Idézet


2012. március 26., hétfő

Postaládám I.

Ma hazaérve kellemes meglepetésben volt részben: kinyitva a postaládát egy igencsak vaskos borítékot találtam. Nem gyanakodtam én semmire, egészen addig, amíg meg nem láttam a Libri feliratot a sarokban. Mondom, én ugyan nem rendeltem semmit. XD Aztán kinyitva a borítékot, mégiscsak egy könyvet találtam benne.

Neveztem Az Éhezők Viadala film kapcsán szervezett nyereményjátékra, úgyhogy életem első könyvnyereményét tudhatom magaménak. :) Ez a kötet pedig más, mint Tim Davystől A lefejezett keselyű rejtélye. A fülszöveg:


Mollisanváros Tourquai nevű negyedében Véreb Lőrinc főfelügyelő felel az utcák nyugalmáért és a plüssállatok biztonságáért. Ám vannak, akik még nála is nagyobb hatalommal rendelkeznek: ők a gazdagok, akik a törvény fölött élnek – közéjük tartozik Keselyű Oszkár is. Amikor Keselyűt lefejezve találják meg Mollisanváros legexkluzívabb épületében, Véreb Lőrinc azonnal tudja, hogy nyomozását árgus szemek követik. Véreb csapata – két nyomozója, Hiúz Anna és Sas Ézsua, valamint a magándetektív Egér Fülöp – mélyre ás a város sötét bugyraiban, hogy kiderüljön, ki profitált a legtöbbet Keselyű halálából. A madár szexi, latextestű titkárnője, Kobra Eleonóra? Vagy titokzatos szeretője, Mókus Jázmin? Esetleg Panda Igor műkereskedő, akinek a világ pénze sem elég? Véreb eltökéli, hogy kideríti az igazságot, ám előtte még szembe kell néznie saját, rettenetes démonaival.
A rejtőzködő svéd szerző, Tim Davys A Halállista után ismét teljesen egyedi regényt alkotott összetett cselekménnyel, bukott angyalokkal és kegyetlen üzletemberekkel, és tele olyan kérdésekkel, amelyek megválaszolására talán még a mindent látott Véreb Lőrinc sincs felkészülve.


Nagyon szeretem külön-külön a plüssállatokat is meg a krimiket is, kíváncsi vagyok, együtt mit tudnak. :D Az is csigázza az érdeklődésem, hogy A Halállistáról olvastam egyszer egy nagyon jó véleményt egy blogon, és azóta érdekel.

A cikket a http://konyvesblogok.blogspot.com támogatta :)
Köszönöm szépen a könyvet a Librinek és az Agave Kiadónak!

2012. március 18., vasárnap

Joseph Heller – A 22-es csapdája


(Könyvkuckó)

A negyedik listás könyvem szintén nagy telitalálat volt, mesélek. :)

Yossarian kapitány az amerikai légierőnél szolgál, és így, a második világháború vége felé már nagyon elege van az egészből. Ahogy haladnak felfelé az olasz csizmán, sorban foglalva el a városokat, egyre erősebbé válik abbéli meggyőződése, hogy őt mindenki meg akarja ölni, ráadásul a körülötte élő katonák ésszerűtlen viselkedése nem nagyon cáfol rá a gyanúira. Yossariannek egyetlen célja az, hogy valahogy túlélje ezt a háborút, így minden bevetésről a lehető legrövidebb úton repül vissza, és mindent megtesz, hogy többször ne kelljen mennie. Csakhogy a célkitűzéseit elég nehéz megvalósítani egy olyan egységben, amiből lehetetlen leszerelni, hiszen a parancsnokok folyamatosan növelik a teljesítendő repülések számát.

