Idézet


2011. december 23., péntek

Az Olvasók Viadala – 4. téma


Melyik a kedvenc THG könyved? Indokold meg, hogy miért! 
Milyen tetszési sorrendet állítanál fel a kötetekből, és miért? 
Hogyan folytatnád Te a sztorit, hogy ha erre lehetőséged adódna? Egyáltalán folytatnád -e? 
Szerinted angolul vagy magyarul jobb olvasni a trilógiát? 
Az örök kérdés: Team Peeta vagy Team Gale? Ki? és Miért?

Hú, az első kérdésre mindjárt nehéz válaszolni. Megpróbálom azért eldönteni, bár először mindenképp kénytelen vagyok külön-külön elemezni a köteteket, hogy aztán összehasonlítsam őket.

Az  Éhezők Viadala:

Az első kötet inkább a belerázódás volt, hogy úgy mondjam, főleg az elején nehéz volt beleszokni ebbe a világba, összezavarónak találtam, hogy mindennek a működését meg kellett érteni, de a könyv második fele már iszonyúan pörgött, csak úgy kapkodtam a fejem, a végére pedig rettentően megszerettem a történetet.

Ami tetszett a könyvben: a világ, a rengeteg izgalom, harc, a szerelmi szálak

Ami nem tetszett a könyvben: hogy ki lehetett találni Katniss túlélését, hiszen a többi kötetben is ő a főszereplő, hogy a csaj olyan lassan jött rá Peeta érzelmeinek valódiságára,  az eleje kicsit lassú volt

Futótűz:

Ennek már teljes rajongói hisztériával álltam neki, és nem csalódtam. A könyv első fele ez esetben is pangott egy kicsit, bár a Győzelmi Körút rész még tetszett, inkább az utána következőt nem igazán tudtam hova tenni. Különösebben nem lepett meg, hogy Katniss és Peeta visszamentek az arénába, de én személy szerint jobban örültem volna, ha mentorkodnak. Azért így is jó volt, szerintem végül egy nagyon erős átvezető kötetet kaptunk.

Ami tetszett a könyvben: az új mellékszereplők, a régebbi Viadalok történetei, Katniss és Peeta kapcsolatának alakulása

Ami nem tetszett: a lassú kezdés, Katniss tipródása Peeta és Gale között, meg minden más kapcsán, az olvasónyúzó függővég

A kiválasztott:

Rajongói hisztéria a tetőfokon, első két kötet újraolvasásával előkészítve a terep, október óta már szinte csak ez jár a fejemben. Ilyen várakozásokkal lehet nagyon pofára esni, de velem szerencsére nem történt meg. A könyv abszolút felnőtt a várakozásaimhoz. Érdekes módon itt az eleje mindjárt jól indult nekem, középen volt egy kis hullámvölgy, és a vége az megint nagyon magasan volt. Tökéletes befejezés, ha az előző két kötet csak azért volt, hogy ezt előkészítse, már akkor megérte.

Ami tetszett a könyvben: fejlődtek a karakterek (illetve jobban megismertük őket), Katniss felnőtté válása, a komorsága, a mondanivalója, a befejezés

Ami nem tetszett: Peeta kevés szereplése, illetve passzivitása, Katniss elutasítása vele szemben, Finnick számomra értelmetlennek és feleslegesnek tűnő halála (ami az Annie-től születő gyerekkel együtt elég közhelyes is... bármennyire is drámai és romantikus), hogy nagyjából ugyanazok a körzetek voltak exponálva, mint az előző kötetekben, így bizonyosakról alig kaptunk információkat (5,6, 9, 10)
Végül, ha sorrendet kéne felállítanom, azt mondanám, hogy: 1. A kiválasztott, 2. Az Éhezők Viadala és 3. Futótűz Nem azt mondom, hogy bármelyik kötet sokkal jobb vagy rosszabb a másiknál, épp ellenkezőleg, inkább azt  szeretném hangsúlyozni, hogy mennyire egységet alkotnak a kötetek, tökéletesen tudatos a szerkesztés, ügyes írói munka.
Alapvetően nem hiszek az erőltetett folytatásokban, szerintem ez úgy jó, ahogy van. Ha mégis lehetőségem lenne  folytatni, akkor azt hiszem, Katniss lányának a szemszögéből írnám meg az eseményeket az egyik szálon, a másikon pedig továbbra is Katniss szemszögéből. A következő generáció boldogulását követném szívem szerint nyomon, a szép új köztársaság válságával megspékelve. Érdekes lenne például megnézni, hogyan tudnák a fiatalok feldolgozni azt, hogy a szüleiknek milyen egy világban kellett élniük, és mi mindent meg kellett tenniük az életben maradásért. Ha kiélhetném minden vágyamat, akkor valószínűleg összehoznám a Katniss és Peeta lányát Annie és Finnick fiával (igen, tudom, hogy legalább tíz évvel idősebb nála, de pont ezért lenne vicces a dolog, például nagyon kíváncsi lennék Peeta arckifejezésére, ha elkezdene udvarolni az ő egyetlen kicsi lányának XD). El tudnék képzelni más szereplők szemszögéből megírt alternatív történeteket, például szívesen végigolvasnám Finnick, Peeta, vagy Haymitch nézőpontjából is a trilógia eseményeit.
Nem igazán tudom megítélni, hogy angolul vagy magyarul jobb-e olvasni a könyveket, hiszen össz-vissz A bitó szövegét olvastam el eredetiben. Ebből nagyjából sikerült így utólag leszűrnöm, hogy tényleg jó a fordítás, de először is éreztem, hogy magával ragad a stílus, és szívesen elmerülök egy-egy mondatban, ezért is döntöttem úgy, hogy nem próbálkozom az angollal, inkább várok a magyar megjelenésre, és nem a nyelvtudásom miatt, mert afelől aztán nyugodtan olvashattam volna eredetiben is. Csak hát magyarul kezdtem el, aztán így már ragaszkodtam hozzá.
Forrás: http://alicecullen88.deviantart.com/art/Catching-Fire-nightmares-185696880?q=gallery%3Aalicecullen88%2F795999&qo=20

Az utolsó kérdéshez szeretnék ajánlani egy cikket, amit natty fordított magyarra egy ismert angol nyelvű blogból:
http://lightland.gportal.hu/gindex.php?pg=27224047&nid=6003023 . Nos, ebből is látszik, mennyire megosztja a rajongótársadalmat a téma, a két oldal elég élesen elhatárolódik, illetve vannak közöttük semlegesek vagy csellengők is
.
Nos én egyértelműen Team Peeta voltam az interjús szerelmi vallomástól kezdve egészen a gyerekek megszületéséig. Talán ez azzal magyarázható a legkönnyebben, hogy alapvetően az életben is nagyon hasonló a férfiideálom Peetához. Soha nem jöttek be a macsós, lobbanékony srácok, én mindig is értékeltem, ha egy fiú érzékeny, jólelkű és kedves. Azt is szerettem Peetában, hogy annyira más volt, mint a többiek: a jóság és szépség tiszteletének szigete egy tombolóan erőszakos világban. Ráadásul végig következetesen képviselte az önfeláldozás erényét, ami számomra nagyon tiszteletreméltó dolog, azért is bíztam benne, hogy végül rengeteg szenvedés után, de elnyeri méltó jutalmát, ami csak Katniss lehetett, mert szegény srácnak semmi más sem maradt a végére.

