az, hogy kitálaltam, még nem jelenti azt, hogy le is kell nyelnem. Elég erős vagyok, hogy megtegyem olyan jó szaga van a krumplinak maradj erős üres üres erős szaga van a krumplinak erős/üres/erős/lélegezz/színlelj/tarts ki.”

Ott kezdeném, hogy leszögezek valamit az evészavarokkal kapcsolatban: ezek létező betegségek. Komolyan, még a pszichiátriai szakkönyvekben is benne vannak. Ezt most csak azért kell kimondanom, mert sokan már arra is rámondják, hogy anorexiás, aki egy kicsit túlzásba viszi a fogyókúrát, holott ez még nem az. Ha valaki tényleg evészavaros, az azt jelenti, hogy rögzült egy hibás viselkedése az evéssel kapcsolatban, ami nem a saját döntése, és egykönnyen ki sem tud lépni belőle. Azzal, hogy a témán viccelődünk, nem segítünk abban, hogy az érintettek családjai felismerjék a jeleket, úgyhogy mindenkinek, aki ilyen kivagyiságnak hiszi ezt a betegséget, ajánlom elolvasásra ezt a könyvet.

A rövidke, de intenzív érzelmi élményt képviselő regény Lia történetét követi végig az ő szemszögéből, tulajdonképpen olyan erősen szögez a könyv a látásmódjához, hogy akarva-akaratlanul is kezdtem nagyon hamar együtt érezni vele, majd megérteni őt. Lia egy bizonytalan, szeretetéhes lány, aki szétesett a szülei válásával járó érzelmi zűrzavarban, és azóta is csak keresgéli magát. Nincsenek barátai, nincs kiemelkedő érdeklődése, nincs benne semmi különleges. Nem élvezi az anorexiát, hiszen éhesnek lenni alapvetően szenvedés, de minden egyes megtagadott kalóriával, minden leadott kilóval egy kicsit győztesnek érzi magát, egy kicsit jobban úgy érzi, hogy az irányítása alatt tartja az élete dolgait. Ez pedig egy olyan érzés, amire mindannyian vágyunk, így bár el is voltam borzadva, de mégis valahogy csodáltam Liát az akaratereje miatt. És igen, azt is megértettem néha, miért lett a nem-evés függője, miért és hogyan okozott neki örömet a szenvedés. Csak épp valahogy azt nem tudtam elfogadni, miért épp a lassú önpusztítás mellett kötelezte el magát, ha már ennyire erős és makacs.

„Amikor igazi lány voltam, anyám kanalanként etette velem az álmait.”

Liának persze mindig lett volna választása, még ha ezt nem is látta. A szülei persze távol állnak a tökéletestől, és igen, nehéz nekik úgy szeretni Liát, ahogy neki szüksége lenne rá, de legalább szeretik. Néha pont azért tűnik úgy Liának, hogy nem hallgatják meg, hogy borzalmas csalódásnak tartják, mert aggódnak miatta (hé, én se tapsikolnék az örömtől, ha a gyerekem egyszer csak úgy döntene, hogy nem eszik). Hihetetlen módon a mostohaanyja is egy tök kedves nő, és a húga is aranyos kislány, van kiért tehát kitartania. Aztán persze ott van Elijah is, akit Cassie halála miatt ismer meg Lia, és ő a könyv messze legérdekesebb karaktere, szerintem mindenki kedvelni fogja, ő képviseli a könyvben a józan ész objektív szavát. :)

Felmerül a kérdés, hogy hol van Cassie Lia életében? Ő meglátásom szerint amolyan fekete lyuk, aki mindent magába szippant, a glükózelvonásos hallucinációk kísértete, az életre kelt, önálló lábakon járkáló bűntudat, a kísértő, soha el nem múló gondolat. Kissé zavaros persze, hogy mekkora szerepet játszott Lia anorexiájában (és vica versa), bár persze társa volt a bajban, de nélküle se lett volna jobb, lévén Lia egyetlen barátnője. És hogy Lia nélkül jobb lett volna Cassienek? Hát nem hinném, de ki tudja... mindenesetre rosszul találtak egymásra, az biztos.