Igazából elég nehéz volt megírni ezt az összefoglalót, mert tulajdonképpen ennek a könyvnek nincs igazán egységes cselekménye. Eleinte teljesen zagyvaságnak tűnik az egész, később kicsit jobban kikristályosodik, de végig megmarad egy laza szerkezetű memoár-szerűségnek, amiben az előre haladó cselekmény epizódszerű kis történetekkel, illetve összezavaró időrendű visszaemlékezésekkel váltakozik. Ráadásul ennek a sztorinak nem is mindig Yossarian áll a középpontjában (bár mindig kötődik valahogy az eseményekhez), főleg a történet első felében rengeteg mozzanatban foglalkozik a könyv a mellékszereplők háttértörténetével is.

És ez az, amiért az ember nem bánja, hogy igazából egy kukkot sem ért az egészből, mert ennek a történetnek minden szereplője olyan egyedi, szuperül kidolgozott figura, hogy igazából még XY katona kedvenc prostijának a háttértörténetét is szívesen elolvasnád, mert amint az író reflektorfénybe helyezi az egyik szereplőt, azonnal rájössz, hogy bizony vele is érdemes foglalkozni.

És a humor! Tudom, hogy őrült, tudom, hogy ironikus, és hogy sokszor morbid is, de én teljesen odavoltam tőle. Eleve az a tapasztalat egészen megdöbbentő és új a számomra, hogy háborús könyvön lehet nevetni, ezen pedig nemcsak, hogy nevettem, hanem fetrengve kacagtam nem egyszer. A könyv görbe tükör az USÁnak, a háború gépezetének, a hatalmaskodó parancsnokoknak, meg úgy általában minden emberi gyarlóságnak.

Mégis, amikor komoly akar lenni olyankor nagyon komoly a könyv, és nem nélkülözi a műfajára jellemző súlyos mondanivalót, sőt. Nekem akkor lett gyanús a dolog, amikor egyszer már a könyv felénél majdnem elbőgtem magam. Utána pedig fokozatosan rájöttem, hogy hiába van ilyen hülyeséghalmazba becsomagolva ez az egész történet, mégsem lehet elmenni mellette egy vigyorgós vállrándítással, mert igenis emberek halnak meg lépten-nyomon, és olyan szörnyűségek történnek mindenkivel, hogy a legtöbb karakter attól csavarodik be előbb-utóbb. Van a vége felé egy különösen sötét fejezet, ami olyan mélységig ábrázolja az emberi nyomorúságot (nemcsak a háborúban tapasztalhatót, hanem úgy általában), ami miatt azt kell mondanom, hogy akár irodalomórán is megérdemelne pár szót a kötet.

Összességében, ha valakit nem zavar, hogy a történetben nem sok összefüggés mutatkozik helyenként, meg hogy minden (de tényleg minden) szereplő őrült egy kicsit, illetve, hogy enyhén tesztoszteron-szagú a könyv, akkor olvassa bátran, mert neki is legalább akkora kedvencévé válhat, mint nekem. :)



Cselekmény, történetvezetés: 10/9
Stílus: 10/10
Szereplők: 10/10*
Érzelmek: 10/10 (Nately meg a kurvája, jajj. :) )
Összesen: 10/10


Egyéb:
Borító(k): Ez az új legalább olyan bizarr, mint a könyv, úgyhogy jó. :D
Kedvenc szereplők: (1) Yossarian (2) Nately (3) a lelkész (4) Dunbar (5) Doki
Kedvenc jelenetek: (1) a római utcajelenet (2) a katona gipszben visszatér :D (3) Yossariant elviszik kihallgatni (4) a lelkész az ezredessel az istentiszteletek ügyéről vitatkozik (5) Nately végre meghódítja a kurvája szívét
Mélypont: Nately halála :(
Kedvenc ötlet: a macskás álom

2012. március 13., kedd

Fogadom


(Filmszemle)

„Van egy elméletem a megrázó pillanatokról. Szerintem ezek mutatják meg, hogy kik vagyunk valójában.” 

Az már csak szokás Hollywoodban, hogy Valentin-napra minden évben mozivászonra kerül valami romantikus film, legyen mire beülnie a párocskáknak. Idén szerencsére egy kifejezetten szórakoztató és igényes alkotást kaptunk, amit tényleg érdemes megnézni.