Forrás: http://favim.com/image/199817/
Az, hogy Gale számomra soha sem volt igazi vetélytársa Peetának, talán nem csak a személyiségemből fakad. Úgy érzem, nekem Collins nem adott elég lehetőséget, hogy bizalmat szavazzak Gale-nek. Az első két kötet alapján azért nem tudtam dönteni, mert egyszerűen túl kevésnek éreztem az ő szereplését a történetben, nem tudtam úgy összehasonlítani őket, hogy Gale legtöbbet Katniss visszaemlékezéseiben szerepelt, amik mind egy oldalát mutatták meg, miközben Peetát rengeteg komplex szituációban megfigyelhettem.

A harmadik könyvben, ahogy azt sejtettem is, fordult a kocka, de számomra ez valószínűleg már túl későn történt. Egyrészt, már elköteleztem magam Peeta mellett, másrészt Gale tökéletesen bemutatta, miért nem kedveltem korábban sem. Erőszakos volt, bosszúszomjas és sokszor igazságtalan. Nem sikerült megszeretnem a történet végéig, pedig tényleg keményen próbálkoztam. Szerintem Katniss meglátása nagyon helyes volt, amikor rájött, hogy Gale mellett nem tudná újra felépíteni az életét, a fiú a szélsőségeivel minden jó szándéka ellenére is újra meg újra visszalökte volna a szakadék szélére.

2011. december 22., csütörtök

Suzanne Collins – Az Éhezők Viadala


 (Könyvkuckó)

Mostanság múlt egy éve, hogy megismerkedtem ezzel a különleges történettel, ráadásul a barátnőm, aki szintén a sorozat nagy rajongója, kérte, hogy írjak már egyszer róla egy ajánlót, így most megteszem, amit tudok.

Az egykori USA helyén egy katasztrófákkal sújtott, tönkrement bolygón Panem állama terül el, amit a társadalom felső rétege által kisajátított főváros, a Kapitólium, illetve a szükségleteit ellátó, iszonyú nyomorban és elnyomásban tengődő tizenkét Körzet alkot. Az egyik legrosszabb helyzetű térségben, a Tizenkettedik Körzetben, a szénbányászat központjában él főhősnőnk, Katniss Everdeen, akinek legkisebb gondja is nagyobb annál, hogy saját helyzetének kilátástalanságán merengjen. Mióta uganyis egy bányarobbanásban elvesztette az édesapját, ő kénytelen eltartani apátiába süllyedt anyját, valamint a kishúgát.


Katniss életét nem csupán a rendszeres éhínségek fenyegetik. Hetvennégy évvel ezelőtt a Tizenkét (akkoriban még Tizenhárom) Körzet fellázadt, és kis híján győztek is, de végül a Kapitólium technikai fölényével legyűrte az ellenállást. Bosszúból a Tizenharmadik Körzetet eltörölték a föld színéről, és létrehozták az Éhezők Viadalát, egy kegyetlen játékot, mely során minden körzetből egy-egy 12-18 év közötti fiút és lányt sorsolnak ki, akiket beterelnek egy zárt arénába, ahonnan addig nem jönnek ki, amíg csak egyetlen marad közülük életben. Ha ez még nem lenne elég, szörnyű végüket a Kapitólium lakói élvezettel, a Körzetekben élők pedig borzadva, de kénytelenek a televíziós közvetítéseken végignézni.
Panem rajongói térképe

Katniss sem kerülheti el a sorsát, kénytelen önkéntesnek jelentkezni a Viadalra, miután húgát kisorsolták. Párja pedig Peeta Mellark, a pék fia, akivel soha nem beszélt, de egy régesrégi napon megmentette a lány életét. Katnissnek mindent meg kell tennie az életben maradásáért, hiszen megígérte a családjának, hogy visszatér, de vajon képes lesz megölni huszonhárom másik kiválasztottat, többek között Peetát is, hogy végül ő legyen a győztes?

Nagyon sokáig tartott nekem, mire rávettem magam erre a könyvre, attól tartottam, hogy értelmetlen vérengzés lesz az egész, megspékelve néhány üres és közhelyes szerelmi szállal. Szerencsére egyik félelmem sem igazolódott be, hosszú idő óta ez a sorozat tudott a legjobban megfogni, visszahozva azt a gyerekes rajongást, amit már annyira hiányoltam az életemből.

Egy másik borító Peeta-rajongóknak :)
Sokan kifogásolják, hogy az ötlet egyáltalán nem eredeti, de én ezzel abszolút nem értek egyet. Eleve, ki mondja meg, mi számít eredetinek? A magam részéről már régóta azt vallom, hogy igazából nincs új a nap alatt, ha valamit valaki úgy tud megfogni, ahogy más még nem, akkor már érdemes elolvasni. Collins pedig határozottan ezt tette. Stílusa egyszerű, letisztult, mentes minden fölösleges sallangtól és cifrázástól, ettől olyan torokszorítóan nyers és erőteljes.

Véresnek ugyan véres a sztori, és elég depresszív is, de tizenhat év felett már simán el lehet olvasni lelki sérülések nélkül. Nem annyira horroros a könyv, mint amennyire annak idején számítottam rá, a belső szervek kifröcsögtetése helyett inkább a főszereplő, Katniss gondolkodásmódjában, lelki világában jelentkező változásokra koncentrál a könyv.