„Fogtuk egymás kezét, míg mentünk az erdő mézeskalács ösvényén, ujjainkból vér csöpögött. Boszorkányokkal táncoltunk, szörnyekkel csókolóztunk. Jégviráglányokká változtattuk magunkat, és amikor megpróbált elmenni, visszahúztam a hóba, mert féltem egyedül.”

És ami végképp különleges élménnyé teszi a regényt, az a tálalás. Gondolom, érzékelhető a részletekből, milyen szép, gyakran kifejezetten költői a stílusa és ezt a hatást erősítik az irodalmi utalások is (pl. Neil Gaiman). Ezen kívül a szerkesztés, a szöveg ritmusa, valahogy minden olyan magával sodró, kifejező és átélhető, egyszerűen csak szerettem olvasni, akármilyen borzalmas dolgokról is szólt néha.

Értékeltem a könyvben a bizonytalanságot is, hogy, akárcsak a This Is Not a Test esetén, itt is a negatív végkifejlet felé tart minden, és végig tudtam izgulni Lia sorsáért. És végső soron pont olyan befejezést kaptam, amilyet akartam.

Szóval ez egy gyönyörűen megírt, igényes, intelligens könyv egy betegségről, amiről szintén jó lenne, ha többet tudnánk beszélni. Ez már csak abból is látszik, hogy amikor a könyv borítójáról kerestem képet, simán beleakadtam egy olyan oldalba, mint ahova Lia jár bátorító üzeneteket olvasni... akár tetszik, akár nem, körülöttünk a hóviharban itt tévelyegnek az iránytű nélkül maradt jégviráglányok.

Kinek ajánlom? Aki elég empatikusnak érzi magát a műfajhoz, és érdekli a téma. Nekik viszont kötelező.

Kinek nem ajánlom? -

Cselekmény, történetvezetés: 10/10*

Stílus: 10/10***

Szereplők: 10/10*

Érzelmek: 10/10

Összesen: 10/10*

Egyéb (spoileres):

Borító(k): Az eredetivel adták ki, de nekem a német is nagyon tetszik.

Kedvenc szereplők: (1) Elijah (2) Lia (3) Jennifer (4) Lia húga (5) Lia anyukája

Kedvenc jelenetek: (1) Lia kártyán nyeri meg Eliajahnál, hogy elmenjen vele a temetésre (2) Cassie és Lia megismerkedésének története (3) a sütivásár (4) Lia és az anyukája végre elkezdenek igazából beszélgetni (5) a befejezés

Mélypont: a vagdosós részek

Kedvenc ötlet: a látóüveg

Őszi újdonságok a Maxim Kiadótól II.

Ahogy ígértem, a pakk második fele. :) Ebben is sok érdekes könyv van.

Abbi Glines: Ha az enyém lennél (A Vincent fiúk-sorozat)

 

Romantikus, YA
Goodreads értékelések: 4,03  (35 605 szavazatból)

 „Volt Beau-ban valami rossz, ami vonzott. Mi ütött belém? Miért akartam annyira vétkezni?”

Ashton kezd belefáradni, hogy folyton a jó kislányt kell adnia, alkalmazkodni szülei és barátja, Sawyer Vincent elvárásaihoz. A fiú maga is a tökéletesség élő szobra, a gimnázium bálványozott élsportolója, minden lány álma. Ám amikor elmegy nyaralni a családjával, Ashton szeme megakad udvarlója unokafivérén, Beau-n. Nála szexisebb srácot életében nem látott, és bár a fiú a kisváros rossz hírű fekete báránya, végzetesen vonzódik hozzá.

Beau a testvéreként szereti Sawyert, ezért százszor is meggondolja, mielőtt nyitni merne a tabunak számító Ashton felé. Igyekszik távol tartani magát tőle, noha kölyökkora óta szereti. Amikor Ashton fel akarja eleveníteni a gyerekkori barátságot Sawyer távollétében, Beau tudja, hogy nemet kellene mondania.

Egyikük sem szeretne fájdalmat okozni Sawyernek, ám minél inkább igyekeznek kerülni egymást, annál hevesebb lesz a vonzalmuk. Aminek egyre nehezebb ellenállni…

Csábuljon el a vonzás és árulás e forrón sistergő krónikájától!