Paige (Rachel McAdams) és Leo (Channing Tatum) fiatal házasok, akik épp elkezdik tervezni a gyermekvállalást, amikor szörnyű autóbalesetet szenvednek. A nőt, aki nem volt bekötve, súlyos fejsérülés éri, és miután felébred a kómából, kiderül: amnéziája van. Az utóbbi öt év teljesen kiesett az emlékezetéből, tehát nem emlékszik a Leoval közös életükre, de arra sem, hogy otthagyta a jogi egyetemet a művésziskola kedvéért, hogy elköltözött a szüleitől, vagy amikor szakított a vőlegényével, egy menő, fiatal ügyvéddel. Leo bármire kész, mert vissza akarja hozni élete szerelmének emlékeit. De vajon sikerül-e Paige-nek valaha kiderítenie, miért változott meg így az élete, és képes lesz-e újra megszeretni Leot, vagy a férfi örökre elveszíti őt?

Üdítő színfolt ez a film az átlag amerikai romantikusok sorában, újabb jó példája az igaz történeteket feldolgozó moziknak. A történet kellemes arányban tartalmaz komikumot, könnyfacsaró pillanatokat, romantikát és értékes gondolatokat. Egyikből sem sokall be, nem válik túlzóvá, nagyon intelligensen állították össze a történetet. Különösen jók a narráló részek, amiket Leo szájából hallhatunk.

Mindez azonban kevés lenne, ha nem olyanok lennének a szereplők, amilyenek. Számomra abszolút Leo volt a legszimpatikusabb figura, a szerető férj, aki bármire képes lenne élete párjáért, de nem válik egyoldalúvá a karaktere. Paige élete azt példázza, mennyit változhat az ember, ha meg mer hozni néhány sorfordító döntést, akár annyira, hogy ezeket a döntéseket elveszítve először képtelen azonosulni az új helyzettel. A szülei voltak talán a legkevésbé szimpatikusak, de őket is meg lehetett érteni a maguk módján, hogy miért voltak annyira védelmezők, és miért próbálták ráerőltetni az elképzeléseiket a lányra. 

Ugyanakkor látszik a filmből, hogy ez mennyire nem működik, hogy akármennyire is szeretnénk magunk mellett tartani a gyerekeinket, néha muszáj a saját útjukra engedni őket. Komolyan elgondolkodtató, hogy vajon én mit tennék a különböző szereplők helyzetében, és az nagyon nagy dolog, hogy tényleg nem állít be semmit egyértelműen jónak vagy rossznak a film, hagy töprengeni.

Ami pedig különös nyomatékot ad a tartalomnak, az a rendkívül igényes és kidolgozott képi világ. A jelenetek megtervezése, a beállítások, a színvilág mind nagyon különleges és látványos, volt, így legalább annyira élveztem a szépséget a filmben, mint a történetet, és mivel ez alapvetően egy vizuális műfaj, ezért jó dolog szerintem.

Összességében nagyon kellemes kis film ez, ideális esti kikapcsolódás azoknak, akik igényes szórakozásra vágynak.

2012. március 8., csütörtök

Cecelia Ahern - Ajándék



(Könyvkuckó)

Mivel megfigyeltem, hogy perverz élvezettel olvasom mások könyveket lehordó kritikáit, ezért magamból kiindulva titeket sem kímélhetlek meg ettől az élvezettől. :D

Anno volt már egy félig sikerült próbálkozásom az írónőt híressé tevő könnyvvel, az Utóirat: Szeretlekkel, amit imádtam Reader’s Digest-es rövidített kiadásban… csakhogy a teljes könyv semmivel sem adott több élményt. De hát botor módon megvettem ezt a fregényt is, így karácsony utáni levezető mozgásként, gondoltam, elolvasom. Hát, nem kellett volna.