Azzal pedig lehet mit foglalkozni bőven. Katniss gyanakvó, zárkózott, pesszimista lány, nem csoda persze, hogy a nehéz körülmények között ilyenné vált, ennek ellenére engem elég gyakran zavart a negativitása. Peeta pont az ellentéte: humoros, nyitott, érzékeny, kapcsolatokat könnyen teremtő srác, aki rettentő jól bánik az emberekkel. Katniss elég gyorsan kezdené megkedvelni, ami ugye gond, mert talán végeznie kell vele az arénában. Mindeközben meg van győződve arról is, hogy Peeta cselekedetei csupán bonyolult megtévesztő taktikájának részei, hiszen nyilván ő is túl akarja élni ezt a rémálmot. A lány többnyire az otthonáról őrzött emlékek közé menekül, főképp a legjobb barátjával, Gale-lel az erdőben orvvadászattal töltött órák körül forognak a gondolatai. Mindeközben túl is akar élni, de borzasztóan elkeserítőnek és igazságtalannak is érzi a szituációt, meg úgy általában nincs elragadtatva a gondolattól, hogy tetőtől talpig bekamerázva kell elpatkolnia. A fejében sokszor elég nagy a zűrzavar, és ebből mi is kapunk bőven, hiszen az ő szemszögéből követhetjük végig az eseményeket, méghozzá egyes szám első személyben, jelen időben. Az időkezelés eleinte elég furcsának tűnhet, de hamar bele lehet rázódni, és egy idő után már teljesen természetesnek hat.
Egy ügyes fotómanipuláció, a film alternatív szereposztással 

Igazából az a jó ebben a könyvben, hogy van benne minden: akció, harc, mély gondolatok, társadalomkritika, bonyolult érzelmek, amik közül sokszor igen nehéz eldönteni, hogy mi a valóság és mi a manipuláció. Szerintem Collins könyve akkor is friss hang az ifjúsági könyvek körében, ha nem is tökéletesen egyedi minden eleme, érdemes megismerkedni vele.

Cselekmény, történetvezetés: 10/10*
Stílus: 10/10
Szereplők: 10/10
Érzelmek: 10/10*
Összesen: 10/10*

Innentől kezdve az ajánló SPOILEReket tartalmaz:

Az ominózus német borító
Sajnos elolvastam a második könyv fülszövegét, így jóval azelőtt ismert volt számomra kötet végkifejlete, hogy ténylegesen elkezdtem volna olvasni. Ennek ellenére a kicsit lassú első száz oldal után végigizgultam az egészet, tépkedtem a hajam mindig, amikor le kellett rakni a könyvet, mert jó, hogy mindenki más meghal Katnissen és Peetán kívül, de hogyan fog ez bekövetkezni? Mert az ugye egyáltalán nem mindegy, hogy ki/mi végez velük, és milyen körülmények között. Szegény kis Ruta volt a legrosszabb, az ő halála nagyon megrázott, legalább annyira szíven ütött, mint Katnisst, akiben a kemény külsőt megcáfolandó eléggé érzékeny és törődő lélek lakik, legalábbis a gyerekekkel és az elesettekkel kapcsolatban nagyon erős védelmezési ösztön működik benne.

Amihez viszont abszolút nem ért, az az emberek kezelése. Nem értem, hogy nem vette észre korábban, hogy Peeta nem csak halandzsázik, hanem tényleg szerelmes belé, szerintem ez nagyjából mindenki számára előbb nyilvánvalóvá vált, mint neki. De hát Katniss ilyen. Emlékszem, a könyv végét borzalmasnak találtam, szó szerint sikítottam a folytatásért, annyira tudni akartam, mi lesz a szereplők további sorsa. :)

Már ebben a kötetben megfigyeltem, hogy a fantáziám nagyon sok szempontból úgy működik, mint az írónőé, rengeteg helyen pont ugyanazt írtam volna én is, amit ő, így a cselekmény kissé kiszámítható volt számomra, de ettől még nem unalmas, sőt. Szerettem. Nagyon.



Enyhén spoileres infók:
Borító(k): Több jó borítót is láttam, bár a német vicces egy kicsit, nagyon hasonlít a Csúfokéra, nem? Mindenesetre az eredeti, amivel magyarul is kiadták szerintem a legjobb, letisztult, de hatásos.
Kedvenc szereplők : (1) Peeta (2) Ruta  (3) Haymitch (4) Effie (5) az Avox lány
Kedvenc jelenetek: (1) Ruta halála (2) amikor Katniss Peetával van a barlangban, azt végig nagyon élveztem, főleg Peeta sztoriját arról, hogy hogy szeretett bele a lányba (3) amikor Katniss fölrobbantja a raktárat (4) Katniss bemutatkozása a Játékvezetők
Mélypont: nem emlékszem, hogy lett volna… erősen kétlem, hogy volt
Kedvenc ötlet: az ókori római párhuzamok, a világ felépítése

2011. december 8., csütörtök

Darren Shan: Démonvilág IV. - Áldozat – Sikolyok a sötétben


 (Könyvkuckó)

Figyelem! Mivel ez egy sorozat többedik részének ajánlója így SPOILEREKET tartalmazhat. Az előző részekről írt ajánlók itt érhetők el: 1. Démonmester 2. Démontolvaj 3. Vérfüred.

Bec furcsa lány: pontosan emlékszik élete minden egyes pillanatára az első lélegzetvételétől kezdve. Így azzal is tisztában van, hogy anyja menekülés közben hozta őt világra, majd nem sokkal azután, hogy elért egy biztonságot nyújtó tábort, meghalt. A kislányt végül magához vette a törzs, és a papnő mellett nőtt fel, hiszen megadatott neki a varázserő adománya. A törzsükre azonban nehéz idők járnak: démonok dúlnak a környéken, a folytonos harc szép lassan felőrlik a tartalékaikat. Amikor egy nap egy különös, féleszűnek látszó fiú vetődik a táborukba, csak sokasodnak a bonyodalmak. A fiú ugyanis talán nem magától találta meg épp őket… Végül egy kis csapattal Bec útra kel, hogy utána járjon, honnan jött a fiú, és talán azt is kiderítse, mit lehet tenni a földet elözönlő démonokkal. Azt már csak remélni meri, hogy a származására is fény derül…

Eddig ezt a kötetet élveztem a legjobban. Nagyon tetszett, hogy a középkori Írországba helyezte a cselekményt, Shan nagyon korhűen ábrázolta a hátteret, és így egy igazán különleges világot teremtett nekünk, sokkal jobbat, mint amilyet a jelenkori helyszínein sikerült. A kelta mitológia a lehetőségekhez mérten részletesen ki volt fejtve, élveztem a bolyongást egy olyan világban, amit épp csak elhagytak az ősi istenek, és korántsem a démonok voltak az egyetlen különös lények a csodás tájakon.

