Idézet


2011. május 28., szombat

Könyves kihívások, és egy kis teszt

Nos, ugyebár ezt már tudjátok, hogy részt veszek a Könyvmolypárbaj nevű megmérettetésen... Bevallom, kicsit kezdek aggódni, hogy a maradék négy könyvet nem tudom elolvasni szeptemberig, de hát közben jön egy nyári szünet, ami szerintem segíteni fog rajtam, idő szempontjából mindenképp.

De mivel telhetetlen vagyok, mint mindenben, így feltétlenül bele kell vágnom egy újabb kihívásba: körbe akarom olvasni az angol ABC-t olyan írókkal, akiktől eddig nem ismertem egy könyvet sem. Nézni fogom, mennyi idő alatt tudom megcsinálni, kíváncsi vagyok. Már tudom is, ki lesz az A, de erről majd bővebben később.

Összeraktam egy asszociációs tesztet könyvcímekkel, ami szerintem nagyon muris, próbáljátok ki! A megoldásaitokat szívesen várom  hozzászólásokban, ahova kikerül az én kitöltésem is.


Mondj egy általad olvasott könyvet, aminek a címében szerepel…
1. … földrajzi név?

2. …írásjel? (Nem vessző vagy pont.)

3. … egytől különböző számnév?

4. … szín?

5. … valamilyen idegen szó? (Nem tulajdonnévként.)

6. … állat vagy növény neve?

7. … igenév?

8. … a négy fő elem valamelyike?

9. … olyan személynév, ami nem a könyv egyik szereplőjének neve?

10. … egy különleges tárgy?

2011. május 23., hétfő

Túlélni és megélni a tragédiát

Daniel Keyes - Érintés

(Könyvkuckó)

Ugyan már elolvastam a következő listás könyvemet, de előtte még jöjjön egy másik regény, ami nagy hatással volt rám.

Barney Stark, a fiatal szobrász élete egy kis alkotói válságot leszámítva egészen olyan, mint mindenkinek a kertesházas övezetben: házassága ugyan a gyermekvállalás körülii állandó csatározásokba torkollt, a munka taposómalma pedig jóformán minden életkedvet és idealizmust kipréselt belőle, de mindenkire ez vár, amikor felelősségteljes felnőtt lesz, nem? Azonban minden a feje tetejére áll, amikor baleset történik a cégnél, ahol dolgozik. Max Prager, a barátja, akit minden nap ő vitt be a munkába csak töredékét viszi ki a ruháján az elszabadult radioaktív részecskéknek, de ez elég, hogy beterítse Starkék egész házát, és persze őket is megfertőzze. Ha még „csak” a sugárbetegség tüneteit kellene elszenvedniük! De sokkal rosszabb vár rájuk. Kiközösíti őket a kisváros valamiért, ami ellen semmit nem tehettek. Ráadásul a legnagyobb kavarodás közepén kiderül, hogy Karen nem sokkal a baleset előtt teherbe esett. Vajon van-e esély ezek után rá, hogy a gyerek egészséges maradt?

Keyes jó szokása szerint megrázó, magával ragadó, és nagyon emberi történetet állít elénk, ez esetben éppen arról, hogy hogyan lehet kibírni a szenvedést, a kiközösítést, a megalázottságot. Lehet-e újrakezdeni egy ilyen tragédia után, folyhat-e az élet újra a normális mederben, képes-e az ember újra célt, értelmet találni a létezésben?

Mélyen megérintett ez a könyv, mert úgy gondolom, ha nem is kapunk radioaktív szennyezést, ezek a kérdések olyanok, amiket néha-néha mindenki feltesz magának. A szereplők is többnyire megfogtak, bár Karen meg Barney néha olyan rondán viselkedtek egymással, hogy legszívesebben felpofoztam volna mindkettőt, de legalább jól bemutatta azt is a kötet, hogy a házastársak lelkileg mennyire távol kerülhetnek egymástól, még akkor is, ha történetesen még mindig egy ágyban alszanak. Ők tulajdonképpen két hozzáállást testesítettek meg, Karen életigenlése teljes mértékben ütötte férje begubódzó önsajnálatát. Mondjuk egyikük sem bírt olyan visszatetsző lenni számomra, mint Karen testvére, Mira, aki ennek ellenére egy nagyon jó karakter volt a történetben.

Persze a végére az ellentéteknek fel kell oldódnia valamilyen formában. Ne várjatok nagyon boldog befejezést, inkább kifejezetten életszagúnak mondanám a végkifejletet, ahogy az egész könyvet is.