Hossz: 300 oldal

Már megjelent

Jamie McGuire: Veszedelmes sorscsapás

Romantikus, New Adult
Goodreads értékelések: 4,26  (60 330 szavazatból)

 „Mélységes undorral nézett rám, ami még inkább a kedvemre volt. A legtöbb lány halálosan untatott, de ez a lány kíváncsivá tett. Sőt: mulattatott. Nem tudtam kibillenteni az egyensúlyából, legalábbis nem pozitív módon. […] Úgy éreztem, muszáj kiderítenem, hogy tényleg utál-e, vagy csak nehéz eset.”

Elsöprő szerelmi történet, melyben a kétségeket, a vágyakozást, az érzésekkel való szembesülést egy férfi szemén keresztül ismerhetjük meg.

Travis Maddox két dolgot őrzött meg abból, amit az anyja a halálos ágyán mondott: „Nagyon szeress! És még keményebben küzdj!” Travis életét könnyűvérű lányok, illegális fogadások és az erőszak teszik ki. De éppen akkor, amikor legyőzhetetlennek érzi magát, Abby Abernathy térdre kényszeríti.

Abby lénye teljesen magával ragadja Travist. Bár kapcsolatuk csak mókának indul, végül mindketten rabul esnek érzéseiknek, és már nem tudják többé elengedni a másikat.

Olvassa el a Gyönyörű sorscsapást is, hogy átélhesse Abbyvel is ezt a felkavaró szerelmi játékot!

Hossz: 488 oldal

Már megjelent

Jamie McGuire: Az őrző (Sötétség és Fény Angyalai I.)

 

Paranormál romantikus, YA
Goodreads értékelések: 4,08  (15 999 szavazatból)

A Rhode Island-i Providence városának békebeli árnyékában Nina Grey váratlanul Menny és Pokol összecsapásának középpontjába csöppen. Miközben keservesen igyekszik megbirkózni édesapja nemrégiben bekövetkezett halála miatti gyászával, véletlenül – vagy legalábbis ő ezt hiszi – megismerkedik Jared Ryellel. Bár a fiatalember lehengerlően jóképű megjelenése és titokzatos képességei kellemesen elterelik a figyelmét, hamarosan világossá válik, hogy Jared többet tud Nináról, mint a Brown Egyetemen a barátai. Amikor már több a kérdés, mint a válasz, Jared mindent kockára tesz, hogy megtartsa a lányt, akinek megmentésére született, éspedig úgy, hogy elárulja a titkot, amelynek megőrzésére felesküdött. Amikor Nina apjának korábbi társai követni kezdik Ninát a sötétben, a lány ráébred, hogy az apja nem az az ember volt, akinek hitte, hanem egy tolvaj, aki démonoktól lopott. Szeretné kideríteni, mi az igazság apja halála körül, s eközben olyasmire bukkan, amire álmában sem gondolt, és amire a Pokolnak égető szüksége van, a kulcs azonban egyedül Nina birtokában van…
A Sötétség és Fény angyalai trilógia első része.

Hossz: 484 oldal

Várható megjelenés: 2013. november 29.

Wendy Higgins: Angyali gonosz (Sweet I.)

Paranormál romantikus, YA
Goodreads értékelések: 4,22  (19 244 szavazatból)

A tiltott gyümölcs a legédesebb. Mi lenne, ha élnének olyan kamaszok, akik születésüktől fogva elátkozottak? A bukott angyalok leányai és fiai ezzel a sorssal szembesülnek. A jólelkű Anna Whitt hatodik érzékkel született, színek kavalkádjaként látja mások érzéseit. Jól ismeri lényének ellentmondásait, hiszen megmagyarázhatatlanul vonzza a veszély. Akaratereje nehéz próba elé kerül, amikor tizenhatodik életévét betöltve megismeri a szexi Kaidan Rowe-t. A fiú bevezeti félelmetes közös örökségük titkaiba. Az efféle démonikus srácok azok, akiktől téged is távol tartanak a szüleid. Bárcsak Annát is idejében figyelmeztetné valaki! Vajon mit választ, amikor szembe kell néznie végzetével: a szentek glóriáját vagy ördögszarvakat? A regény a Sweet sorozat nyitókötete.

Hossz: 464 oldal

Várható megjelenés: 2013. november 29.

Sherry Gammon: Szerethetetlen (Port Fare-sorozat I.)