A szereplőkkel messzemenően elégedett vagyok, a furcsaságaikat én abszolút betudtam annak, hogy egy másik kor szülöttei, igazából a viselkedésük illett az élethelyzetükhöz, az adott világ játékszabályaihoz. Becet kifejezetten megkedveltem, jelen pillanatban határozottan ő a legszimpatikusabb a három főszereplő közül. A mellékszereplők is szimpatikusak voltak.

A végkifejletet ugyan a cím alapján elég hamar kitaláltam (de azért jóval később, mint a második kötet esetében), de így is maradt min agyalni, néhány dolog tényleg csak a könyv legvégén esett le, ennek pedig örültem. Az alcím egyben a kötet zárómondata is, és nagyon nagyot üt abban az adott jelenetben, rettentően eltalált befejezés volt.
Sajnálom, hogy valószínűleg több kötet nem fog ebben a korban játszódni, szívesen olvastam volna még hasonló hangulatú részt, de ettől függetlenül kíváncsian várom, melyik szálon és hogyan megy tovább a cselekmény.

Cselekmény, történetvezetés: 10/10
Stílus: 10/8
Szereplők: 10/9
Érzelmek: 10/9
Összesen: 10/9

Enyhén spoileres infók:
Borító(k): Legalább most a színe harmonikus.
Kedvenc szereplők : (1) Bec (2) Fiachna (3) Gyorsanfut (4) Drust (5) Goll
Kedvenc jelenetek: (1) búcsú Fiachnától (2) Bec megtalálja a törzsét (3) befejezés (4) látogatás az ősi isteneknél (5) a csapat a törzs elhagyása mellett dönt
Mélypont: nem volt :)
Kedvenc ötlet: a kelta mitológia felhasználása, a gyönyörű tájak

2011. november 22., kedd

Az Olvasók Viadala –3. téma


Ha Te lennél a rendező hogyan készítenéd el a filmet/ filmeket? Trilógiában jelentetnéd meg, vagy ( mint a felröppent pletykák szerint) az utolsó részt két szakaszra bontanád? A már meglévő, ismert színészekkel dolgoznál, vagy lenne akit lecserélnél, mert olvasás közben nem így képzelted el az adott karaktert, akit majd játszani fog? Ha csere történne, ki vagy kik lenne/ lennének a cseréd/ cseréid? 
Belevonnád -e az írónőt a forgatókönyv írásába? Konzultálnál -e vele bizonyos jelenetek végett? 
Melyek lennének azok a részek amiket semmiféleképpen sem hagynál ki a filmből? Melyek lennének azok a jelenetek amiket szíved szerint hanyagolnál?

Szerintem az Éhezők Viadala az ideálisan filmesíthető könyvek közé tartozik, ezt nagyjából az első rész közepe óta így érzem. Aránylag rövidek a kötetek, kevés felesleges mellékszállal, ráadásul nagyon akciódúsak, tele lehet őket rakni menő effektekkel, és még szerelmi szál is akad a női közönségnek. :D Igazi hollywoodi kasszasikert lehet belőle csinálni, és még nem is kellenek nagy erőfeszítések hozzá…

Mivel a harmadik részhez még nem volt szerencsém, ezért nem tudom megmondani, hogy egy filmbe hoznám, vagy kettőbe, de mivel hallomások alapján nem hosszabb az első két kötetnél, ezért szerintem bele fog férni egy filmbe, 500 oldal alatt nem érdemes bontani. (Gyakran felette se nagyon.) :D

A színészek egy részével elégedett vagyok, másokkal nagyon nem. Kezdetnek mindjárt a Katnisst játszó Jennifer Lawrence nem tetszik, szerintem nem elég karakteres az arca a szerephez, túl kerek, babás. Én valószínűleg nem őt választottam volna főszereplőnek. A fiúkkal meg a Viadal résztvevőivel elégedett vagyok, inkább a felnőttszereplők terén lőttek mellé többször. Kivétel még Prim, aki egyrészt egyáltalán nem hasonlít az állítólagos nővérére, másrészt meg nekem nem is szimpatikus. Akiket viszont határozottan lecserélnék, azok elsősorban Haymitch és Effie, másrészt talán Cinna. Őket egyáltalán nem ilyennek képzeltem, persze a filmig nem lehetek biztos benne, hogy játszani is rosszul fogják a szerepet, remélem, tévedek. Mindenesetre még nem írtam le őket teljesen, lehet, hogy játék alapján el fogom nekik hinni a szerepüket. (Egyébként Josh Hutcherson (Peeta) tényleg FOLYAMATOSAN ráncolja a homlokát ebben a filmben? Majdnem minden képen azt látom…)

Személy szerint mindenképpen kérném az írónő segítségét a film megtervezéséhez, mind a forgatókönyv, mind a szereplőválogatások terén, hiszen mindenkinek úgysem lehet jót csinálni, de mégiscsak az ő fejéből pattantak ki ezek a karakterek, akkor már érvényesüljön az ő akarata. Például ha valamelyik szerepre több alkalmas színész is jelentkezik, megkérdezném az ő véleményét. A kulcsjelenetekről is konzultálnék vele.

Na, innen szedték a fantaszmesés magyar címet...
Szívem szerint jóformán semmit sem változtatnék a cselekményen, hiszen szuper már úgy is, ahogy van. Persze, gondolom, a lassabb, gondolkodósabb részek a média eltérő természete miatt fel lesznek pörgetve, de ez nem feltétlenül baj, én elbírom a kisebb eltéréseket a könyvtől, rugalmas filmnéző vagyok. :D Azért mondjuk vérzik a szívem, hogy Madge-t kiírták a filmből, kíváncsi vagyok, ebből hogy másznak ki (mégis honnét szedi Prim a színarany kitűzőt?). Nekem, ha rövidítenem kéne, mindenképp átgondolnám, hogy az adott változtatás értelemzavaró-e a történet szempontjából vagy sem, és ha muszáj változtatni, hogyan lehet a legjobban kiküszöbölni a következetlenséget. Ez fontosabb számomra annál, mint hogy pontosan úgy történjen minden apróság, mint a könyvben, de mivel az alapból logikus, általában az eredeti megoldás jobb szokott lenni. :)

2011. november 20., vasárnap

John Green – Alaska nyomában


 (Könyvkuckó)

Te hogyan jutsz ki a labirintusból?

Már érkezem is az első könyvmolypárbajos olvasmányommal, amin rekord idő alatt faltam végig magam (főleg, ha azt is beleszámítjuk, mennyire nem volt időm olvasni), és mély benyomást tett rám.