Néhány emlékezetes idézet:

„Nincsen jó vagy rossz, s nincsen legjobb vagy legrosszabb megoldás. Mindkét út lélegzetelállító szerencsejáték.”

„Hogyan is értené? Legföljebb, ha maga is megváltoztatja a nevét, hogy utat találjon magának a világba. Honnan tudhatná, milyen az, amikor az ember elvágja a saját gyökereit, s aztán hátralévő életében azon töpreng, helyesen tette-e?”

„Arra van átkozva, hogy folyton a saját lábnyomaiba kelljen lépnie -, hogy mindent olyan déja vu érzéssel tapasztaljon meg, mely a valóságot mindig az álom vastag ködén át mutatja?”

„Barney most már szilárdan hitte, hogy amikor egy magzat in utero sír, akkor a halál ellen protestál. Hát a születés tulajdonképpen nem a halál kezdete? És azt a sok órát nem azért készítik az emberek, hogy eligazodást nyújtsanak a halálhoz vezető idő labirintusában? Az ember olyan, mint egy két lábon járó radioaktív izotóp: felezési ideje meghatározatlan, minden nap minden másodpercében pusztul egy kicsikét. Miért akarnánk, hogy ivadékunk meghalni jöjjön a világra?”


Cselekmény, történetvezetés: 10/8
Stílus: 10/9
Szereplők: 10/10
Érzelmek: 10/10
Összesen: 10/9

Enyhén spoileres infók:

Borítók: Az első kiadásé valami förtelem, rossz ránézni, mint egy másodosztályú krimié. Az alapján nem olvastam volna el, az fix. A legújabb kiadás borítója viszont szép.

Kedvenc szereplők: (1) Barney (2) Karen (3) Max Prager

Kedvenc jelenetek: (1) a befejezés (2) Barney kiosztja Myrát, miután lefeküdt vele (3) Barney elmegy felszedni egy prostit, de ahhoz túl undorítót fog ki, hogy félig vakon lefeküdjön vele (4) Karen bejelenti, hogy terhes (5) Barney kiakad Karen rendutálatán

Mélypont: amikor Myra a hitbéli meggyőződéseiről magyaráz

Kedvenc ötlet: a szobrászkodás... érdekes azok a részek és szerintem adnak egyfajta pluszt a történethez

2011. május 17., kedd

Agora

(Filmszemle)

Alexandria, időszámításunk utáni négyszázas évek. A tudományok és művészetek csodás városában a kor legkiemelkedőbb női tudósának, a csillagász Hypatiának életét követhetjük figyelemmel. Férfiak egész hada lesi minden szavát, és azon kívül, hogy tanulni akarnak tőle, némelyikük még a kezét is szívesen elhódítaná, a nőt azonban jobban foglalkoztatják a bolygók mozgásának rejtelmei, mint hűséges udvarlói. Békés élete azonban fenekestül felfordul, amikor a város vezetősége kiprovokál egy lázadást az egyre erősödő keresztény lakosságból, ami végül véres és kegyetlen harcba torkollik. Hypatia ugyan elveszti az édesapját, de maga megmenekül, és mivel csodálói egy része átkatolizál, és fontos pozíciókba kerülnek, egy ideig biztonságban van. Célja, hogy kiderítse, hol helyezkedik el valójában a Föld a Naphoz képest, és hogyan kering. Azonban a város vezetőinek szemét szúrja az intelligens és befolyásos pogány nő határozott fellépése. Amikor a zsidók és keresztények között újabb véres harc robban ki, többé már ő sem menekülhet…

Mindenféle kritikát lehet olvasni erről a filmről a neten, ezek általában megemlítik, hogy a rendező mennyire alulteljesít magához képest a filmmel kapcsolatban. Ha ez igaz, akkor mindenképpen meg kell néznem. A történet egyáltalán nem lapos, nem is dagályos, ahogy néha tapasztalhatjuk a történelmi alapú alkotások esetében. A valós események eltorzítása a mondanivaló érdekében persze előfordul, de ez nem annyira zavaró (kivéve a könyvtár lerombolását, mert az igen).

És mi is ez a mondanivaló? Nehéz meghatározni, mert nem nagyon szájbarágósan adják elő a dolgot, ami nálam kifejezetten jó pont… Én abban látom a film fő gondolatiságát, hogy megmutatják: a vallási fanatizmus kegyetlen és ostoba dolog, attól függetlenül, hogy milyen vallás képviselői követik el. Mondják keresztényellenesnek a filmet, amiben van valami, de csupán féligazság, hiszen a zsidókat, illetve a pogányokat sem tünteti fel sokkal jobb színben a film. Mindegyik oldal követ el hibákat, és ez itt a lényeg. Hogy ebben a kérdésben nincs igazság, nincs abszolút jó döntés, egyedül a tolerancia a kivezető út. (Ezt egy elkötelezett katolikus mondja!)