Romantikus (krimi?), YA
Goodreads értékelések: 4,12  (3772 szavazatból)

A tizenhét éves Maggie Brown kiugró arccsontjával és karikás szemével a kábítószeres modellek mintapéldánya lehetne. Maggie problémáját azonban nem a drogok, hanem az anyja jelenti. A lány ráadásul egyre jobban belegabalyodik Seth Prescottba, az új srácba a suliban, és attól fél, hogy a fiú is cserben fogja hagyni, mint mindenki más. Seth Prescott a rendőrség beépített embereként került a Port Fare High iskolába, de munkája dacára beleszeret Maggie-be. Miközben Seth azon fáradozik, hogy a New York állambeli Port Fare-t megszálló szadista drogdílereket kifüstölje a kisvárosból, a hajsza halálosra fordul, és Maggie élete is veszélybe kerül. Seth és Maggie önmagukat is megismerik humorral tarkított, összetört szívekkel övezett, romantikus útjukon, és eközben a világuk mindörökre megváltozik.
Sherry Gammon első regénye, a Szerethetetlen egy trilógia első kötete. A sorozat az emberi szellem erejét és kitartását hirdeti – és azt, hogy soha nem szabad feladni, különösen ha szerelemről van szó.

Hossz: 366 oldal

Várható megjelenés: 2013. november 29.

Ruta Sepetys: Kalitkába zárt álmok

Realista, YA
Goodreads értékelések: 4,17  (5672 szavazatból)

1950-et írunk, és miközben New Orleans francia negyedében titkok fortyognak, a tizenhét éves Josie Moraine csendben szövögeti álmait. A helyiek között csak a bordélyban dolgozó prostituált anyjáról ismert Josie többet szeretne kicsikarni az életből, mint amit New Orleans kínálhat. Tervet kovácsol hát, hogy maga mögött hagyhassa a várost, de a negyedben történt rejtélyes haláleset olyan nyomozásba sodorja, ami próbára teszi az anyja, a lelkiismerete és a Conti Street rideg madámja, Willie Woodley iránti hűségét.
Ruta Sepetys magával ragadó jellemeket teremt, akárcsak a világon mindenütt nagy sikert aratott Árnyalatnyi remény című első regényében. A gazdag cselekményben titkok és hazugságok hálója szövődik, és a kísértő emlékeztető, hogy döntéseink sorsunkat alakítják.

Hossz: 352 oldal

Várható megjelenés: 2013. november 29.

Emma Garcia: Szerelem első kattintásra

Romantikus, YA
Goodreads értékelések: 3,61  (130 szavazatból)

Miután Rob, Viv volt vőlegénye háromszor is lefújta az esküvőt, a lány tudja, hogy csak segítséggel állhat talpra. S miközben összetört szívek történeteit kutatja az interneten, kipattan az agyából az isteni szikra – saját weboldalt létesít! Ahol az összetört szívűek mindent egy helyen találhatnak meg. Csakhogy az útmutatás, amelyhez a weboldal révén jut, mintha nemigen segítené Rob visszaszerzésében. Éppen ellenkezőleg, úgy tűnik, hogy legjobb barátja és tettestársa, Max irányába vezeti. De hát hol marad Max, amikor Vivnek leginkább szüksége lenne rá? És Rob belátja valaha a tévedését? Egyébként pedig létezik olyan hatékony böngésző, amely képes megakadályozni, hogy összetörjük saját szívünket... vagy másokét?

Hossz: 368 oldal

Várható megjelenés: 2013. november 29.

Gavin Extence: Az univerzum és Alex Woods

Realista, felnőtt
Goodreads értékelések: 4,09 (2743 szavazatból)

Alex Woods jól tudja, hogy nem éppen átlagosan kezdődött az élete. Azt is sejti, hogy egy érzékfeletti képességekkel megáldott leányanya, az édesanyja, nem teszi rokonszenvessé az iskola rémei előtt. Tudja továbbá, hogy az életben a legképtelenebb dolgok megtörténhetnek – a fejét elcsúfító forradás tanúskodik erről. Azt azonban ő sem látta előre, hogy a mogorva, megözvegyült remetével, Mr. Petersonnal való ismeretsége barátság lesz. Az idős férfi arra tanítja, hogy az életben egyetlen nagy dobásunk van, és hogy ezért jól, a lehető legjobban kell dönteni. Így hát, amikor a tizenhét éves Alexet Doverben megállítják a vámtisztviselők 113 gramm marihuánával a kocsija kesztyűtartójában, meg egy urnával az utasülésen, miközben az egész ország felbolydult miatta, halálosan biztos abban, hogy jól döntött.