Miles Halter Floridában, szülei óvó szárnyai alatt tengeti végig a nagyon nem népszerű srácok unalmas gimis pályafutását, és leginkább egyetlen érdeklődése különbözteti meg a kortársaitól: rajong híres emberek utolsó mondataiért. Mégis, érzi, hogy az élete több is lehetne ennél, szenvedélyesen keresi a „Nagy Talánt” (ahogy egy utolsó mondatban nevezték). Kutatása arra sarkallja, hogy életét hátrahagyva Alabamába menjen, ahol beiratkozik édesapja régi előkészítő iskolájába, a Culver Creekbe.

Itt mindjárt megismerkedik a suli két meghatározó egyéniségével: Chippel (Ezredes), az ösztöndíjas zsenipalánta szobatársával, aki tudja a világ összes országának fővárosát, és nagyon penge matekból, valamint Alaskával, az iskola legjobb nőjével, aki pedig odavan a szépirodalomért, és remekül korrepetál. Azonban emellett el kell még mondani róluk, hogy ők aztán minden buliban és balhéban nyakig benne vannak, ami a Creek falai között történik. Kedvenc szórakozásuk borsot törni éber felügyelő tanáruk, a „Sas”, valamint a hétköznapi harcosok (azok a gazdag srácok, akik hétvégékre hazajárnak a suliból) orra alá. Persze haverjukként Miles (Pufi) is azonnal belekerül a két párt között folyó csatározásba. A tanórák rendjét ezek a balhék, néhány nagy beszélgetés, illetve az első szerelem színesíti.

A könyv első, nagyon szembetűnő tulajdonsága, hogy szerkezetileg két részre oszlik: „Azelőtt” és „Azután”. 128 nappal azután, hogy Miles elindul otthonról, olyan esemény történik, ami örökre megváltoztatja ő és barátai életét, majd az „Azután” az újra magukra találás, a tragédia feldolgozásának, a továbblépésnek a története. A borító, a fülszöveg és a cím alapján nem nehéz kitalálni, hogy mi fog történni, de azért próbálom nem lelőni a poént, legyen elég annyi, hogy Alaska nyomában járni korántsem az élet legkönnyebb dolga.

Nagyon-nagyon-nagyon tetszett a könyv, aminek több oka van. Egyrészt rettentően olvastatja magát, a cselekmény végig lekötött, a stílusa nagyon könnyed, de mégis drámai a megfelelő helyeken, alig tudtam lerakni. Az utolsó 80 oldalt nagyjából együltő helyemben fogyasztottam el.

A másik, amivel kivívta az elismerésem az író, hogy Green van elég bátor, és fel meri rúgni a konvenciókat. Az okos kölyköknek is van élete, és időnként ők is kaphatók egy kis mókára, de a hétköznapi harcosok-mások ellentét sem olyan áthidalhatatlan és végleges, mint például a Griffendél-Mardekár ellentét a Harry Potterben. A karakterek nem sarkítottak, mindnek megvan a maga hibája és erénye, fejlődik a jellemük, és néha olyan dolgok derülnek ki róluk, amik átírják az addigi képünket.

Talán sokat elárul a könyvről, ha elmondom, hogy az egyetlen tanóra, ami részletesen van ábrázolva benne, az a vallástörténet. Igen komoly szerepet kap a regényben a filozófia, illetve a komolyabb gondolatok, és ezt is imádom benne. Nagyon fontos kérdéseket feszeget a könyv, mint például, hogy mi az élet értelme, mi lehet a halál után, miből meríthet reményt az ember, helyrehozhatók-e a hibáink, és hasonlók. Nem rágja szájba a válaszokat, de elgondolkodtatja az embert, és ez a lehető legjobb kombináció.

Szóval mindenkinek csak ajánlani tudom a könyvet, mert engem teljesen levett a lábamról, és már alig várom az író következő regényét, ami körül nagy a titokzatosság, de már azért elkezdtek elhinteni a tengerentúlon egy-két információt.

Cselekmény, történetvezetés: 10/10
Stílus: 10/10
Szereplők: 10/10*
Érzelmek: 10/10*
Összesen: 10/10

Enyhén spoileres infók:

Borító(k): A magyar borzasztó, a türkiz színen kívül semmi sem tetszik benne, mindegyik külföldi borító jobb nála.

Kedvenc szereplők : (1) Miles (2) Alaska (3) Ezredes (4) Takumi (5) Lara

Kedvenc jelenetek: (1) zárás Takumi levelétől (2) bejelentik Alaska halálát (3) istállóbuli (4) Sas elkapja a fiúkat az Alaska-emlékbalhé után (5) Miles és Chip elmennek oda, ahol Alaska meghalt

Mélypont: Miles és Lara az orális szexszel próbálkoznak

Kedvenc ötlet: a balhék kidolgozása, a vallástörténet-órák


2011. november 18., péntek

Libba Bray – Rettentő gyönyörűség


 (Könyvkuckó)

Szavaztattam még annak idején, hogy melyik nyári olvasmányomról alkossak itt véleményt, és mivel erre esett a legtöbb szavazat, így teljesítem a közönség kívánságát.

Emlékszem, még tavaly nyáron azért vettem meg a könyvet, mert olvastam róla egy pozitív ajánlót, és nem volt mire költenem az ajándék könyvutalványomat, így ez lett belőle. Aztán amíg el nem kezdtem olvasni, azon paráztam, hogy biztos nem lesz jó a könyv, mert csak nem bírják megállni, hogy vámpírokat rakjanak bele, vagy valami más borzalmatosságot, és biztos egy ilyen lapos, romantikus izé lesz belőle. Hát, ilyen szempontból pozitívan csalódtam. :D

Gemma Doyle cseppet sem átlagos életet él Indiában, amikor is egy napon édesanyja bizarr gyilkosság áldozatává válik. Az ügyet eltussolják, Gemma senkivel nem beszélhet a történtekről, mint ahogy apja ópiumfüggését is titokban kell tartania. Hogy biztosan jó helyen legyen, Angliába viszik, ahol a híres-hírhedt Spence Akadémia növendékéve válik. Gemma itt mindent megtesz, hogy beilleszkedjen a lányok közé, mégsem tud szabadulni kívülállósága érzésétől. Ráadásul egyre jobban aggasztják azok a különös látomások, amik mind gyakrabban törnek rá, és ha mindez még nem lenne elég, az  az indiai fiú is felbukkan, akivel utoljára édesanyja halálakor találkozott…

Ha lerántom a könyvről a fantasys részt, akkor végig az a benyomásom volt, hogy tulajdonképpen az Abigélt olvasom viktoriánus kiadásban. Persze tudom, hogy ennek semmi alapja, Bray nyilván nem ismerheti az említett magyar regényt, de ettől még nagyon hasonló hatást keltett bennem a könyv. A történet alapvető vonulata (szerencsétlen sorsú, félárva lányt benyomják egy bentlakásos iskolába, ahol úgy érzi, senki sem érti meg, megpróbál beilleszkedni a zárt közösségbe, hatalmas nehézségek árán végül sikerül, de szembe kell néznie a külvilágban rá leselkedő veszéllyel… ) egy az egyben azonos séma. A karakterek nagy része (Gemma és Gina, a mogorva, zárkózott főszereplők; a népszerű lány; a szegény, de tehetséges lány, stb.) is könnyedén megfeleltethetők.