Aki viszont abszolút kiemelkedik a kor kusza erkölcsű emberei közül, az a főszereplő, Hypatia. Ebben a tökéletességbe hajló idealizálásban rejlik a karakter igazi gyengesége, de Rachel Weisz szerintem rendkívül hihetően alakítja a karaktert, ezért végül nekem is életszerűvé vált. A mellékszereplők talán még jobban: nekem elsősorban a szerelmes férfiak tetszettek, köztük a vallási fanatikussá lett egykori rabszolga, vagy Hypatia áttért tanítványai. Sok rendkívül jó színész játszik a filmben, és a látványvilág sem utolsó.

Összességében szerintem ez egy rendkívül hatásos és elgondolkodtató történelmi dráma. Ha bárhol megnézitek róla a beszélgetéseket, ellentétes véleményeket valló emberek kardoskodásait láthatjátok, de szerintem pont ez mutatja, hogy a mű elérte a célját. Bátran merem ajánlani.

10/8

2011. május 9., hétfő

Darren Shan és a démonok

Démonvilág I. – Démonmester – A vérükben van

(Könyvkuckó)

Grubbs Grady élete teljesen normális és átlagos mederben folyik, amíg egy szépnek induló nap végén démonok gyilkolják meg szüleit és nővérét, kis híján a fiúval is végeznek. Az élete ezután fenekestül felfordul, nem képes megbirkózni a gyásszal, és elmegyógyintézetbe kerül. Próbálja elmondani a körülötte élőknek, hogy valójában mi történt vele, de Vész herceget és csatlósait mindenki csak egy bolond fiú hagymázas képzelgéseinek hiszi. Mindenki, különc milliomos nagybátyját, Dervisht kivéve, aki megígéri: ha összeszedi magát, hozzáköltözhet. Grubbs végül kísérteties történetű vidéki kastélyába kerül, ahol szép lassan elkezd normalizálódni az élete (már amennyire normálisnak tekinthető, ha kiderül, hogy varázslók voltak a családban, és valamilyen rejtélyes oknál fogva egy csomó rokont megöltek még kamaszkorában), még barátot is talál magának a kissé bogaras Bill-E személyében. Azonban a fiú egy nap igen aggasztó sejtést oszt meg vele. Mi van, ha Dervish tényleg farkasember, és a következő teliholdkor nem tudja kordában tartani a benne élő szörnyeteget?

Végigolvastam az író Vámpírkönyvek sorozatát, ami (a végkifejletet leszámítva) nagyon megfogott, így elég magas elvárásokkal álltam neki második hosszabb lélegzetvételű sorozatának. Ezúttal nem kellett csalódnom.

Darren megtartott minden pozitív vonást, amit az előző könyveiben értékeltem: a lendületes történetvezetést, a személyes, magával ragadó szemszöget, az ötletes varázsvilágot, a kissé morbid, de élvezetes humort.

Azonban javult is az írással töltött évek alatt. Legalábbis nekem ez a könyv sokkal jobban tetszett, mint a Rémségek Cirkusza. Grubbs mérföldekkel emberibb, hihetőbb karakter, mint Darren (a másik sorozat főszereplője, nem az író) volt, és a történet is ígéretesebbnek látszik. Különösen tetszett az a realitás, hogy nyilván őrültnek hisznek a egy srácot, aki hirtelen démonokról kezd beszélni. Egyébként szerintem az elmegyógyintézetben töltött idő volt a legjobban megírva. A mellékszereplők sem mondhatók unalmasnak vagy sematikusnak, Dervish brutális egy nagybácsi lenne élőben, főleg azzal a hobbijával, hogy morbid tréfákat űz szegény, idegileg amúgy is labilis unokaöccsével. :D

Mindenképpen tovább fogok olvasni, de kissé aggaszt, hogy más szemszögéből lesz a következő rész (három párhuzamos történetet ábrázol a sorozat három különböző idősíkban), szóval nem tudom, mire számítsak. Kíváncsi vagyok, mint tud kihozni az alapötletből, amiből egyelőre szintén nem látszik túl sok, és csak remélni tudom, hogy nem száll el vele úgy a ló, mint a másik sorozatánál történt.