Hossz: 416 oldal

Várható megjelenés: 2013. november 29.

Mark Pryor: A könyvárus rejtélye

 

Kirmi, felnőtt
Goodreads értékelések: 3,61 (575 szavazatból)

Hugo Marston, a párizsi-amerikai nagykövetség biztonsági főnöke kénytelen végignézni, ahogy barátját, Maxot elrabolja egy fegyveres ember. Hugo versenyt fut az idővel, hogy megtalálja az idős könyvkereskedőt. A nyomozásban segítségére lesz egy rejtélyes, vonzó újságírónő, egy félig-meddig visszavonult CIA-ügynök és egy kelletlen rendőrnyomozó, akik segítenek Hugónak megküzdeni az őt körülvevő politikai intrikákkal, rendőrségi korrupcióval, az egyre terjeszkedő drogháborúval és a náci kollaborálás szellemével, amely Párizs egyik legjelesebb személyiségét kísérti. A helyzet rosszabbra fordul, amikor egyre több könyvárus tűnik el, testüket pedig a Szajnából halásszák ki, és az ismeretlen gyilkosok már Hugóra vadásznak. Ahogy a kirakós darabkái a helyükre kerülnek, a férfi a nyomokat követve jut el az ellenség barlangjáig... pontosan úgy, ahogy a gyilkosok eltervezték.
A regény egy modern Sherlock Holmes története, aki a könyvek világában nyomoz.

Hossz: 280 oldal

Várható megjelenés: 2013. november 29.

Milyen gyorsan felnőnek ezek a gyerekek!

Percy Jackson – Tha Titan’s Curse/ A titán átka (Percy Jackson és az olimposziak III.)

(Könyvkuckó)

Figyelem! Ez a könyvajánló egy sorozat harmadik kötetéről szól, ezért szükségszerűen SPOILEReket tartalmaz az előző részekre vonatkozóan, amiknek ajánlóit megtalálod itt: 1. A villámtolvaj 2. A szörnyektengere

Oké, ezzel a bejegyzéssel már lógok magamnak egy ideje. :D Lássuk!

Percy a jól megérdemelt téli szünet előtt segélykérő üzentet kap Grovertől, ezért Annabeth és Thalia társaságában a szatírhoz siet, hogy kihúzza őt a bajból. A katonai suliban, ahova betoppannak, egy félisten testvérpárt találnak, akikre azonban már a szörnyek is fenik a fogukat. A mentőakció közben Annabetht elragadja egy mantikór, a többiek pedig csak azért nem hagyják ott a fogukat, mert betoppan Artemisz és halhatatlan lányegylete, a Vadászok. Az istennő azonban nyugtalanító híreket kap, és a hideg-rideg Zoe vezetésével elküldi csatlósait a Félvér Táborba, amíg ő egy veszélyes szörnyeteg nyomába ered. A táborban a lányok érkezésével rég eltemetett ellenségeskedés mérgesedik el újra, de nincs idejük sokáig utálkozni, mert az Orákulum akcióba lendül, és közli Zoéval legújabb próféciáját, ami szerint öt fiatalnak a táborból Artemisz nyomába kell erednie, aki szörnyű veszélyben van. Percy mindenképp a küldetésre menőkkel akar tartani, mivel őt meg rémálmok gyötrik, amikben Annabeth borzalmas kínokat áll ki. Végül azonban nem engedik csatlakozni, így a saját szakállára vág neki a nyugatra tartó útnak, ami korántsem veszélytelen, hiszen az Orákulum jóslata szerint az öt hős közül kettőt a feladat teljesítése során ér utol a végzete.

„There is always a way out for those clever enough to find it.”