Ami nagy különbség, hogy míg az Abigél esetén minden karakter nagyon ül, a Rettentő gyönyörűség esetén ez kevésbé áll fent. A főszereplő itt is nagyon jó, de a lányok, akármilyen háttérrel is érkeztek, felszínesnek, áttetszőnek tűnnek, a barátságuk pillekönnyű. Persze nem állítom, hogy minden karakter rossz, például Kartikban is van bőven fantázia (ami egyelőre kihasználatlanul maradt), és amennyire fel tudom idézni, a felnőtt karakterek egészen jók voltak, például a rajztanárnőt nagyon szerettem.

Ha hozzáveszem a dologhoz a fantasys vonalat, akkor az némileg javítja a képet. A másik világba átlépés ugyan nem valami eredeti, de amilyen ez a világ… hát az nagyon tetszik. Kellemesen eredeti, kellemesen rejtélyes, megfelelően varázslatos. Mondjuk talán kicsit túl sok a kérdőjel, de azért van még két kötet, hogy megtudjunk, többet, nem igaz? A nyomozós szállal kapcsolatban ugyanez a helyzet, az írónő épp csak elhint pár információt, étvágygerjesztőnek jó, de egyelőre semmi több. Inkább Gemma öntudatra ébredése, beilleszkedési problémái, illetve a viktoriánus hölgyikepalánták lázadozása áll a középpontban.

Alapvetően élveztem a könyvet, jó volt valamit olvasni ebből a miliőből, a cselekmény is lekötött, mégis azt érzem, hogy egyelőre hiányzik valami ahhoz, hogy ez igazán nagy kedvenc legyen. Talán majd a következő kötetekben megtalálom.

Cselekmény, történetvezetés: 10/9
Stílus: 10/9
Szereplők: 10/7
Érzelmek: 10/8 (túl kevés Kartik)
Összesen: 10/8

Enyhén spoileres infók:

Borító(k): Rettentően gyönyörű (XD), irtó jó a stílusa, az embernek azonnal kedve támad tőle elolvasni. :D

Kedvenc szereplők : (1) Gemma (2) Kartik (3) a rajztanárnéni (4) Pippa (5) Gemma bátyja (akkor is ha genyó volt… annak jó volt)

Kedvenc jelenetek: (1) Gemma azt álmodja, hogy lefekszik Kartikkal (2) Pippa halála (3) kezdés (4) Kartik felbukkanása az erdőben (5) Gemma megcsókolja Kartikot, hogy mentse a bőrüket

Mélypont: nem emlékszem különösen lelombozó részre

Kedvenc ötlet: a világok működése


2011. november 12., szombat

Az Olvasók Viadala –2. téma


Időhiány miatt a második témát csak most közlöm, remélem, hamarosan követi a harmadik.

A második hónap témái:

Ha interjút készíthetnél Suzanne Collins-al, miket kérdeznél tőle? Írj egy képzeletbeli interjút, amit az írónővel készítesz! Melyik könyvbéli szereplővel találkoznál szívesen a való életben is? Tőle mit kérdeznél, és szerinted mit válaszolna? Készíts egy képzeletbeli interjút valamelyik karakterrel. 
Szerinted mi fog történni, milyen titkokra derül fény a 3. kötetben? Mit gondolsz, az írónő be merte-e vállalni valamelyik meghatározó szereplő halálát?

Képzeletbeli interjúm kérdései:
1. Mi adta a sorozat alapötletét?
2. Olvasta-e bármelyiket azon könyvek közül, amiknek alapgondolatával a trilógiát összehasonlítják? (A legyek ura, Battle Royale, stb.) Inspirálta valamelyik a regény írása során?
3. Mennyire érdemes jelentőséget tulajdonítanunk a szereplők nevének? Akadnak közöttük beszélő nevek? A római neveknél vonható párhuzam a történelmi alakok és a karakterek között?
4. Hogyan tervezte meg a cselekményt? Melyik részek születtek meg először a képzeletében? Volt olyan, amivel nehezen boldogult?
5. Mi inspirálta arra, hogy a narrációt egyes szám első személyben és jelen időben fogalmazza meg?
6. Akadt olyan karakter, aki különösen közel állt a szívéhez? Volt, akinek nehezére esett megírnia a halálát?
7. Meglepte a könyv kedvező fogadtatása? Mi a legkedvesebb története a rajongókkal kapcsolatban?
8. Mi a véleménye a készülő filmadaptációról? Mennyire engedték belefolyni a munkálatokba? Egyetért a színészek kiválasztásával?
9. Szeretne még hasonló műfajú könyveket írni? Vannak már tervei a következő regényéről?

Sok karakterrel szívesen elbeszélgetnék, de most különösképp Finnick lelkébe vájkálnék bele, hiszen róla viszonylag kevés információt adott a második kötet. Az írónő nevében nem szeretnék nyilatkozni, de az esetében megpróbálok valamiféle válaszokat rögtönözni. :) Ismétlem, még csak az első két könyvet olvastam, így arra tudok támaszkodni, amit ott szereztem. Az interjú nincs semmilyen, a regények sztorijához kapcsolódó szituációba beágyazva, sőt, direkt kívülről szemléli a dolgokat.

­– Nos kedves Finnick! Először akkor tűntél fel a közönség előtt, amikor elképesztő teljesítményt nyújtva, mindössze tizennégy évesen megnyerted a Viadalt. Miből merítettél erőt azokban a napokban?
F.: Ez most komoly kérdés? Hát… igazából semmiből. Végig az járt e fejemben, hogy nem akarok meghalni. Úgyhogy ki kellett nyírnom mindenkit, mielőtt ők ölnek meg engem. Jó támogatóim voltak, ezért sikerült. Komolyan, ilyen helyzetben jobb nem gondolkodni semmin.