Lou Suffern igazi törtető szemétláda: napi huszonöt órát tölt a munkaidején, már rég elfelejtette, milyen a családjával foglalkozni. Soha nem figyel oda se a feleségére, se a testvéreire, se a szüleire, egyedül reménybeli előléptetése foglalkoztatja. A dolgok azon a napon változnak meg, amikor életében először ránéz Gabe-re, az irodája előtt lakó hajléktalanra. Rövid beszélgetésükből arra a következtetésre jut, hogy hasznára válhat a férfi kivételes memóriája és jó megfigyelőképessége, így szerez neki egy állást a cégénél. Gabe azonban több, mint furcsa: nem elég, hogy mindenki imádja, olyan hatékonysággal dolgozik, mintha több is lenne belőle. Amikor Lou, végleg megelégelve titokzatoskodását, kérdőre vonja, bevallja: egy csodagyógyszer segítségével valóban képes egyszerre két helyen lenni. És ezt az ajándékot kész Lounak is megadni… De vajon mihez kezd a férfi a kölcsönbe kapott idővel? Tud-e még változtatni a családjához való hozzáállásán, amíg nem lesz késő?

Ez nagyjából a fülszöveg tartalma, amivel nem is lenne gond, csakhogy ez a rövidke iromány a könyv háromnegyedének cselekményét leírja. Komolyan, az első 200 oldalon gyakorlatilag semmi sem történik, azon kívül, hogy számtalan aspektusból megtekinthetjük, Lou mekkora egy barom, illetve Gabe titokzatos cselekedetein töprenghetünk, de az egyik legnagyobb titkot, amin kedves, sötét főszereplőnk 190 oldalt tipródik, már ellőttük a fülszöveggel… gratulálok.

Egyébként a történet egy keretsztoriba van beágyazva, egy lelkiismeretes rendőr ezzel a mesével próbál némi értelmet verni egy lázadozó kamaszfiúba karácsonykor… ami csak azért mókás, mert azt a cselekményszálat sokkal szívesebben olvastam, mint a tényleges sztorit. :D

A karakterizálás elég gyéren van megvalósítva, elvileg Lou jellemfejlődése állna ugye a történet középpontjában, na, pont az marad ki a könyvből, legalábbis én nem nagyon találtam meg. A többiek is eléggé elnagyoltak, van ugye Gabe, aki nagyon titokzatos, van az odaadó, szenvedő feleség, az alkalmazottait emberszámba se vevő főnök, a nyomulós titkárnő, a morcos családtagok, a szemét ellenlábas, meg a mérhetetlenül cuki gyerekek. Hát, nem egy világmegváltóan eredeti sztori ez.

Az még hagyján, ha legalább jól lenne megírva… de még ebben sincs szerencsénk. Túl sok a leírás, néha meglehetősen hülyék a hasonlatok, és mindent megtudtam a vitorlázásról, amit soha nem akartam tudni. X(

És minderre a fantörpikus, csillámpónikat megszégyenítő mértékben sziporkázó befejezés teszi fel a koronát. Ami értelmetlen, hirtelen érkezik, és megpróbálja lenyomni a torkunkon az élet szép, és éljük amíg lehet, típusú tanulságot, ami itt most a megfelelő megalapozás híján elég furán jött ki.

Egy szó, mint száz, iszonyú sokáig szenvedtem ezzel a könyvvel, és nem mondhatnám, hogy megérte. Megkérdőjelezem abbéli vágyamat, hogy végigmenjek az írónő többi regényén. Mert ilyen biztos nem kell nekem még egyszer.


Cselekmény, történetvezetés: 10/1
Stílus: 10/2
Szereplők: 10/2
Érzelmek: 10/1
Összesen: 10/2


Egyéb:
Borító(k): Meglehetősen giccses, de egyedi, és passzol a témához. Az eredeti kevesebb színnel dolgozik, az ízlésesebb valamelyest.
Kedvenc szereplők: (1) Gabe (2) a feleség (3) a kislány
Kedvenc jelenetek: (1) Gabe kidobja a tablettákat (2) kezdés (3) Lou ott marad a beteg család mellett
Mélypont: nagyjából az egész, de különösképpen a vitorlázós leírás, illetve a befejezés
Kedvenc ötlet: az ablakon berepülő pulyka