Míg a könyvet volt szerencsém olvasni, jóformán végig azon törtem a fejem, hogy mégis mikor komorult el ez a történet ennyire? Mert azért ez a kötet már nem kifejezetten cukimuki, a szereplőhalállal meg az extenzív komoly téma-boncolgatásaival. Még mindig vannak poénok meg aranyos dolgok, meg kalandok, de már összességében mégse lesz tőlük semmi vidám (jó, eddig se annyira, de most még annyira sem). Aztán érdekes felfedezést tettem: a Harry Potter-sorozatban is fokozatosan épült fel a komorság, azonban első igazán nyomasztó és megrázó eseményeket tartalmazó kötete a negyedik volt, ahol a főszereplők tizennégy évesek. Na és ebben a kötetben hány éves Percy meg a barátai? Bingó, tizennégy! Úgy látszik, az írók valamiért ezt tekintik olyan vízválasztó kornak, amitől már többet megengedhetnek maguknak lelki nyomorgatás terén. :D

Bejön ugye ebben a kötetben egy raklapnyi új szereplő, és azt hittem, hogy az eddigieknek is olyan szívás gyerekkora volt, hogy ennél már nem lehet rosszabb, de Riordan bebizonyította, hogy igenis tud még undorító dolgokat kitalálni, és ezért minden tiszteletem az övé, komolyan. Csak hogy éljek egy konkrét példával: Thalia ugye az előző kötet végén támadt fel a fenyőfa-létből, így őt ebben a részben sikerül jobban megismernünk. Nem elég, hogy Zeusz az apja, és gyakorlatilag meghalt, majd az apja kegyéből hét évet faként töltött, arra kell ébrednie, hogy az egész világa megváltozott, mert a legjobb barátja valamiért totál becsavarodott és gonosz lett, RÁADÁSUL arra megy haza, hogy az anyja halálra itta magát az eltűnése után, és mindennek a tetejében még ott trónol egy fóbia is, ami az ő helyzetében elég ciki. Ezek után nem csodálkozom, hogy a csaj igazi control freak, de Zoe is az, csak ő még mellé férfigyűlölő is, úgyhogy szép kis csapatot alkotnak ők. Persze a diAngelo-testvérpárnak is megvan a maga nyomora, hiszen ők teljesen szülők nélkül nőttek fel, és míg legalább a többi szerencsecsomagról azért gondoskodott valami felnőtt, ők csak egymásra számíthattak egész életükben.

„Love conquers all,” Aphrodite promised. „Look at Helen and Paris. Did they let anything come between them?”

„Didn't they start the Trojan War and get thousands of people killed?”

„Pfft. That's not the point. Follow your heart.”

Új isteneket is megismerhetünk ebben a részben: Apolló volt még talán a legkevésbé őrült, bár ő a legcsapnivalóbb haikuköltő széles e határban, a testvére, Artemisz pedig egy férfigyűlölő control freak egy tizenéves lány testében. Aphrodité meg van róla győződve, hogy Percy élete lesz a valaha volt legizgalmasabb félisten-szappanopera (és sok mindent elárul, hogy rettenthetetlen főhősünk jobban fél tőle, mint Árésztől), Athéné pedig tényleg nagyon bölcs, de azon a hideg és számító módon, amitől libabőrös lesz a hátam... például meggyőződése, hogy a világvége elkerülése érdekében a legjobb lenne Percyt azonnal kinyírni, hiába bizonyította már nem egyszer a fiú a szándékai tisztaságát. (Részvétem, Percy, kiváló anyósod lesz... ha megéred.)

De persze Percy még mindig azért Percy, mert fittyet hányva a száz irányból támadó halálos veszélyre, és a kompániájában található lányok elviselhetetlenül labilis lelkivilágára, és megint nekilát, hogy megmentse a világot... illetve nem igazán akarja ő megmenteni a világot, csak Annabetht akarja kiszabadítani, de végső soron úgy alakul, hogy egyre megy a dolog. Az ő jelleme is fejlődik a történet során, lassan kezd egyre komplexebb képe kialakulni a világról, a gyerekekre jellemző fekete-fehér megítélés helyett. Ismét bebizonyítja, hogy felelősségteljes, érző szívű, önfeláldozó, stb, ezt már eddig is tudtam, de most talán minden eddiginél jobban éreztem. Viszont a könyv végén kiviláglik, mi lehet Percy hübrisze, ami tényleg olyan dolog, hogy könnyű lehet elbukni rajta, és nagyon kíváncsi vagyok, mihez fog vele kezdeni. Ugyanakkor Percy a kötet végén úgy dönt, hogy önként magára vállal egy sorsot, ami nem is biztos, hogy az övé, és ezzel egyrészt megint bizonyítja emberi nagyságát, másrészt szép tanúságot tesz arról, hogy mégiscsak mindenki a saját sorsának kovácsa, istenek és jóslatok ide vagy oda.