– Milyen képességek segítettek ehhez a győzelemhez? Kellett hoznod valamit otthonról, ezt nem lehet három nap alatt megtanulni.
F.: Mifelénk az árva gyerekeknek nincs sok választási lehetősége. Öt éves koromtól kezdve a halászhajókon dolgoztam. A legtöbb hallal nincs gond, de vannak olyanok, amik túl nagyok, és amikor behúzzák a hálót, elvághatják az éles hátúszójukkal. Na, azokat a hozzánk hasonló kölyköknek kellett agyonvernie, jobb esetben ledöfni. Az ilyesmiben megizmosodik az ember.

http://alicexz.deviantart.com/gallery/25809755#/d495z14
– Feltételezzük, hogy elég volt a hegyes tárgyakban szerzett jártasságodat megmutatnod a Játékvezetőknek az első alkalommal. Na de mit tettél a másodszor?
F.: Komolyan, szivi, ha megmondanám, meg kéne, hogy öljelek. :)

– A múltadat ismerve ez nem üres fenyegetés. A statisztikák alapján a tiéd minden idők legjobb gyilkossági indexe, ráadásul te voltál az utóbbi néhány év legnépszerűbb Mentora is. Mit szóltál hozzá, hogy ennek ellenére mégis a versenyzők között találtad magad?
F.: Elhiheted, nem tapsikoltam az örömtől. Valahogy reméltem, hogy most már életem végéig azt fogom nézegetni, hogyan kaszabolják egymást a kölykök. Az sem nagy boldogság, de egy újabb Viadalnál azért jobb.

– Ez alapján nem  csoda, hogy fontos szerepet vállaltál a Nagy Mészárlás bojkottálásában.
F.: Minden barátom benne volt. Nem lehetett kihagyni. Meg sajnáltam a két újoncot. Ahogy helyt álltak a Viadalon, nem ezt érdemelték. Komolyan, mégis ki gondolja, hogy rajtuk lehet leverni generációk minden bűnét és sérelmét? Végső soron csak gyerekek. Valakinek közbe kellett lépni.

– Mindenesetre nem siettétek el, hogy kinyilvánítsátok a szándékaitokat. A te első találkozásod Katnissel például kifejezetten zavarba ejtőre sikerült.
F.: Fent kellett tartani a látszatot a Kapitólium kedvéért, különben még azelőtt lebukunk, hogy elkezdődött volna a móka. Ha engem kérdezel, nagyon kevés Győztes van, akiben hiányzik a képesség a szándékainak elrejtésére. Még a legjobb harcosoknak is félrevezetéshez kell folyamodnia időnként. Másrészt meg akad egy személyesebb jellegű indokom is: Johannával az elején összebeszéltünk, hogy kicsit megizzasztjuk az újakat, hadd lássuk, mennyire bírják a gyűrődést. Egész jól teljesítettek. :D

– Katnissnek említetted, hogy szeretsz titkokat gyűjteni. Mégis, miféle titkokra lehet szüksége egy olyan srácnak, mint te?
F.: Ó, bármilyenekre. El se hinnéd, mennyi mindent képesek az emberek kikotyogni, ha egy kis törődést adsz nekik. Mentorként és lázadóként is sok dolognak jó hasznát vettem, amit az ágyban hallottam. Az információ hatalom, szokták mondani.

– Ha már az ágynál tartunk: hány lánynál is sütögeted a pecsenyédet?
F.: Nem szeretek számokat mondani, az olyan lealacsonyító. Párhuzamosan csak néhánynál. Amikor a Kapitóliumban vagyok, mindig nagy a nyüzsgés. Azért jó visszamenni a Negyedik Körzetbe, mert ott a rajongói leveleket leszámítva békén hagynak. Azért felszabadító, hogy most már legalább páran tudják, hogy igazából csak Annie számít nekem.

– Annie… mesélnél nekünk róla?
F.:  Három év van köztünk. Kis törpe volt még, amikor az árvaházba került, de nem nagyon akart barátkozni senkivel. Nekem jól esett a társasága, mert olyan rémültnek látszott, azt hiszem, mindenesetre akadt valami bája, az biztos. Rászálltam, aztán egyszer csak összebarátkoztunk. Addig nem nagyon akartam többet tőle, amíg ott nem voltam az Arénában. Hát, nagyon fiatal voltam még akkor is, de azt azért már felfogtam, hogy ő a legfontosabb nekem az egész világon. Miután hazamentem, magammal vittem őt a Győztesek Falujába. Aztán… nem tudom, csak úgy összejöttünk. És egész sokáig boldogan éltünk, ha nem jön a hülye Viadal… Pedig soha nem engedtem őt feliratkozni tesszeráért. Összesen négyszer szerepelt a neve a gömbben.

– Te azon a Viadalon egy volt osztálytársadat mentoráltad, igaz?
F.: Igen. Majdnem belepusztultam, hogy végig is kellett néznem az egészet. Rohadt egy Viadal volt.

– Utána viszont az élet ment tovább…
F.: Hát igen, Annie már soha nem lesz a régi, de ettől még nem fordulhatok el tőle. Általában felismer engem, és a jobb napokon egész kellemes vele. A rosszabb napokon meg… Hát, azt hiszem, Mags nélkül párszor elfutottam volna.

– Azt rebesgetik, viszonyt folytattál az egykori Mentoroddal. Nos, a búcsúcsókotok hevessége alapján ezt nem tudjuk egyértelműen megcáfolni.
F.: És ha igen, akkor mi van? Ha neki szüksége volt rám, nekem meg rá? Szívünk joga.

– Na és Johanna? Róla is feltételezték már, hogy ő a titkos szerelmed.
F.: Arra mérget mernék venni, hogy őt egyszer sem smároltam le. Csak barátok vagyunk, oké?

– Katniss irányában sem éreztél soha vonzódást?
F.: Azt hiszitek, egy gátlástalan szoknyapecér vagyok? Na jó, erre adtam némi okot. De olyan emberek soha nem szerepeltek a listámon, akik igazán közel álltak hozzám. Velük nem tudnék úgy szórakozni, mint a kapitóliumi csajokkal. Egyszerűen nem menne. Katnissre úgy tekintek, mint a húgomra, és nem hiszem, hogy ez meg fog változni.

– Jövőbeli tervek?
F.: Segítek tönkretenni egy rémuralmat, visszaszerzem az én Annie-met, esetleg megdöntök pár random lázadó csajt. Nem hiszem, hogy unatkozni fogok.

