Idézet


2012. március 18., vasárnap

Joseph Heller – A 22-es csapdája


(Könyvkuckó)

A negyedik listás könyvem szintén nagy telitalálat volt, mesélek. :)

Yossarian kapitány az amerikai légierőnél szolgál, és így, a második világháború vége felé már nagyon elege van az egészből. Ahogy haladnak felfelé az olasz csizmán, sorban foglalva el a városokat, egyre erősebbé válik abbéli meggyőződése, hogy őt mindenki meg akarja ölni, ráadásul a körülötte élő katonák ésszerűtlen viselkedése nem nagyon cáfol rá a gyanúira. Yossariannek egyetlen célja az, hogy valahogy túlélje ezt a háborút, így minden bevetésről a lehető legrövidebb úton repül vissza, és mindent megtesz, hogy többször ne kelljen mennie. Csakhogy a célkitűzéseit elég nehéz megvalósítani egy olyan egységben, amiből lehetetlen leszerelni, hiszen a parancsnokok folyamatosan növelik a teljesítendő repülések számát.

Igazából elég nehéz volt megírni ezt az összefoglalót, mert tulajdonképpen ennek a könyvnek nincs igazán egységes cselekménye. Eleinte teljesen zagyvaságnak tűnik az egész, később kicsit jobban kikristályosodik, de végig megmarad egy laza szerkezetű memoár-szerűségnek, amiben az előre haladó cselekmény epizódszerű kis történetekkel, illetve összezavaró időrendű visszaemlékezésekkel váltakozik. Ráadásul ennek a sztorinak nem is mindig Yossarian áll a középpontjában (bár mindig kötődik valahogy az eseményekhez), főleg a történet első felében rengeteg mozzanatban foglalkozik a könyv a mellékszereplők háttértörténetével is.

És ez az, amiért az ember nem bánja, hogy igazából egy kukkot sem ért az egészből, mert ennek a történetnek minden szereplője olyan egyedi, szuperül kidolgozott figura, hogy igazából még XY katona kedvenc prostijának a háttértörténetét is szívesen elolvasnád, mert amint az író reflektorfénybe helyezi az egyik szereplőt, azonnal rájössz, hogy bizony vele is érdemes foglalkozni.

És a humor! Tudom, hogy őrült, tudom, hogy ironikus, és hogy sokszor morbid is, de én teljesen odavoltam tőle. Eleve az a tapasztalat egészen megdöbbentő és új a számomra, hogy háborús könyvön lehet nevetni, ezen pedig nemcsak, hogy nevettem, hanem fetrengve kacagtam nem egyszer. A könyv görbe tükör az USÁnak, a háború gépezetének, a hatalmaskodó parancsnokoknak, meg úgy általában minden emberi gyarlóságnak.

Mégis, amikor komoly akar lenni olyankor nagyon komoly a könyv, és nem nélkülözi a műfajára jellemző súlyos mondanivalót, sőt. Nekem akkor lett gyanús a dolog, amikor egyszer már a könyv felénél majdnem elbőgtem magam. Utána pedig fokozatosan rájöttem, hogy hiába van ilyen hülyeséghalmazba becsomagolva ez az egész történet, mégsem lehet elmenni mellette egy vigyorgós vállrándítással, mert igenis emberek halnak meg lépten-nyomon, és olyan szörnyűségek történnek mindenkivel, hogy a legtöbb karakter attól csavarodik be előbb-utóbb. Van a vége felé egy különösen sötét fejezet, ami olyan mélységig ábrázolja az emberi nyomorúságot (nemcsak a háborúban tapasztalhatót, hanem úgy általában), ami miatt azt kell mondanom, hogy akár irodalomórán is megérdemelne pár szót a kötet.

Összességében, ha valakit nem zavar, hogy a történetben nem sok összefüggés mutatkozik helyenként, meg hogy minden (de tényleg minden) szereplő őrült egy kicsit, illetve, hogy enyhén tesztoszteron-szagú a könyv, akkor olvassa bátran, mert neki is legalább akkora kedvencévé válhat, mint nekem. :)



Cselekmény, történetvezetés: 10/9
Stílus: 10/10
Szereplők: 10/10*
Érzelmek: 10/10 (Nately meg a kurvája, jajj. :) )
Összesen: 10/10


Egyéb:
Borító(k): Ez az új legalább olyan bizarr, mint a könyv, úgyhogy jó. :D
Kedvenc szereplők: (1) Yossarian (2) Nately (3) a lelkész (4) Dunbar (5) Doki
Kedvenc jelenetek: (1) a római utcajelenet (2) a katona gipszben visszatér :D (3) Yossariant elviszik kihallgatni (4) a lelkész az ezredessel az istentiszteletek ügyéről vitatkozik (5) Nately végre meghódítja a kurvája szívét
Mélypont: Nately halála :(
Kedvenc ötlet: a macskás álom

4 megjegyzés:

  1. Ez az egyik kedvenc könyvem :)) Mi vettük magyaron, de úgy vélem túlságosan kicsik voltunk (13-14 évesek) és hát az osztály több, mint 90%-a nem értette szerintem olyan jól hogy miről is akar szólni, vagy ez a szatirikus humor nem jött át, vagy csak a hossza miatt el se olvasták...

    VálaszTörlés
  2. A világ egyik legjobb könyve. Kész :))

    VálaszTörlés
  3. Lau: 14 évesen ez kötelező volt? :O Én maximum középiskola végefelé vállalnám be, mondjuk azután, hogy vették a második világháborút. Olyan fiatalon még tényleg nem érthető/ élvezhető.

    Kaen: Igen, nekem is nagyon tetszett. :) Magasak voltak az elvárásaim, de nem csalódtam.

    VálaszTörlés
  4. Érdekes, hogy ahhoz képest, milyen híres ez a könyv, mennyire keveset hallottam róla. Igazából nem azt furcsállom, hogy nem kötelező, hanem hogy egyáltalán szóba se kerül átlag magyarórákon. Mondjuk nem is értem, mit furcsállok, amikor mi konkrétan a második világháborúig se jutottunk el törin... :)

    VálaszTörlés