„The most dangerous flaws are those which are good in moderation,” she said. „Evil is easy to fight. Lack of wisdom… that is very hard indeed.”

„– A legveszélyesebb hibák éppen azok, amelyek jó tulajdonságok egészen addig, amíg túlzásba nem viszik őket – válaszolta.”

A komoly témáink is fordulnak egy kicsit a felnövés felé, a fő központi kérdése ennek a résznek (szerintem legalábbis) a felelősség. Látjuk sokféle formában: Bianca elhagyja az öccsét, akinek a felnevelése olyan terhet helyezett a lány vállára, amit nem tudott elviselni, Thalia pedig nem bízik a képességeiben, megkísérthetőnek érzi magát, azért nem tud szembenézni azzal a lehetőséggel, hogy az eddig Percyre értelmezett jóslat esetleg róla szól. Igazából az sül ki a könyvből, hogy elfutni a felelősség elől alapvetően nem jó dolog, de bizonyos szituációkban érthető, vállalni azt pedig talán a legnehezebb feladatunk. Ezen kívül foglalkozik még a szerelemmel is, de nem kizárólag annak az ártatlan, gyermeki mivoltában, hanem igenis látunk olyan karaktereket, akiket tönkretettek, elárultak olyan emberek, akik állítólag szerették őket, és láthatjuk, hogy milyen hatással van ez a későbbi életükre. Érintőlegesen megint előjön ez a környezetvédelmes, környezettel harmóniában élős téma Pán kapcsán, ami engem még mindig nagyon izgat, és igen jó tükörnek tartom azzal kapcsolatban, hogy az ember mennyire kihasználja manapság a bolygóját. Illetve kap még egy pofont az előítéletességi üzenet, ezúttal a férfigyűlölet és a túlzásba vitt feminizmus kerül a terítékre.

Mint már mondtam, nem igazán vidám könyv ez, de nem is teljesen depresszív, ahhoz még mindig túl sok benne a poén. Néha azonban ez nem elég, és akkor átüt az a furcsa melankólia a szövegen, aminek a felsejlését már az előző részekben is annyira értékeltem.

„There was a water fountain next to us. Down below, a bunch of sea lions were sunning themselves on the rocks. The whole of San Francisco Bay spread out before us: the Golden Gate Bridge, Alcatraz Island, and the green hills and fog beyond that to the north. A picture-perfect moment, except for the fact that we were about to die and the world was going to end.”

Összességében véve elmondható, hogy a sorozat képes folyamatosan felívelő tendenciát mutatni, ami szinte hihetetlen, de igaz. Kíváncsian várom, miben mutat majd fejlődést a negyedik részben.

(Amelyik idézetnek megtaláltam molyon a magyar fordítását, azt bemásoltam, a többi csak az eredeti változatban szerepel.)

Kinek ajánlom? Az egész sorozatot ajánlom azoknak, akik szeretik a kalandos, kicsit humoros, kicsit komoly történeteket és remekül felépített karaktereket.

Kinek nem ajánlom? -

Cselekmény, történetvezetés: 10/10

Stílus: 10/9

Szereplők: 10/10*

Érzelmek: 10/10*

Nyelvi nehézség (angol eredeti): 10/6 - semmi különös

Összesen: 10/10*

Egyéb (spoileres):

Borító(k): Szerintem szép mindegyik, és illenek a könyvekhez.

Kedvenc szereplők: (1) Percy (2) Thalia (3) Annabeth(4) Groover (5) Zoe

Kedvenc jelenetek: (1) a végső összecsapás (2) Percy a Hoover-gáton menekül (3) Betsy megmentése (4) Thalia és Percy az autóban beszélgetnek (5) Aphrodité és Percy találkozása

Mélypont: Annabeth és (főleg) Clarisse keveset szerepelt

Kedvenc ötlet: Betsy és Percy lónagyköveti tevékenysége :D