A harmadik kötet elé nagy várakozással, de egy kis szorongással tekintek. Az első két könyv olvasása során bebizonyosodott számomra, hogy Collins gondolkodásmódja nagyon hasonló az enyémhez, ami azért ijesztő, mert ha jól saccolom, a harmadik rész elképesztően negatív lesz, és csak úgy hullani fognak benne a szereplők. Szerintem az írónő nemhogy be merte vállalni a fontos szereplők halálát, de jópárat ki fog irtani közülük, hiszen eddig sem bánt velük kesztyűs kézzel, egy ilyen háborús szituáció pedig különösen kívánja az áldozatokat. Én a helyében a Peeta-Gale párosból minimum az egyiket kinyírnám, de előtte még elhullajtanék pár erős támogató karaktert, például Finnicket vagy Haymitchet. Prim megölését kevéssé tartom valószínűnek, de igen hatásos lenne, úgyhogy nem zárható ki. Bárhogy is lesz, sajnálom, mert az aktuális szereplőgárdából nagyon sok embert kedvelek, rossz lesz akármelyiküknek is a halálát olvasni.

Ami különösen foglalkoztat most, hogy vajon mi lesz Cinnával, Peetával és Johannával, visszatérnek-e a történetbe és ha igen, milyen állapotban. Arra is nagyon kíváncsi vagyok, milyen a Tizenharmadik Körzet, meg persze a nagy harc végkimenetelére.

Összességében reménykedem, hogy talán mégiscsak nagyjából pozitív véget ér a történet, és nem pont a kedvenc szereplőimet irtják ki közben. Ez túl merész elképzelés?

2011. november 6., vasárnap

Könyvmolypárbaj – múlt és jövő


Hosszú idő után ismét jelenkezem. Jó párszor nekiálltam a bejegyzésírásnak, de mindig elakadtam. Kissé el vagyok havazva így a végzős évben, na. :(

Végül is sikerült befejeznem a Könyvmolypárbajt. Az olvasások miatt nem izgultam, de egy kissé aggodalmaskodtam amiatt, hogy nem tudom majd időben megírni az olvasónaplókat. A jó hír, hogy újra lesz Párbaj, és újra neveztem. :D Úgyhogy álljon itt most egy értékelés az előző párbajról, és a következő évi lista.
A részvételem időtartama: 2011 március-szeptember
                                                                                      
1. A kedvenc könyvem:

No, ilyet nehéz választani, mivel annyira széles spektrumból válogattam a könyveket, hogy igazán nem egyszerű őket összehasonlítani, majdnem mindegyiket szerettem a maga módján. Mégis, a legjobban talán A burok tetszett, az foglalkoztatott leginkább.

2. A legrövidebb idő alatt elolvasott könyv

A legyek ura, öt nap alatt faltam be. Hasonló idő alatt végeztem ki az Ötnegyed narancsot, illetve a Piszkos Fredet.

3. A leghosszabb idő alatt elolvasott könyv

A Fracia história. Annak ellenére, hogy tetszett, és nem is volt olyan nagyon hosszú, 3(!) hétig olvastam.

4.  A kedvenc főszereplő

Pierre (Francia história). Olyan kis izgalmas hős, nagyon szimpatikus. :)

5. A legjobb világ

A burok. Szerintem ez volt a legjobb dolog az egész könyvben.

6. A legszebb leírások

A legyek ura. Volt benne pár olyan leírás, hogy hű. :D

7. A legnehezebb nyelvezet
Szintén az előző. Nyilván azért is viselt meg ennyire, mert angolul volt, de egyébként is eléggé szerette Golding a bonyolult mondatokat.

8. A legnagyobb csalódás

A suttogó. Az okokat már kifejtettem. Nagyon nem tetszett.

9. A legszórakoztatóbb könyv

Hát naná, hogy a Piszkos Fred, a kapitány! Mi más? :D

10. A legelgondolkodtatóbb könyv

A Zahír. Mondjuk Coelhótól ez elvárható.

Arányok:
1. Magyar – külföldi
            1 – 6 (van hová fejlődni)
2. Női író-férfi író
            2 - 5
3. Szórakoztató irodalom – szépirodalom
            3 – 4 (Kb.)

És akkor jöjjön a következő év listája. Bátor leszek, és bevállalom a tízet, talán menni fog.

1. Daniel Keyes: Az ötödik Sally
Nagyon szerettem az írótól a Virágot Algernonnak című könyvét, de erről a regényéről már sokkal régebb óta hallok nagyon jókat. Már igencsak kíváncsi vagyok rá.

2. John Green: Alaska nyomában
Hirtelen felindulásból hoztam ki a könyvtárból ezt a könyvet, főleg azért, mert annyira meglepődtem, hogy egyáltalán ott találom. :D Mindenesetre akkor már el is fogom olvasni.

3. Szerb Antal: A Pendragon legenda
Az Utas és holdvilág óta tervezem újabb Szerb Antal-könyvek elolvasását, őkelme meg kéznél van. :)

4. Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei
Múlt karácsonyra kaptam ezt a könyvet, már nagyon ideje lenne elolvasni. XD

5. Carlos Ruiz Zafón: Angyali játszma
A szél árnyéka után tudtam, hogy ez nekem kell. És ha már megszereztem, el is kéne olvasni.

6. Joseph Heller: A 22-es csapdája
Kevés könyvről hallottam ennyit kiskoromban, mint erről, lévén édesapám régesrégi kedvence. Mivel hamarosan tanuljuk a második világháborút történelemből, már nekem is meglesz az ismeretem ahhoz, hogy megértsem a könyvet, így nem is várok tovább az olvasással. :)

7. Ken Follet: A katedrális
Szintén szülői ajánlásra vettem be a listába, meg azért, mert végignéztem a belőle készült filmsorozatot, és nagyon tetszett. Akkor a könyv sem lehet olyan rossz, csak nagyon-nagyon hosszú.

8. Jodie Picoult: A nővérem húga
Be akartam rakni olyan könyveket is, amik csak e-bookban vannak meg nekem, és ez tökéletesnek tűnt, mivel már régóta fenem rá a fogam.

9. Allie Condie: Matched
Angolul és e-könyvben fogom olvasni ezt a mostanság nagyon népszerű YA-regényt. Kíváncsi vagyok. Disztópiából meg sosem elég. :D

10. Meg Cabot: The Guy Next Door
Angol eredetiben állok neki a könyvnek, hát kíváncsi vagyok, így a műfaj alapján nem nagyon fog bejönni, kell hozzá a bíztatás.