Cselekmény, történetvezetés: 10/10
Stílus: 10/9
Szereplők: 10/9
Érzelmek: 10/9
Összesen: 10/9

Enyhén spoileres infók:

Borítók: A vámpíros sorozathoz hasonlóan itt is brutálisan néznek ki a borítók, szerintem meglehetősen gusztustalan ez a mostani is. Ha a kinézete alapján ítélném meg a könyvet, nem olvastam volna el.

Kedvenc szereplők: (1) Dervish (2) Grubbs (3) Meera

Kedvenc jelenetek: (1) az a rész, amikor Grubbs az elmegyógyintézetben van (2) Meera beszaratja a farkasemberekről fantáziáló Grubbst (3) Dervish elsírja magát, amikor arról beszél, hogy talán megmenthette volna unokaöccse családját (4) befejező jelenet (először totál nem esett le, hogy Dervish szórakozott Grubbsszal XD)

Mélypont: az első fejezet vége (gusztustalan démonok kihúzzák az eddig ismert szereplők háromnegyedének a belső szerveit… kicsit megijedtem, hogy az egész ilyen véres lesz)

Kedvenc ötlet: a csata Vész herceggel, a családi arcképcsarnok

2011. május 6., péntek

Egy csokor gondolat

(Írói sarok)

„Mindenki úgy ír, ahogy tud, és ahogy akar.” (Csehov)

Nekem személy szerint nagyon tetszik ez az idézet, amit nyilván többféleképpen is lehet értelmezni, most az én verziómat olvashatjátok.

Mindenki úgy ír, ahogy tud. – Azt hiszem, ennek a résznek a jelentése elég nyilvánvaló. A szókincsünk, a helyesírási érzékünk, nyelvtani tudásunk alapvetően meghatározza, hogy milyen szinten vagyunk képesek megfogalmazni a mondanivalónkat. Általában ezt még a szerencsésebbek is elég alacsony színvonalon kezdik, azonban gyakorlással, tapasztalatszerzéssel, építő kritikákkal gyarapodva lehet fejleszteni a készségeinket.

Nekem is bőven van mit tanulnom ezen a téren, ezt nem is tagadom. Alapvetően az nem tetszik, amikor ezt összemossák a második kategóriával, és az esetleges nyelvi gyengeségek alapján teljes mértékben elítélnek egy amatőr írót. Ez szerintem nem helyes, hiszen minden írásban lehet találni valami jót, még akkor is, ha időnként nagyon kell keresni.

Mindenki úgy ír, ahogy akar. – Számomra nyilvánvalónak tűnik, hogy két, nyelvileg azonos szinten álló író sem fog ugyanúgy írni, sok esetben még akkor sem, ha épp hasonló témákat választanak. Ez abból adódik, hogy mindegyikünknek más a személyisége, a látásmódja, így soha nem fogunk azonosan hozzáállni egy kérdéshez. Ez az, amit nem hánytorgathatunk föl senkinek.

És ezért érzékenyek annyira az emberek a negatív kritikára. Hiszen ha el is tekintünk attól, hogy mennyi munkát fektetünk egy-egy írásba, az akkor is a személyiségünk egy darabja. Ha valakinek a kezébe adjuk a lényünk egy részét, akkor nyilván nem szeretnénk, ha rosszat mondana rá. Persze ezt a helyzetet is tudni kell kezelni, az élet velejárója, hogy nem kapsz mindig pozitív visszajelzéseket, sőt. De ettől függetlenül mivel minden emberben van valami jó, minden írásban is akad érték. Ha más nem, akkor az, hogy amíg dolgozott rajta, addig is fejlődött.

Miért írom mindezt? Gondolom, lehet sejteni, hogy én is kaptam rossz kritikát mostanság. A technikai gondjaimra vonatkozó részt elhiszem és aláírom, de abba nem nyugszom bele, hogy semmi érték sincs abban, amit írtam. Mert olyan nincs. Ráadásul, ha tényleg értéktelen lenne, akkor nem nyilatkozott volna róla ennyi ember pozitívan… remélem.

A másik problémám, hogy belekezdtem egy regény írásába, amit egy fiú szemszögéből próbálok hitelesen előadni. Hát… nekem ez általában nem szokott összejönni. Egyrészt az a gond, hogy én lány vagyok, másrészt a körülöttem élő pasik többsége is kifejezetten „széplélek”. Tud valaki pszichológiai szakirodalmat a férfiak működéséről, amiből megtanulhatom végre, hogyan helyezkedjek bele ebbe a számomra idegen helyzetbe?